Bolondok szerencséje

Ezoteria

Szerző: Pataki Dóra

Szinte érezni a levegőben,hogy szombat van; hallani az ebéd utáni zsivalyt, ahogy az angol családok megindulnak szokásos sétáikra a kutyáikkal, én pedig kandallóból felszálló füst illatával eltelve kérdezem meg magamtól: hol is kezdhetném az írást?



Az elején! — hasad belém a már arcpirítóan egyszerű megfejtés.

Kevesen tudják, hogy a tarot lapjai bizony sorba vannak rendezve. A tarot egy olyan könyv, aminek a lapjai felcserélhetőek, és minden formációban nem csak, hogy értelmes, de bölcs megfejtéseket kapunk. Valójában ciklikus teremtéstörténet, aminek kezdeti és egyben végpontja: a nulla. A minden és a semmi. Az idea, a lehetőség, az isteni szikra. Egyszerre megérkezés és elindulás.

A nulla, azaz a Bolond lapja magában foglalja a gyermeki ártatlanságot, a feltétlen kíváncsiságot, ahol még nem jelenik meg a félelem, ezért ez lehet a vak szerencse, de az ostoba elővigyázatlanság jele is egyben.



A Bolond esszenciája, hogy senki nem számít arra, hogy valójában ő egy briliáns elme. Láthatatlanul húzódik meg, miközben mindent lát, figyel és magába szív.

Felsejlik bennem általános iskolai történelem óráról a pogány magyarok rafinériája. Gyerekeket olyan nevekkel illettek, hogy Nincs, Sincs, Neve nincs és társai, hogy az ártó szellemek ne vegyenek tudomást a létezésükről, így óvva őket.

Hasonlóképpen járnak el bizonyos kultúrákban, ahol kifordított pizsamában alszanak, azt remélve, hogy az álmukban őket látogató rémek majd legyintenek: „Ez bolond! Ezzel foglalkozni sem érdemes!”

„A vidám embert a balszerencse elkerüli” — mondhatnánk, és szép magyar nyelvünk is utal erre a gondtalan szavunkkal. Hiszen, aki gondtalan, azaz gondolat-talan (üresfejű), annak nincsenek gondjai, problémái.

Azt javaslom, fogadja meg mindenki kedvenc kártyám üzenetét; és fütyüljön a világra!

Azonban többről van szó, mint butáskodással elkerülni a balszerencsét vagy az ártó szellemeket.

Emlékezhetünk a magyar népmesékre is, ahol a bolond a vár minden titkával rendelkezett, hiszen senki nem gondolta volna róla, hogy micsoda tudás van a birtokában, és legfőképpen, hogy bölcsességgel bír.



Napjaink egyik botrányhőse példázza ezt az esszenciát: Paris Hilton, aki szőke fruskaként szerzett hírnevet a nyilvánosság előtt, valójában komoly ügyekért küzd. Az utóbbi években Hilton tényleg aktívan kampányol a fiatalkorúak kezelésére vonatkozó törvények megváltoztatásáért az Egyesült Államokban, különösen a bentlakásos iskolák és fiatalkorúakat kezelő intézmények szabályozása terén.

A Bolond másik, nagyon aktuális üzenete, hogy maradj hű önmagadhoz, és ne akarj mindenáron megfelelni másoknak. Kineziológusként látom, hogy az önértékelés az egyik legsúlyosabb probléma, aminek gyökerei gyermekkorban indulnak.

Máté Gábor úgy véli, hogy a gyerekek számára a legfontosabb szükséglet a kötődés és a biztonság érzése a szülőktől, ezért hajlandóak feladni saját valódi énjüket, és alkalmazkodni a szülők elvárásaihoz vagy igényeihez.

Felnőttként kezünkben van a választás joga, hogy a korai bevésődéseket visszük tovább, vagy tudatos munkával letesszük azokat. A Bolond arra kér, hogy vállald fel egyediségedet, és ne hagyd, hogy azért, mert ma a szociális média és influencerek világát éljük, hasonulj másokhoz. A csordaszellemiség ideje lejárt.

A Bolond azt példázza, hogy igaz önmagadnak lenni kifizetődő. Merj visszatérni ahhoz a tiszta belső forráshoz, ami csodálatosan egyedi, ami TE vagy.

Ölelés: Dori

Szeretettel várok mindenkit a November 1-jèn induló tarot tanfolyamomon, amelynek cèlja megtanítani felismerni ès ráèrezni az energia minősègekre mind az èletben, mind a kártyákban.

Pataki Dóra jósnő és kineziológus

elérhetőségeim:
info.dorapataki@gmail.com

https://www.doratarothealing.com

https://www.facebook.com/dorapatakitarot

https://www.instagram.com/dora_tarot_healing

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés egyetemes nyelv; a legjobb gyógyszer. Ahol nevetnek, ott megvan a közösséghez tartozás és a remény érzése, az elfogadás, a gyógyulás lehetősége. A nevetés az őszinte öröm ünnepe, amely legyőzi az elszigeteltséget, a félelmeket, a neheztelést és a...

Testünkben élő fájdalomtest

Testünkben élő fájdalomtest

A „fájdalomtest” kifejezés leginkább Eckhart Tolle tanításaiból ismert. Azt jelenti, hogy a felhalmozódott érzelmi fájdalom egyfajta belső mintázatot képez, amely időnként aktiválódik, és ilyenkor átszínezi az ember érzékelését, reakcióit, gondolatait. A fájdalomtest...

A megnövekedett rezgésszint 20 jele

A megnövekedett rezgésszint 20 jele

1. A szükséges táplálék mennyisége csökken. Nincs éhségérzet.2. Az alváshoz szükséges idő csökken.3. Az álmok világossá, élénkké és fényessé válnak, majd teljesen eltűnnek. Helyükre az álomban megtapasztalt fény lép.4. A test könnyűvé válik, és az ember illékony,...

7 dolog, ami lemeríti a lelket

7 dolog, ami lemeríti a lelket

Vannak néha az életünkben olyan pillanatok, amikor teljesen üresnek érezzük magunkat. Mintha kialudt volna bennünk a fény, és elhagyott volna minket az erő és az ihlet. Ezt az állapotot nehéz szavakkal leírni, de sokak számára ismerős: állandó fáradtság, apátia, öröm...

<a href="https://csillagido.hu/author/dorapataki/" target="_self">Pataki Dóra</a>

Pataki Dóra

Szerző

Tarot kártya vetéssel kezdtem, ami a mai napig óriási szerelem. A tarot olyan, mintha egy sötét szobában lámpást adna a kezekbe, és megmutatná, hol vannak az akadályok. Aztán a szabad akarat mindenkinek adott, és eldöntheti, hogy átugorja az akadályokat, kikerüli, vagy netán belerúg. A hangtálak mindig is vonzottak, és a tanfolyam elvégzése után csodálatos kapukat nyitott meg előttem. Kiderült számomra, hogy a hangokból sok minden felfedezhető a testi-lelki állapotunkról, és elképesztő, hogy mennyi mindent képes energetikailag kioldani teljes lényünkből, miközben mélyen ellazult állapotot hoz létre, ahol a testérzet megszűnik, a tudat kitágul és szinte lebegsz. A mai napig az vezérel, hogy a fényt visszacsaljam emberek szemébe és lelkébe, ha magukra gondolnak. Hidat építek test, lélek és szellem között. https://www.doratarothealing.com/ https://www.facebook.com/dorapatakitarot https://www.instagram.com/dora_tarot_healing

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő