A gyermekek inkarnációja a Michael-korban; az új individualitások földre érkezése
Az ember földi leszületése, vagyis az inkarnáció, az antropozófia szerint nem pusztán biológiai esemény, hanem kozmikus és morális tett. Olyan tett, amiben az emberi individualitás a szellemi világokból alászállva egy fizikai testbe köti magát, hogy karmikus útját folytassa, és a Földön új tapasztalatokat szerezzen az Én kibontakoztatásához.
Az emberi inkarnációnak e folyamata azonban nem állandó, hanem korszakonként változó, mivel a szellemi világ és az emberi tudat viszonya is alakul a történelmünk során.
Rudolf Steiner több előadásában világossá teszi, hogy a jelen kor, különösen az 1879-ben elkezdődő Michael-kor alapvető változásokat hozott az inkarnáció dinamikájában. Ez a korszak abban különbözik minden korábbitól, hogy az emberi lélek nem automatikusan simul bele a földi létbe, hanem az Én szabadságának és tudatosságának növekedése révén egyre tudatosabban választja meg földi életének feltételeit, és ezzel együtt egyre nehezebbé válik számára a teljes inkarnáció végrehajtása.
A Michael-kor gyermekei olyan individualitások, akik az isteni-szellemi világokkal való aktív kapcsolatot őrzik magukban, és akik a földi létbe nem pusztán beilleszkedni, hanem azt átalakítani jönnek.
Steiner ezt így fogalmazza meg: “Az új idők emberei szellemi világokból jövő követekként jönnek a Földre. Megjelenésük nem illeszkedik a múlt formáiba.” (GA 217a) Ez azt jelenti, hogy a jelenkor gyermekei nem a múlt erőinek továbbvivői, hanem a jövő impulzusainak hordozói. Ebből fakad azonban az is, hogy fizikai, éteri és asztrális testük nem mindig tud kellőképpen alkalmazkodni a jelen világ adottságaihoz.
Az ilyen “inkarnációs nehézségek” gyakran megnyilvánulnak szokatlan fejlődési mintákban, idegrendszeri érzékenységekben vagy magatartási sajátosságokban. Steiner nem patologizálja ezeket, hanem szellemi származású akadályozottság jeleként írja le, amik arra utalnak, hogy a lélek még nem tudott teljesen lehorgonyozni a földi testiségbe.
A teljes inkarnáció folyamata három nagy szakaszban megy végbe, melyet Steiner a nevelési ciklusokban tárgyal (GA 293–295).
A gyermek 7 éves koráig az étertest, 14 éves korig az asztráltest, majd 21 éves korára az Én-test kapcsolódik össze fokozatosan a földi testtel.
A Michael-kor gyermekei esetében e szakaszok gyakran eltolódnak, ritmusuk fellazul. Ez nem hanyatlás, hanem annak jele, hogy a szellemi világ új rend szerint készíti elő az emberi individualitásokat. Az új gyermekek önmaguk középpontjából élnek, és ha ezzel a belső középponttal a környezetük nem tud rezonálni, akkor zárkózottság, figyelemzavar, túlérzékenység formájában jelenik meg a diszharmónia.
Steiner rámutat, hogy az inkarnáció során ahrimáni erők is aktívan működnek. Ezek az erők arra törekednek, hogy az emberi Ént ne engedjék teljesen kibontakozni, hanem a testiségbe rögzítsék, gépiessé, reflex szerűvé tegyék az ember működését. Az ahrimáni hatás különösen erős a nevelés és a technológia területén. Ezért a gyermekeket körülvevő szellemi-tér minősége létfontosságú. Ha a környezet ritmustalan, felgyorsult és szeretet nélküli, az akadályozza a lélek földi lehorgonyzását.
Ezzel szemben az inkarnációt elősegítő szellemi minőségek: a ritmus, a szeretet, a melegség, a tisztelet a gyermek egyedisége iránt, valamint olyan nevelési formák, amik nem “formálni”, hanem kísérni, ébreszteni és figyelni akarnak. Steiner a waldorf-pedagógia alapítását éppen ebből a felismerésből vezette le: “Nem a felnőttnek kell a gyermeket formálni, hanem a gyermeknek kell kibontakoznia abból, amit a szellemi világból hoz.” (GA 310)
A Michael-kor gyermekei gyakran olyan individualitások, akik korábban a rózsakeresztes vagy manicheus misztériumokban éltek, vagy az atlantiszi kor utáni különleges beavatási impulzusokat hordozzák (GA 264–266) Születésük tehát nem véletlen, hanem szellemi válasz a jelen kor válságaira.
Ezért különösen fontos, hogy a családok, pedagógusok és gyógyítók ismerjék az inkarnáció szellemi törvényszerűségeit, és úgy tekintsenek a gyermekre, mint egy kozmikus lélek hordozójára, aki egyedi, de nem önkényes, szabad, de nem iránytalan.
A gyermek nem a múlt visszhangja, hanem a jövő hangszere, és annak felhangjai attól függnek, hogy mi, felnőttek milyen minőségű rezonancia-teret tudunk számára létrehozni.
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
0 hozzászólás