Láttad már ezt a filmet?
Mert ha még nem, akkor szeretettel ajánlom neked. Több részletet is szeretek a filmben, de most két olyan jelenetét szeretném a mai írásomba behozni, amelyek az elmúlt időszakban, elég sokszor elmélkedésre ösztönöztek.
Ez a film, számomra egyike azoknak a filmeknek, amelyet bármikor és bármennyiszer szívesen újra nézek. Mert mindig hallok benne olyan mondatokat, amelyeket egy-egy átélt időszak után, újra értelmezek.
Viszont ahogy írtam az előbb, két olyan jelenetet szeretnék most kiemelni, amely nem csak engem, de talán téged is gondolkodásra és életed történéseinek átértékelésére késztet.
Az egyik jelenetben Joe Black, akit Brad Pitt alakít ebben a filmben és a halál angyalaként jelenik meg, egy idős hölggyel találkozik egy kórházban, aki súlyos betegségben szenved és már nem sok van neki hátra a jelek szerint.
A hölgy felismeri Joe-ban a halál angyalát, aki akkor jön el értünk, amikor életünk azon részéhez érkezünk, amikor valamilyen okból letesszük a lantot és tovább hajózunk azokra a vizekre, ahonnan már nincs visszatérés a földi létbe.
Gondolkodtál már azon, hogy mi a legjobb dolog, ami akkor történhet veled, mikor eljön az utolsó számvetés ideje?
Én már nagyon sokszor. És korábban, amikor erre gondoltam, legtöbbször az ismeretlentől való félelem kerített hatalmába. A megmásíthatatlan, a visszafordíthatatlan bevallom szorongással töltött el.
Aztán meghallgattam rengeteg elképzelést és akár megélt élmény történetet arról, hogy valójában mi történik velünk a halálunk után.
Elkezdtem sokkal szebbnek látni az elmúlás és továbblépés folyamatát. Tudom, sokféle verziót hallunk a halálról és arról, hogy mi vár ránk utána. És azért bennem is él egy olyan részem, amelyik azt mondja ,,hiszem ha látom”…
A hindu világkép szerint nincs halál. Legalábbis végső elmúlás értelemben. Csak átmenet van, költözés. Sőt, ami még reményteljesebb, hogy a védikus vallás lehetőségnek gondolja a halált és az újjászületés tényét. A megtisztulás hosszú útjának egy-egy állomásáról a másikba való átlépésnek.
Ebben az általam említett jelenetben, viszont arról van szó, hogy a halál pillanatáig hogyan lenne érdemes élnünk.
- Te végig gondoltad már, hogy milyen lélekkel indulnál tovább a következő élet utáni állomás felé?
- Hogyan éreznél akkor?
- A lelked könnyed lenne?
- Úgy éreznéd, hogy megtettél mindent, ami tőled tellett?
- Ha ma vagy holnap eljönne érted Joe Black, te mosolyogva követnéd őt?
Amikor jógázom, meditációhoz készülök, vagy éppen hangtálazok, akkor többször előfordult már velem, hogy olyan örömcunami öntötte el a szívem, hogy azt éreztem, ha ott abban a pillanatban jönne a földi vég, akkor én már bizony azt érezném, hogy megérte. Olyan sok élmény van a hátam mögött gyermekkorom óta, hogy ebbe a negyvenöt évbe már beleéltem nyolcvanat is.
Nekem már rengeteg szép képem van arra percre, amikor lejátszódik majd életem filmje.
Szóval nem mondom, hogy jöjjön a szép fiú és vigyen, de ha az volt a tervem az elején, hogy mostanában randizunk, akkor is tele szeretettel, békével, hálával és büszkén vonulnék az oldalán az utolsó utamon.
Bár azt gondolom, hogy ez a randi még várat magára egy jó ideig, mert azt is érzem, hogy még mindig vannak olyan élmények, amik várnak rám és ezekről semmikép sem szeretnék lemaradni.
A másik jelenet a filmben, amikor Anthony Hopkins arról beszélget a lányával, hogy, hogyan kellene megélni a kapcsolatainkat.
,,Azt akarom, hogy ragadjon el a hév! Hogy lebegj a mámortól! Fakadj dalra, lejts dervis táncot! Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. Tudom, hogy közhely… De a szerelem az szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes! Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. Hogy találsz rá? Ne hallgass az eszedre, csakis a szívedre. Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni! Ha szerelem nélkül mész végig az úton,… Nos,… az nem is igazi élet. Ki kell próbálnod. Ha nem próbálod, akkor nem is élsz.” (Ha eljön Joe Black)
Te voltál már fülig szerelmes? Megélted már azt, amiről szól ez a kis idézet a filmből?
Mert én már sokszor… Valahogy egyfolytában szerelmes vagyok már óvodás korom óta. Fogalmam sincs miért rakott így össze a jó Isten, mert ebből aztán már akadt bőven gondom, de azt hiszem, hogy azért, hogy egyszer a szerelemben is megtanuljak egészségesen szeretni. Ehhez azonban nekem kell először egészségesen gondolkodnom és éreznem. És ha ezt a feladatot én választottam akkor, amikor magamra öltöttem Bihari Erika gúnyáját, akkor bizony jelesre kell majd vizsgáznom a végén.
Nem bántam meg egyik kapcsolatomat sem, bármeddig is tartottak. Mind-mind tanítóim voltak. Voltak leckék, amiket fogamat összeszorítva, keservesen tanultam meg és voltak, amelyek csak egy röpke tánc erejéig tartottak, de a lényeg mindegyikben ugyan az volt. Tükör. Meglátni, ami a feladat. És minél közelebb lép a táncos hozzád, annál nagyobb lesz a lecke is.
Voltam már fülig szerelmes és jártam már annyiszor dervis táncot, de valahogy mindig összeakadt lábak lett a vége. Mert ha arra gondolunk, hogy az alapján választunk párt, vagy az alapján talál meg minket a következő kapcsolati feladat, amit erre az életre vállaltunk, akkor sajnos sokszor garantált lehet egy újabb csalódás.
Persze nem mondom, hogy mindenkinek és minden esetben, de ha valakinek az a feladata az életében, hogy értékelje magát többre, vagy hogy el tudja hinni, hogy értékes és szerethető, akkor sajnos amíg ezt meg nem tanulja, addig a pillangók ahogy jöttek, úgy olyan gyorsan is tova fognak szállni.
Aztán megtapasztaltam azt is, amikor a tánc és a szenvedély csak idővel érkezett és a hév is csak később ragadott el, de ez sem jelentette számomra végül azt az érzelmi biztonságot amire mindig is vágytam volna.
Miért? Mert vannak dolgok, amik sajnos nem változtak ezúttal sem. Szépítettem, foltozgattam, betömködtem a lyukakat, de a lényeget még mindig nem tanultam meg. Mert nem a kapcsolatban kell keresnünk a biztonságot és megbecsülést, hanem először önmagunkban.
Azt mondják, hogy az igazi érett felnőttszerelem, nem nagy csinnadrattával érkezik, nem ég akkora lánggal azonnal, amitől már az elején azt érzed, hogy felperzsel.
Nem ragad el azonnal a hév, mert az legtöbbször csak egy illúzió, amitől lángolsz. Lebegsz a mámortól, mert vannak mintáid, amik iránt vágyat érzel, de sajnos azok sokszor szintén nem egészségesek. Eszelősen lehetsz boldog is, de aztán egyszer csak nehogy arra ébredj, hogy teljesen elvesztetted az eszed.
Igen. Lehet, hogy közhely, amiről Hopkins beszél, de az tény, hogy szerelem nélkül tényleg nem érdemes élni. Viszont, hogy éltet és felemel e egy kapcsolat, vagy a végén a pokolra jutsz, az csakis azon múlik, hogy elég józan tudsz e lenni bizonyos pillanatokban ahhoz, hogy valóban tartós boldogságot adjon majd neked ez a kapcsolat, vagy csak egy újabb tanóra volt az élet iskolájában.
Hogyan képzelek akkor el egy érett felnőttszerelmet?
Elragad a hév, de látom, ahogy égek. Lebegek a mámortól, de csak akkor, amikor valóban kellemes. Dalra fakadok, de a párom is velem énekel és szeretettel vezeti a dervis táncom. Egy igaz szerelemben nincsenek olyan kérdőjeles mondatok, amelyekre a végén ne tudnánk együtt békével pontot tenni.
Egy felnőttszerelem szépen érkezik, csendben és tisztelettel halad velem az úton, amiben nincs kétségem afelől, hogy velem akar e tartani, a közös célok felé. Amelyben látjuk mindketten hol tartunk, de nem bántjuk egymást érte, hanem türelemmel és szeretettel segítjük gyógyulni egymást a régi mintákból.
Ahol nem baj, ha nem vagyunk készen minden leckével, de vállaljuk, hogy egymás mellett fogunk ülni a padban mindaddig, amíg az mindkettőnkhöz és a szeretethez méltó.
Szóval azt gondolom, hogy nincsenek elérhetetlen elképzeléseim egy igazi felnőttszerelemről.
És bízom, benne, hogy nem kell Joe Black-re várnom, hogy megtapasztaljam a halálbiztos szerelmet. Na jó!
Brad Pitt jöhet!
Boldog és szerelmes májust kívánok neked!
Erika
