Angyalok nyelvén

Írta: Horváth Andrea író, asztrológus

Arkangyalok folytatása

Egy másik, őrangyalokról szóló könyvben olvastam egy Rachel nevű nőről, akinek a szíve teljesen összetört, amikor Ben nevű skót juhászkutyája súlyos rák beteg lett.

Könyörögve kérte az angyalvilágot, hogy tegyenek csodát, ne kelljen elvesztenie Ben-t. Rachel keze ekkor lüktetni kezdett, forróságot érzett. A skót juhász bejött a szobába, lefeküdt mellé és hagyta, hogy a gazdája a kezeit a teste felé helyezze.

Először kicsit zavartnak tűnt, majd mélyen elaludt. Bár Rachel addig semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a kézrátétes gyógyításról, bízott az angyalvilág segítségében.

Hogy csoda történt-e ? Netán téves volt az első diagnózis?

Ezt már aligha fogjuk megtudni, de tény, hogy a következő vizsgálatnál nem találtak semmiféle rákra utaló jelet Ben szervezetében. Rachel pedig ezt követően kezdett el holisztikus terápiával foglalkozni, embereket és állatokat gyógyítani az angyalok segítségével.

Én úgy vélem, hogy Ben gyógyításával ez volt az angyalvilág célja, – és sajnos ezért nem kapja meg minden kutyájáért esdeklő gazdi ugyanezt az áldást a „fentiektől.”

Olykor nagyon is különös módón terelnek bennünket az életfeladatunk felé.

Sokkal furcsábban, mint amikor egy a fejünkre esik egy könyv a könyvesboltban, amely épp arról szól, amivel foglalkoznunk kell, vagy épp azzal az emberrel sodor össze minket a „vak véletlen”, aki elvezet minket oda, ahova mennünk kell.

Rövidesen mesélni fogok Lorna Byrne-ről, az ír angyallátó hölgyről, de az angyali „terelések” témájához hadd előlegezzem meg az egyik történetét egy elfoglalt üzletemberről, aki hallani sem akart az angyalokról, sőt, dühítette, hogy a felesége mennyire rajong ezért a témáért.

Ám amikor megjelent Lorna „Angyalok nyelvén” című könyve, az üzletember valahogy minduntalan „beleszaladt”, mintha csak a könyv valósággal üldözné őt. Végül, (vonakodva ugyan), de megvette a feleségének. A könyvet az anyósülésre tette, ám hiába akart elindulni, valami műszaki hiba miatt nem sikerült.

Várt, telt-múlt az idő, de a motor mintha megmakacsolta volna magát, nem indult el. A férfi az újságjáért akart nyúlni, – de „véletlen” az Angyalok nyelvén akadt a kezébe. Valami megszólította őt ebben a könyvben, falta az oldalakat, egyszerűen nem tudta letenni.

A történetet aligha kell befejeznem….

Ugyan nem lett angyal-szakértő, még csak nem váltott munkahelyet sem, – ám rádöbbent, hogy egész életében eddig csak a negatívumokra figyelt, nem törődött a fiaival, nem adott elég szeretetet a feleségének, – és ahogy ezeken változtatni tudott, száznyolcvan fokos fordulatot vett a korábbi élete.

Ki ne tapasztalt volna, vagy legalább halott furcsa „véletlenekről”,

– (a szót szándékosan teszem idézőjelbe…!), – ami a hihetetlen határait súrolva változtatott meg ennél különösebb módón életeket?

Egy ügyfelem mesélt egy hölgyről, aki mellett a buszon megszólalt egy mobil, amit egy korábban mellette ülő utas vesztett el. Valami furcsa előérzettől vezetve felvette. Egy kedves idős ember volt a telefonáló, akivel beszélgetni kezdtek. Milyen jól is esik néha kiöntenünk a szívünket egy vadidegennek! A nő időközben leszállt, de még mindig meséltek, – és vagy húsz perc múlva derült ki, hogy a kedves idegen férfi pont ott dolgozik vezető beosztásban, ahova a nő felvételizett.

Ám az sem hihetetlenebbnek tűnő eset, amikor egy beteg ember egy apró közúti baleset kapcsán épp annak az orvosnak az autójával koccant, aki a bajában segíteni tudott neki. Előtte ugyan heteken át kérlelte az angyal-világot, hogy gyógyítsák őt meg, – és már-már feladta a reményt, mivel a tünetei mégsem enyhültek. Nagyon is fontos igazság, hogy az angyalok nem mindig úgy segítenek, ahogy mi elképzeljük.

„Őrangyalok pedig vannak…”

című könyvemben meséltem el az ismert anekdotát, miszerint a falura árvíz tör, egy bácsika pedig könyörög az őrangyalához, hogy ne kelljen a jeges áradatban elvesznie. Az őrangyal meg is ígéri ez. Az öregúr felkapaszkodik egy fára, miközben a házát, az állatait, a szomszédjait elsöpri a víz. Egyszer csak egy csónak tűnik fel, kiabálnak neki benne az emberek, hogy van még egy hely, ugorjon be. Ő azonban nemet mond, és tovább vár az angyali segítségre. Majd egy ladik érkezik, amelyből szintén meg akarják őt is menteni, de emberünknek eszébe sem jut elfogadni a segítséget, – hiszen neki személyesen az angyal ígérte meg, hogy megmenti.

Nem sokára a mennyország kapujában találja magát, ahol egyenest az őrangyal siet elé. A bácsika szörnyű haragra gerjed:
– Hogy csaphattál be ilyen csúnyán engem? Hisz azt ígérted, hogy megmentesz és mégis bele kellett fulladnom a vízbe…!

A szárnyas lény elcsodálkozik.
– Még hogy nem mentettelek meg, amikor egymás után küldtem érted egy csónakot, majd egy ladikot, de te nem szálltál be.

Nagyon gyakori, hogy angyalink álmainkon keresztül üzennek.
Említettem korábban, hogy az angyalok csak akkor mentenek meg a szörnyű helyzetekből, ha nem épp a nehézség megtapasztalása az, ami meg van írva a „sorsunk könyvében”.

Ám ilyenkor is, (akárcsak egy jó szülő), vigasztalnak minket, sokszor épp oly különös és váratlan módon, mint ahogyan üzenni szoktak vagy megjelennek.

Theresa Cheung mesél egy Anne nevű hölgyről, aki édesanyja halálakor nagyon elkeseredett. A temetésen Brahms: Bölcsődala szólt, és sok-sok jázmint helyeztek a sírra. Anne már hazafelé hajtott a temetésről, amikor az autójában fura mód nagyon erős jázmin illatot érzett.

Megállt és alaposan átnézte a kocsit, hogy nem maradt-e benne jázmin, – aztán nyugtázta, hogy talán csak megtréfálta a képzelete. Bekapcsolta a rádióját, – és abban épp Brahms: Bölcsődala szólt, amit azon a csatornán sosem sugároztak sem korábban, sem későbben. A nőt ekkor valami szokatlan mély nyugalom szállta meg, és ez volt az a perc, amikor az édesanyja lelkét el tudta engedni.

Sokan kérdezték tőlem, hogy ha az őrangyalok ölthetnek emberi alakot is,

vajon valójában hogyan néznek ki? Vannak-e tulajdonságaik, neműk, színük, nevük ?

Nos, fentebb említetem már, hogy az őrangyal, (a szellemi vezetővel ellentétben), soha nem élt emberi testben.

Valójában ők inkább egy másik dimenzióban élő szellemi lények, energiák, és ha földi testben jelennek meg nekünk, azért teszik ezt, mert valószínű, halálra rémülnénk, ha egy vibráló energia-lény tűnne fel mellettünk. Tulajdonságaik vannak, amelyek általában hasonlítanak a védencükére.

Közismert neve inkább az arkangyaloknak van, a személyes őrangyalokét nehezebb megismerni, – bár olykor felfedik nekünk.

Kőkemény materialista embertársaink lélekben távolabb vannak az őrangyaluktól, (bár, mint jelen fejezetem elején meséltem a hegyi úton felfelé autózó férfi esetéről), vannak kivételek. Sőt, valószínű, hogy kevésbé kirívó esetekben is nekik is küldenek jeleket, – csak épp ők ezt „véletlennek” vélvén alig veszik észre.

A spirituális emberek könnyebben lépnek kapcsolatba velük.

(Szerencsére a mai világban, amikor hatalmas teret nyernek az erőszakos, negatív erők, ezzel párhuzamosan a jó is teret hódít, – ezért lett és lesz az angyalokkal való kommunikáció egyre kedveltebb.)

Mivel angyalaink tisztelik a szabad akaratot, kérés nélkül ritkán avatkoznak az életünkbe, de ha kérjük őket, akkor segítenek, (kivéve persze, ha a kérés másnak nem árt, vagy a karmánkkal nem ellentétes.)

De vajon hogyan kérhetünk tőlük?

Mit kell tennünk ahhoz, hogy „lelkünk ikertestvérével”, ezzel a velünk hasonlatos, másik dimenzióban élő szellemi lénnyel kapcsolatba lépjünk ?

Sok-sok angyalkönyvet elolvastam, részt vettem angyalkommunikációs tanfolyamokon, a téma szakértőivel beszélgettem, – s úgy vélem, sokszor kicsit túl komplikáljuk az egészet. Az kétségtelen, hogy mivel az angyaloknak sokkal lágyabbak és finomabbak a rezgéseik, nem árt, ha szeretettel, nyugalommal és békével igyekszünk hozzájuk igazítani a mienket. (A rezgési szintünk valójában a tudatállapot függvénye.) A szorongásoknak, fóbiáknak, rosszindulatnak alacsony a rezgési szintje, ha ezek uralnak minket, nehéz lesz kapcsolatba lépnünk.

Doreen Virtue írta, hogy „a lencse, amin keresztül az angyalokat látjuk, a két szem között helyezkedik el, harmadik szem néven ismert. A legtöbb ember harmadik szeme előtt azonban kupak van, amit saját magunk teszünk fel.”

A legfontosabb tehát, hogy ezt a „kupakot” levessük, s a negatív érzelmeket derűre, optimizmusra cseréljük. Természetesen ez sokszor csak hosszú idő alatt lehetséges, és valószínű, a legtöbben nem is fogjuk az angyalt meglátni, de ha többször megszólítjuk, vagy segítséget, tanácsot kérünk, egyre közelebb fogjuk érezni a jelenlétét.

Sokan javasolják, hogy készítsünk angyal-oltárt kedves képekkel, gyertyával, füstölővel, ami kétségtelen, hogy nagyon jó ötlet, – azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy erre nem az angyalnak, hanem nekünk van szükségünk. Jómagam is a legszívesebben az ágyam mellett álló sárga gyertyácskám meggyújtása után szoktam az angyalommal kapcsolatba lépni.

De természetesen nincs mindenkinek segédeszközre szüksége.

Vannak, akik magukba mélyedve, spontán szavakkal vagy csupán gondolatok útján „beszélgetnek” velük. A meditatív típusú emberek akár halk, alig hallható választ is kapnak a kérdéseikre. Kinek egy belső hang formájában, kinek egy tudatában felvillanó képben, vagy érzés gyanánt, – attól függően, hogy vizuálisak, akusztikusak vagy inkább érzékelők vagyunk-e.

Gyakran szokták kérdezni, hogy ha választ kapunk, – (akár érzés, kép vagy belülről hallott hang formájában), – vajon honnan tudhatjuk, hogy valóban az angyal súgta? Nos, nagyon egyszerű a válasz. Az angyali válasz mindig tiszta, érthető, soha nem becsmérel, inkább megnyugtató és bátorító.

Persze, az is lehetséges, hogy hosszú ideig nem érkezik semmi felelet,

– csak egyszerűen érezzük a jelenlétüket, tapasztaljuk a segítségüket az életünkben.
Nagyon fontos tanács azonban, hogy bármi módón is kapjuk segítséget az angyalunktól, ne feledjünk el köszönetet mondani utána.

Van, aki csak elmondja a kérést, – van, aki leírja egy papírszeletre, majd azt a gyertya lángjával el is égeti, – mások egészen más módszert kedvelnek.

Az őrangyallal való kommunikáció épp annyira személyes és egyedi,

mint bármely más két lény között, – csak épp itt két világ kerül kapcsolatba: a látható és a láthatlan világ szülöttei.
Egyébként, (a fentebb leírt ritka eseteken kívül, amikor, – általában vészhelyzetekben, – az angyal fizikai mivoltában, vagy valaki alakját felöltve megmutatkozik), nem szokott előfordulni, hogy hús-vér alakban mutatkozzanak.

Ez érthető is, hiszen említettem: ők egy másik dimenzióban élő szellemi lények, akik inkább energiák, rezgések, vagy ahogy egy velük foglalkozó könyvben olvastam egy szakértőtől: „Isten gondolatai”.

Lorna Byrne, az ismert ír angyal-látó hölgy a kevés kivétel, aki gyerekkorától kezdve fizikai valójukban látja az angyalokat. (Vannak emberek, akik a jövőbelátás képességével születnek, mások a múltban olvasnak, – neki az a ritka képesség adatott, hogy úgy láthatja égi kísérőinket, mintha csak emberi lények volnának.)

Már egész pici korában érdekes fényeket, színgömböket látott. Nem arra figyelt, ha a felnőttek mondtak valamit, – így persze hamar rásütötték a bélyeget, hogy szellemileg visszamaradott. (Egyébként a legtöbb gyermek szokott angyalokat látni, – csak épp a „racionális”, nagy okos felnőttek elfojtanak bennük minden képességet, ami a földhözragadt öt érzékszerven túl van, mintha csak szándékosan zárnánk el bennük azt a bizonyos harmadik szemet takaró „kupakot”.

Ne feledjük, a gyermekek rezgésszáma 4-5 Herz körül van,

ami közel van az alfa tartományhoz, az angyalok rezgésszámához, így könnyebben belelátnak az asztrálvilágba.)
Lornában azonban valami miatt egész életében megmaradt ez a rezgésszám, mintha nyitva maradt volna benne egy másoknál lezárt csatorna.

Több angyalt olyan alakzatként lát, mintha létező emberek volnának, az őrangyalokat inkább csak fényoszlop formában.
„Életem első néhány évében mindenki mögött láttam az őrangyalát, majd ötéves koromban egy angyal azt mondta, hogy a jövőben az őrangyalok fényoszlopként fognak megjelenni előttem, csak indokolt esetben láthatom őket teljes pompájukban. Amikor az őrangyal fényburka szétnyílik előttem és meglátom mekkora szeretettel veszi körül a pártfogoltját, mindig meghatódom” – írja „Angyali üdvözlet” című munkájában.

Az „Angyalok nyelvén” című bestsellerében pedig így vall erről:

„Ezek az angyalok akármilyen méretűek lehettek, megjelenhettek szikraként, mely aztán megnagyobbodott, de akadt köztük olyan hatalmas is, amely az általuk őrzött személynél nagyobb volt. Sokszor figyeltem, ahogy az emberek elhaladnak és észrevettem mellettük valamit, amiről ma már tudom, hogy az őrangyaluk volt, – mintha egy gyönyörű, fénylő társuk lett volna. Olykor az őrangyal lebegni látszott, máskor úgy tűnt, mintha ő is sétálna. Az is előfordult, mintha része lenne az illetőnek, vagy körbevette, mint egy védelmező burok.”

Olykor olyan éles valójukban, hogy hús-vér embereknek vélte azokat, bár később megtapasztalta, hogy a fényük más, mint a még földi testben élő társaiknak.

Pár alkalommal például látta az egyik szomszédasszonyát, ahogy az utcán a kisbabáját tolja, mellette egy idős férfivel, aki végtelen szeretettel nézett a nőre és gyerekkocsira. Később derült ki, hogy az idős ember a hölgy pár hónapja elhunyt édesapja, aki ugyan életében nem láthatta az unokáját, de szellemtestben egy ideig mégis mellette maradt.

Az emberek még jobban hittek Lornában, miután kiderült, hogy gyógyító képességgel is megáldotta az Univerzum. Ma már a könyvei milliós példányszámban fogynak, ő pedig előadásaival a világot járja.
„Az őrangyal a kapuőr, aki ott áll a tested és a lelked közötti átjárónál”. – szokta kezdeni a zsúfolt előadótermekben, sok-sok ezer hallgatójának.
Talán a természetfelettinek is vélhető történeteinél is csodálatosabbak, ahogyan arra tanít minket, hogy mi, „földi halandók”, akik nem születtünk az ő adományával, hogyan léphessünk kapcsolatba az angyalainkkal.

Horváth Andrea asztrológus írása