A pozitív szándék ereje

Ezoteria


Emlékezzünk arra, hogy belső tudatalatti elménk mindig törődik velünk.

Életünk bármely megnyilvánulása mögött mindig pozitív szándék áll, bármik is legyenek ezek a megnyilvánulások. Természetesen az Ego nem akar ezzel egyetérteni, mindig a bűnösöket, a felelősöket keresi, hogy ítélkezéseivel felelősségre vonja őket. Mondhatjuk, hogy mindannak, ami velünk történik, tanító jellege van. Örök isteni lelkünk mondja azt tollba, kijelöli a fejlődésünkhöz szükséges irányt, segíti az életleckék átélését.


Probléma, fájdalom, szenvedés, válság jelentkezik az Univerzum szellemi törvényeinek megsértésekor. Mindig a legfájdalmasabb pontunkon hatol be a „horog”, a kapcsolatainkon, a családon, a pénzen, a státuszon, a hatalmon, az irányításon, a tekintélyen, a meggyőződésünkhöz való ragaszkodáson, más embereken, helyzeteken keresztül mutatják be a „fájó pontunkat”, hogy felhívják a figyelmünket a leckénkre.

Megtaláljuk a „nyomainkat” (az Ego mindig követi), lefordítjuk a problémát feladattá, felszabadítjuk magunkat a blokktól (újraprogramozzuk magunkat), és az energia megváltoztatja rezgésfrekvenciáját, a feladat megoldódik, és az ilyen jelentőségű helyzetek elhagyják az életünket.


Mindaz, ami velünk történik, a legfőbb érték, a változás lehetősége!

A „baj”, a „csapás” rejtett ajándék. Az ajándék a karakter új minősége, a számunkra korábban elérhetetlen állapot, az új megértés, a bölcsesség, a tudatbővítés, a testi és érzelmi gyógyulás, az energiák világával való interakció új szintjéhez való hozzáférés.
És az ajándék megnyitásának leghűségesebb, legjobb asszisztense a tudatalatti elménk a célok automatikus elérésének mechanizmusával.

A helyzetekben rejlő pozitív felfedése érdekében befelé feltehetjük az alábbi kérdéseket:
Miért van szükségem erre a helyzetre?
Mit tanulhatnék itt?
Mit tükröz ez a személy számomra (rólam)?
Mi bosszant engem annyira (ijeszt meg vagy háborít fel)?
Mit nehéz elfogadnom?
Mi az értékem, hogy itt megkérdőjelezem?
Mi az én igényem, ami más emberébe beleütközik?
Milyen tulajdonságaim hiányoznak, hogy harmonikusan élhessem meg ezt a helyzetet?
Mit mond nekem a világ ezen a személyen keresztül?
Milyen negatív programja van a tudatalattimnak?
Milyen tanulságokat vonhatok le ebből a leckéből? Milyen értékekkel gyarapodhatok általa?


A tudatalatti mellett vannak más asszisztenseink is. Hívják őket: Őrangyaloknak, Útmutatóknak, Felsőbb „Én”-nek, a Lélek Hangjának. Különleges állapotban beszélhetünk velük, kérdéseket tehetünk fel és válaszokat is kaphatunk.


Késmárki László:A boldogság kulcsa A pozitív gondolkodás nagy könyve 2.kiadás Ankh kiadó 2024

Késmárki László ezoterikus író

honlap

Tel.: 06 30 7234 936 (sms-ben is)

E-mail: ankhkiado@gmail.com

Újdonságok

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember „nem a helyes irányban halad” A külvilággal való kapcsolataink, kommunikációs képességünk, kijelölt saját kereteink között megélt szabadságunk útjában álló, elfojtott és ki nem élt érzelmeink (pszichogének),...

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni vágyó lelkeinek ad nagy segítséget, világosságot, megtisztulást, átalakulást. Ez...

Torokcsakra blokkjainak feloldása

Torokcsakra blokkjainak feloldása

A torokcsakra pszichoenergetikai információi, félelmei és a csakra blokkjainak feloldása Frekvenciája: 384 HzSzervek, testfunkciók: tüdő felső tájéka, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, váll, légcső, hörgők, hangképző szervek, gége, kéz, tarkó, állkapocs területe, fül,...

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés egyetemes nyelv; a legjobb gyógyszer. Ahol nevetnek, ott megvan a közösséghez tartozás és a remény érzése, az elfogadás, a gyógyulás lehetősége. A nevetés az őszinte öröm ünnepe, amely legyőzi az elszigeteltséget, a félelmeket, a neheztelést és a...

<a href="https://csillagido.hu/author/kesmarkilaszlo/" target="_self">Késmárki László</a>

Késmárki László

Szerző

Kedves olvasóim! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam! Késmárki László vagyok, lélekkutató, író, könyvkiadó, tanár. Vallom: A szolgálat a szeretet öntőformája. A minőségi szolgálat hozadéka a szent-ség, az egység megtapasztalása, az élet azonosságának megtapasztalása, a teljesség, a szentség átélt tapasztalatával való megújuló kapcsolat átélése, a tisztelet, a harmónia, az egyén és a kollektíva bol-dogsága, valamint a lét teljes megélésének érzése. 33 éve – a bölcsészdiploma megszerzése óta –e gondolatok szellemében foglalkozom pszicho-szomatikával, spirituális pszichológiával, mudrákkal, ájurvédikus terápiákkal, indiai orvosi asztro-lógiával, kundalini-, agni-, marma-, nada-, nadi- és mantra-jógával, valamint kabbalával, bölcselettel, a teremtett világok, a létsíkok, a lélek és a tudatszintek mélyrétegeinek feltérképezésével. Eddig megje-lent 36 könyvemben modern nyelvezettel, analógiákban gondolkodó (és láttató) módon, érthetően és gyakorlatiasságra törekedve próbálok kulcsot adni azoknak, akik már látják az ajtót is. Holisztikus módon vallom, hogy az ember akkor egész igazán, ha helyreállította testének egészségét, lelkének teljességét és szellemének isteni fényét. Nemcsak a pszichoszomatikában, pszichológiában, gyógyító művészetben jártas szakemberek számára kí-vánom rendszerezni az ősi tudást – megnyitva ezzel a gyógyítás új kutatási területeit– hanem a betegeknek, a gyógyulni vágyóknak szeretnék átadni olyan információkat, amelyek révén képesek egészségesebbé válni.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő