Írta: Kováts Krisztina asztrológus

Gyerekünk játszana, nincs kedve azt a sokat bebiflázni. Nem tudjuk, hogyan vegyük rá a tanulásra – nem kapja meg vágyott kisautóját, nem engedjük el barátaihoz, rosszabb esetben a pofon is elcsattan.

Párunknak szüksége van a kikapcsolódásra, elmenne pecázni, barátaival beszélgetni. Nem akarjuk, besértődünk, megfenyegetjük, félelmet keltünk, ha nem ránk figyel.
Nem úgy haladnak beosztottaink, ahogy mi elképzeljük. Nem fogadjuk el. Akaratunkat keresztülvisszük, ha kell, félelmet keltve. A legkevesebb, hogy kiabálunk, pénzbeli juttatással megvonásával fenyegetőzünk.

Amit kapunk, azzal gazdálkodunk.
Ha a szülőknek határozott elképzeléseik, álmaik vannak a gyerekeik felé, melyeket nem tudnak elengedni, akkor nem is tudják elfogadni gyerekeiket olyannak, amilyenek. Ha meg akarnak felelni a világnak, a gyerekeik sikerei által szebbnek, többnek akarnak látszani, hogy ezt elérjék – könnyen alkalmazhatják a félelemkeltés eszközét, melynek fokozatai az érzelmi zsarolástól kezdve a megverésig bármi lehet.

Mi van a félelemkeltés hátterében?

Akarat.
Görcsös ragaszkodás egy elképzeléshez.
Rugalmatlanság, kényelmesség.
Az „Egy istenbe” vetett hit, ami „Én” vagyok.
A másik/mások tiszteletlensége, el nem fogadása, tulajdonképpen – a félelem.

Mitől fél, aki félelmet kelt, miért akar mindent kézben tartani?

Hozott és gyerekkorban tanult kondíciók ezek – ha nem én „ütök”, engem „ütnek”.
Jobb megelőzni, hisz az „ütés” fájdalma már gyerekkorból ismerős – nem akarja a lélek újra átélni.

Nem akar kicsi és kiszolgáltatott lenni, mint gyerekkorában.

Amit tanult, tovább adja – gyerekeinek, beosztottainak, környezetének.

Ám épp ez mutatja, hogy még mindig mennyire kicsinek és kiszolgáltatottnak érzi magát – eddig rajta „ugráltak”, de most ő „ugrál” másokon.

Talán észre sem veszi! Ahogy ő sem tudott kiszolgáltatottságában, tudás hiányában szüleinek jelezni, úgy az ő gyerekei/beosztottjai sem tudnak, vagy nem mernek szólni.
Még azt is hiteti, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Nem látja, nem érzi, hisz annak idején, az ő lelke is meg lett nyomorítva. Szíve régen be lett zárva – mikor neki kellett félni, neki kellett önmagát megszüntetni. Mikor szülei mindezt nem vették észre, nem látták meg, hogy ő Ember.

Ha azt látjuk, hogy sikereinket tapsvihar veszi körbe, s érezzük is, hogy vagyunk „Valakik”.

Különbek, mint a többiek – hisz lám-lám, mennyivel többet tudunk letenni az asztalra, míg mások még csak ott tartanak, ahol tartanak – érdemes elgondolkodni!

Ha vannak környezetünkben kiszolgáltatottak – gyerekek, beosztottak, tanulók, betegek, de akár állatok, növények – s nem látjuk meg magunkat bennük.

Nem tudjuk, hogy mi is – gyerekek, beosztottak, tanulók, betegek – kiszolgáltatottak vagyunk egy nagyobb egységben – alkalmazzuk is a félelemkeltés eszközét, elhitetve magunkkal, hogy nem kicsik, de nagyok vagyunk.

Amit adunk, azt kapunk.
Ez Egyetemes Törvény, a Világ Rendje.
Majd leszünk öregségünkben kiszolgáltatottak – épp azt kapjuk vissza gyerekeinktől, amit annak idején adtunk nekik.

Ha nem adtuk figyelmünket, szeretetünket, talán még szívüket is bezártuk félelemkeltésünkkel – miért gondoljuk, hogy épp akkor fog megnyílni, mikor nekünk szükségünk van rá?

Megmutatkozhat ez a céljainkat érintő akadályokban, melyek előtt érthetetlen állunk, hisz a tüdőnket is kikiabáltuk!

Érkezhet az igazságszolgáltatás betegség formájában is – annyi fájdalmat hozva, melyet adtunk, s amely elcsendesedésre, gondolkozásra, változásra kényszerit.
Ha máskor nem, a legvégén meg kell magunkat adni. Csupaszon jöttünk, csupaszon megyünk. Egyszer csak felismerjük, hogy Te – Én vagyok, ha téged bántalak, magamat bántom.

Kováts Krisztina asztrológus

utolérhetőségeim:

Levélben: tavirozsa5@gmail.com

Telefonon: 0620/9-160-640

Skype-on: asztrocsillag