A 2025-ös év kozmikus zárófelvonása – december égi üzenetei

Csillagok üzenete

Írta: Felkai Tímea

December 5-én éjfél után néhány perccel az Ikrek Telihold felkapcsolja a tudatosság reflektorait.

A Hold és a Nap szembenállása most nemcsak információt és felismerést hoz, hanem egyfajta „kozmikus igazság-pillanatot” is. A Nyilas tüzes, változó jegyében haladó Nap együttesen lélegzik a Mars–Junó párosával, ezért minden üzenet, ami most megérkezik, valójában szövetségeinkről, elköteleződéseinkről, sorsunk aktív vállalásáról szól. A Vénusz is a Nyilasban jár – mintha a szívünk iránytűje hirtelen új kalandokra hangolódna, és nem félne kimondani, miben hisz igazán.


A fény hátterében tovább mélyül a víz elem láthatatlan munkája: a Rák vizes, kardinális jegyében hátráló Jupiter trigonban a Halak vizes, változó jegyében járó Szaturnusszal és a Halakban retrográd Neptunusszal.


Ez a tisztulás felold, leold, majd lassan felemel. A múlt karmái meg-megcsillannak, hogy aztán végleg elengedhessük őket.


December 9–10-én a Halak vizes, változó jegyében hátráló Neptunusz megáll, majd 11-től direktbe fordul – mintha maga a kollektív álomvilág szippantana egy mély levegőt.
Innen kezdve a köd már feloszlik – irányba állít: megmutatja, melyik álmunk életképes.
15-től a Mars belép a Bak kardinális földjegyébe, és ezzel a tettek energiája kristálytisztává válik. A lelkesedést most cél, rendszer és fegyelem keretezi. Amit eddig csak éreztünk, azt most építeni kezdjük – sorsformáló eszközeink vannak hozzá.
December 20-án hajnalban (02:42) Nyilas Újhold érkezik.



Ez az év egyik legerősebb újrakezdést hordozó fénypontja. A Fekete Hold Lilith még a Skorpió végén áll — a mélységek kapuja félig nyitva van, így az új szándékok a transzformáció fekete tüzéből születnek.


Még az este folyamán a Fekete Hold Lilith is a Nyilas tüzes, változó jegyébe lép, és ezzel a szabadság, igazság, őserő és ösztön-bölcsesség tüzes aktiválása indul be. Mintha a Belső Amazon vagy Sámán egyetlen lépéssel átlépne egy új világba. 2026. szeptember 14-ig marad itt.
• A Fekete Hold Lilith a karmaasztrológiában a lelkünk árnyékpontja, ahol a szabadságvágy, a tiltott erő és a belső ösztönök találkoznak. Ő az a hang bennünk, amely nem hajlandó kompromisszumot kötni, és inkább vállalja a kitaszítottságot, mint hogy elárulja saját igazságát.
• Lilith bátorsága: Amikor a Fekete Hold Lilith belép a Nyilas tüzes, változó jegyébe, a bátorság nem pusztán harc vagy lázadás formájában jelenik meg, hanem a hitben való kiállásban. Ez a bátorság arra hív, hogy merjünk hinni abban, amit a szívünk igaznak érez – még akkor is, ha a külvilág másképp gondolja.
• Karmikus gyógyulás a hitben: A Nyilas a hit, a magasabb igazság és a spirituális útkeresés jegye. Lilith itt rávilágít a sebekre, amelyeket a vallási dogmák, a hamis tanítók vagy a saját kétségeink okoztak. Most lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a karmikus terheket elengedjük, és újra összekapcsolódjunk a belső, tiszta hitünkkel. Ez a gyógyulás nem külső szabályokból fakad, hanem abból a mély, ösztönös tudásból, hogy az univerzum bennünk él.


Fekete Hold Lilith már a bölcsen visszatért istennői részünk: arra hív, hogy a szabadságunkat a hitünkön keresztül találjuk meg. Merjünk újra bízni abban, hogy az életnek van értelme, célja és iránya – még akkor is, ha az út néha lángoló és változó.



December 21-én 16:03-kor elérkezik a téli Napforduló, idén a Marssal karöltve.


Ez a fény újjászületése – most harcos, teremtő, bátor minőségben. A Nap és a Mars együtt indul a Bak kardinális, földjegyébe, a hosszabbodó napok útján: azt üzenik, hogy amit idén megértettünk, azt jövőre már meg is fogjuk valósítani.

24-én a Vénusz is követi őket.

Karácsonykor a szeretet, az értékek, a vonzások és a teremtés energiái belesimulnak ebbe a frissen megszületett, marsikus fénybe. Ezek a napok a kozmikus teremtőerőnk ünnepe: amikor a szív, az akarat és a lélek végre egy irányba mutat.

December összességében: a múlt elengedésének, az igazság tisztázásának és a teremtő szabadság megszületésének hónapja.

A 2025-ös év így búcsúzik: nem lezár, hanem kitárja az új ciklus kapuját.

Szeretettel! F.T.


Felkai Tímea – karmaasztrológus

telefonszám: 06-30/483-1594

email cím: felkaitimea@gmail.com

skype: felkaitimea

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

2026-os év kapuja a Csillagok fényeiben

2026-os év kapuja a Csillagok fényeiben

Kedves Vándor, … Így év végén a médiacsatornák tele vannak jobbnál-jobb 2026-os évi előremutató jelzésekkel. A közös üzenet minden csatornán keresztül, hogy a 2026-os év egy VÁLTÁS: Becsukunk egy csomó ajtót, de ezzel egyidőben KI IS NYITUNK ÚJ IRÁNYOKAT. A jó hír, hogy lesz is hozzá muníció. Itt most a csillagporos égi üzenetekkel tenném kerekebbé […]

Lelkek csatája

Lelkek csatája

𝟮𝟬𝟮𝟲. Á𝗣𝗥𝗜𝗟𝗜𝗦 - 𝗺ú𝗹𝘁𝗯ó𝗹 𝗵𝗼𝘇𝗼𝘁𝘁 𝗟é𝗹𝗲𝗸𝗵𝗮𝗿𝗰𝗼𝗸04.13. hétfőn 06:30 Mars a Neptunusz felett + nem messze ott a Szaturnusz és már érkezik Merkúr is + az Uránusz felerősíti a szellemi kommunikációt: Ezen energiák együttese itt a Földi Világunkban „kimozgatják” a Lélekben...

Amikor a Fény és az Árnyék egyensúlyba kerül

Amikor a Fény és az Árnyék egyensúlyba kerül

2026.03.20. péntek (Vénusz napján) elértünk a Tavaszi napéjegyenlőség napjára. Elbúcsúzik egy kozmikus év – a Vénusz éve – és belépünk egy új Természeti körbe: Itt az északi féltekén indul a kozmikus tavasz. (A Természet is elővette már a tavaszi ruháját, láthatjuk is...

AZ UNIVERZUM NŐNAPI AJÁNDÉKA

AZ UNIVERZUM NŐNAPI AJÁNDÉKA

Lehet ünnepelni vagy nem szeretni, de NŐNEK lenni egy különleges „vállalkozás” a Földön. Kedves Hölgyem, ünnepeld meg Magad mindenképpen és ne csak az év egy napján. A NŐI energiák alapminőségét a Vénusz hordozza: a születéskori égi helyzete megmutatja, hogy itt a...

<a href="https://csillagido.hu/author/timeafelkai/" target="_self">Felkai Tímea</a>

Felkai Tímea

Szerző

18 évvel ezelőtt szerettem bele a karmaasztrológiába. ☺ Olyan szenvedéllyel tanultam, kutattam, hogy egyre inkább mindennapjaim részévé vált. Hihetetlen önismereti út, mely sosem ér véget. Karmaasztrológus lettem, Griga Zsuzsanna szárnyai alatt. Mindig hálával gondolok arra a tudásra, melyet a legnagyobb szeretettel adott át nekünk. Ez a módszer, mellyel a születési horoszkópokat elemzem, egyfajta gyógyító asztrológia. Azt mesélem el, hogyan lehetünk boldogok azokkal a lehetőségeinkkel, melyekkel erre az életre születtünk. Asztrológiai hivatásomat pedagógiai tudásommal és tapasztalatommal ötvözöm: nagy szeretettel készítek gyermek horoszkópokat is. telefonszám: 06-30/483-1594 email cím: felkaitimea@gmail.com skype: felkaitimea

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk