Teliholdas, 10 milliószoros erőkkel búcsúzó Május

Csillagok üzenete

Izgalmas napokkal „ajándékozott” meg a május: MEGMUTATTA A KAPUID.


Hol vannak még nyitott „csapdák”?
Hol nyitogatod az „új szárnyaid”?

2026-ban most május elején (05.07.) vett egy „kanyart” a Plútó és egészen október közepéig (10.16.) visszafele „curikkol” az égbolton a BAK csillagtérben a Bak feje alatt. … azaz … most kapunk 5,5 hónapot arra, hogy amiben előrébb szeretnénk jutni (amiben kiemelkedni szeretnénk), ott ÁTGONDOLJUK, hogy miben, hova szeretnénk „eljutni”.


Érdemes tudni:


A Plútó 284 év alatt járja be a Nap útját (ennyi idő alatt tesz meg egy kört). Ez komoly időszakot jelent itt a Földi történelemben. (Érdemes utána nézni, hogy mi minden történt a Földön 280-290 évvel ezelőtt.) … A 284 év alatt a fele időt a Napút felett, fele időt a Napút alatt tölti el, és minden évben tesz egy hátraarcot is. hogy „kirostálja azt, ami a Történelmi út útjában áll. …

2018. novemberében volt egy VÁLTÁS, amikor is a Napút alá merült és VÁLTOTT a Földi Játszótér. (Aki követi a Történelem szálait, észlelhette is, hogy ÚJ irányok jelentek meg a Világban.)
2024. novemberében a Plútó beköltözött a BAK csillagtérbe, így 2040-ig Világban elindult egy átrendező folyamat: KIK URALJÁK a Világot?


A Bak szereti a saját tapasztalatai révén a LEGJOBBÁ válni, KIRÁLY lenni az Élet valamely színpadán.

A 2030-2040 közötti időszak lesz a komolyabb próbatétel, amikor is a BAK felett megjelenik a VÍZÖNTŐ csillagtér is, hogy LECSISZOLJA azt, ami a múlthoz köt. Ezen időszakban – az ott lévő felnőtt generációban – dől el, hogy MILYEN ÉRTÉKEKET VISZÜNK ÁT a Jövőbe és MI AZ, AMIBEN MEGÚJUL a FÖLD.


Emlékeztetőül: … Lépjük vissza azt a bizonyos 284 évet.1740-es és 1760-as évek közötti időszak a felvilágosodás és a gyarmatbirodalmak kiépülésének kora, amely átrajzolta a gyarmati határokat: az Egyesült Államok területén a britek visszaszorították a franciákat, Indiában pedig megkezdődött a Brit Birodalom teljes körű gyarmatosítása. Magyarországon pedig Mária Terézia uralkodása alatt a gazdasági reformok alapjait fektették le.

… és akkor térjünk vissza a JELENBE:
Tehát a Plútó „búgócsiga” mozgása mozgatja a Történelem ÁTALAKÍTÓ erőit: Most éppen azon „dolgozik”, hogy beindítsa a FÖLDI életben az Uralmi ÁTALAKÍTÓ erőket!


Kedves Vándor, …
– Te, miben érzed, hogy ÁTALAKUL az Életedben való JELENLÉTED?
– Miben veszed észre, hogy a RÉGI és az ÚJ dolgok HATÁRÁN mozogsz?
– Hol vannak még nyitott „csapdák”?
– Hol nyitogatod az „új szárnyaid”?


2026. május második felében a Mars (
a Plútó alapszintje) kapcsolódik össze a Plútóval, hogy ahol itt az idő „felrobbantsa” azon helyzeteket, ahol ÚJ IRÁNYOK vannak előkészületben. (Nincs olyan ember, aki ne érezné, hogy az eddig bekövült viszonyok, helyzetek kimozdultak.)
05.19-én a Mars belépett a Kos csillagtérbe, és 05.20-án már össze is „botold” a Plútóval, hogy 06.03-ig felszabadítsa a BENT REKEDT LEVEGŐT. Az áthangolásban az Uránusz és Nap kettőse segít be: így ne lepődj meg, ha teljesen váratlan, olykor ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA helyező pillanatokat élsz át. Tökéletes időszak arra, ha az Életedben ÚJ IRÁNYOKBAN gondolkodj, tervezz vagy akár lépj is meg. (Bármelyik lehetséges, ahol éppen tartasz.)
*
A májust a 05.31-i utolsó napot a TELIHOLD koronázza meg
(05.01-én is Teliholddal indított a május):


05.30-31-én (a hétvégén) a Napunk a Bika csillagtér legfényesebb csillaga (Aldebaran), Bika szeme felett fog ragyogni: Az Aldebaran üzenete: hogy most jó időzítés arra, hogy a dolgainkat és a Világot egy MAGASABB SZINTRŐL lássuk át. …

Most engedd meg Magadnak, hogy egy olyan „szemüvegen” keresztül lásd a helyzetet, amire eddig nem figyeltél oda. Sokszor attól, hogy egy ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBÓL látod a dolgokat, kitisztulhat az, amire eddig nem találtad a választ.


A Nappal szemben az égbolt szemközti oldaláról Holdanya figyeli a Napot: 05.30. szombat este (20:20 óra körül) a Skorpió csillagtérben a Skorpió OLLÓJÁN halad át, hogy a LÉLEK jobban felismerje mI az, ami LEHÚZZA, és miben van itt az idő hogy LÉPJEN. … Érdemes szombat este egy kis belső CSENDET adni Magadnak, hogy a segítőid üzeneteit lehorgonyozzad.


05.31-én, vasárnap – amikor is a tibeti erőkapuk mentén 10 milliószoros napra ébredünk – délelőtt (10:20 magasságába) a Hold elhalad az Antares felett, mely révén a SZÍVEDBEN megérezheted mi az a „teher”, ami visszahúz: Hol vannak belső vagy külső gátak, amiben könnyítést kérsz. … Jól jegyezd meg: minden a belső HITED szerint működik. A kérésed tisztasága jut el a megfelelő helyre.


A hétvégén a nagy égi segítő csapat: a közvetlen segítőink, az ŐRZŐ Angyalaink, hisz a Napunk alatt lévő Aldebaran egy „belépő kapu” az Őrangyalok birodalmába.


*
Májusi extra: Merkúr, a 2026-os év „karmestere” 05.29-én este (21 óra magasságában) lép ki a Bika csillagtér szarvai közül és megjelenik az Orion csillagtér felett, és 06.01. hétfő estig (21 óráig) lesz nyitva az ÉGI KAPU Ménrót fele.
3 nap, amikor is Ménrót „tanít” minket:
– MINDEN AMIT KIMONDASZ, AZ TEREMT.
– Így jól gondold meg Ember, hogy mi jön ki a szádból.
– Figyeld meg most hétvégén, hogy KI, HOGYAN és MIRE TESZI a fókuszt.
– Ismerd fel, hogy kikkel érzed azt, hogy a beszélgetés során „lemeríti” az energiáid.


Kedves Vándor, … kívánom Neked, hogy a mostani 10 milliószoros és Teliholdas hétvégén ÉRJENEK EL azok a felismerések, gondolatok és érzések melyekkel ÉRZÉKELHETED a múltad és a jövőd között meghúzódó határokat. … Ha jön az „AHA” üzenet ÍRD FEL!!! Lehet, később szükséged lesz rá.


Őrangyalaid vezessenek ezen a hétvégén, … Greitael

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Szűz Újhold

Szűz Újhold

Szűz Újholdunk lesz – 2026. szeptember 11. • 05:26 • Budapest A témája a sebzett szerelem, gyógyuló teremtőerő, tudatosodó sorsváltoztatásMost egy különleges kaput nyit: Vénusz a Skorpió fix, vizes jegyének 0°-án szemben áll a Bika fix földjegyében hátráló Chironnal,...

Mit és hogyan tudnál jobban csinálni?

Mit és hogyan tudnál jobban csinálni?

A jelenlegi energiák alatt sokunkban erősen jelen van a késztetés, hogy szinte mindennel kapcsolatban azt keressük, ami nem jó, ami nem működik, aminek máshogy kéne lennie. Ez nagyon erős Szűz analógia. A Szűz jegyűekre szinte egész életük során jellemző, mindenki más...

Szeptemberi előrejelzés

Szeptemberi előrejelzés

Érdekes kettősséggel indul ez a hónap Ugyanis ma válik pontossá a Szaturnusz-Mars feszültebb viszonyát jelképező fényszög, ami egy olyan “húzd meg ereszd meg” típusú energiát hoz a térbe. Ha nem tudod, hogy miért érzel egy olyan visszafojtott dühöt amiatt, hogy...

Teliholdas HOLDFOGYATKOZÁS a csillagokban

Teliholdas HOLDFOGYATKOZÁS a csillagokban

FELSZÍNRE HOZZA AZ ÉRZÉSEID Az idei évben az augusztus igencsak megdolgoztat. (Nem mintha eddig is lazítottunk volna.) Ebben a hónapban 08.12-én egy részleges NAP-fogyatkozás mozdított meg Minket, míg 2 héttel utána 08.28-án amikor a Hold a Nappal néz szembe, egy...

<a href="https://csillagido.hu/author/esztergomigreta/" target="_self">Grétael</a>

Grétael

Szerző

A csillagok fénye, maga a varázslat, … hisz a Csillagok világa az Égi törvények hordozói, a Szellemi üzenetek közvetítői. A csillagképek üzenete elmesélik számunkra, hogy itt a Földön milyen utat járunk be, életünk egyes területein milyen irányba szeretnénk fejlődni. A csillagok megmutatják számunkra azokat a csodákat és üzeneteket, melyek által magas szinten tudjuk kezelni az Életünket. Így az egyéni sorodhoz lehozom Neked a csillagokat, és mesélek számodra arról, hogy születésed pillanatában az Égbolton lévő égitestek milyen csillagkép előtt haladtak el, és milyen energiákkal töltődtek fel, milyen kozmikus erőkkel vagy összekapcsolva, ... és a lényeg, hogy mindezt hogyan tudod a hétköznapokba lehozni. A mindennapjainkhoz a csillagok világa arról hoznak üzenetet, hogy kozmikus minőségben milyen erők mozdulnak meg a Világunkban. Ezek az erők, ahogy az égitesteken keresztül elérik a Földi szférát beindítanak egy-egy folyamatot, úgy az egyéni Életünkben és úgy kollektív szinten is. Ahogy a régi korok vezetői, uralkodói is a csillagok ismerőit kérdezték meg mikor, minek van itt az ideje. Ha többet is szeretnél tudni, akkor nézz be ide: https://csillagforras.hu/ https://www.facebook.com/csillagforras https://www.youtube.com/@csillagforras Kedves Vándor, … a Csillagok Fénye világítsa be az Utad. … ☆ Gretael

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő