MÁRCIUS 8 – NEMZETKÖZI NŐNAP

Blog, Életmód

Ez az ünnep a nők megbecsülését, elismerését, támogatását szolgálja.


Nem mindig volt ez így, mivel a XIX. századig a nőket mint egyenrangú feleket nem ismerte el a társadalom. Nem szavazhattak, nem dolgozhattak, tilos volt a fogamzásgátlás, a nadrág viselése és a férjes asszonyoknak nem lehetett saját tulajdonuk. Még az otthoni dolgokban sem dönthettek vagy mondhattak véleményt.

A nők több munkáért is kevesebb bért kaptak. Az 1900-as évek elején a new yorki varrónők sztrájkja indította el a változást. Rövidebb munka időt, több fizetést, szavazati jogot és a gyermekmunka eltörlését követelték sikerrel, ami világszintűvé nőtte ki magát.

Tehát kezdetben ezt ünnepelték a nemzetközi nőnap alkalmából, de a mai világban szerencsére ezek a jogok már természetesek a nők számára is.


Igaz, hogy a mai nőknek már sok mindenbe van beleszólásuk, dönthetnek, véleményt formálhatnak, szórakozni járhatnak, de élhetnek egyedül is szingliként.

Lassan felcserélődnek a szerepek, mert egyre többször lehet látni pl. strandokon, hogy az anyuka napozik, az apuka eteti, teszi tisztába és altatja a gyermeket. A mai nőknek nagyon fontos a karrier és hogy megmutassák, hogy ők is lehetnek olyan sikeresek mint egy férfi.

Nincs azzal baj, ha besegít az apuka a feleségének, de az már hosszú távon gond, ha felcserélődnek a szerepek.


Ezzel az a baj, hogy hiába okos, rátermett, erős egy nő, nem azt csinálja amire született!
Kétféle nem van az életben, a férfi, aki kiáradó, tettre kész, magabiztos, harcos, erős (fizikailag), főnök, férj, apa, vezetésre termett, mert ezekhez van meg az adottsága. Az már más kérdés, hogy egyénenként ki milyen szinten éli meg. Visszaél vele vagy mások javát szolgálja vele?

Persze minden kornak megvannak a szokásai, lehetőségei, buktatói a nemek számára, de a génjeinkben hordozott alap női és férfi tulajdonságok, ezekből adódó feladatok alapból ott vannak az ősidők óta.


Hiába érnek el nők hatalmas sikereket a karrierben és állnak helyt a férfiak világában, még érezhetik is boldognak ettől magukat, de mégis belül előbb-utóbb érzik, hogy valami hiányzik.


Remélem, hogy ezzel a cikkel sikerült felébresztenem és tudatosítanom nőtársaimban, hogy most a mi időnk jött el, most fontos, hogy a feladatunkat éljük, hogy a háborúk helyett (ami szintén férfi energia) béke legyen, az önzés helyett a szeretet és közösségi érdek legyen, hogy a kapok mellett legyen adok is és hogy nemcsak a fizikai erőre van szükség, hanem a lelkierőre is!


Ehhez festettem segítségképpen ezt a női energiát árasztó mandalámat! Fogadjátok szeretettel!


Aranyosi Ervin csodaszép versével kívánok minden nőnek boldog nőnapot és női kiteljesedést!


Szeretettel : Sziszka


Aranyosi Ervin: Mindennap ünnepellek
Mindennap büszkén ünnepellek,
hisz ünnep nekem, hogy te vagy!
Tiszta szívemből úgy szeretlek,
s akarom, hogy ilyen maradj!
Ha kell szedek neked virágot,
lehozok néhány csillagot.
Minden napom tetőled áldott,
boldog csak melletted vagyok.
Mosolyod, forró ölelésed,
mással nem is pótolható,
naponta a szívembe vésed:
szereteted mindenható.
Belőled merítem erőmet,
általad vagyok gazdagabb!
A jóság árad rám belőled,
s bátorít mindegyik szavad.
Az élet minden egyes napján,
ünnepeljünk hát nőnapot,
s figyelmem csakis neked adnám,
szép érzéseim megkapod.
Mindennap büszkén ünnepellek,
nem kell ehhez nőnap nekem!
Ha lelkeink egymásra lelnek,
az a te, s az én ünnepem!

Tarnaváry Szilvia festő

(30) 385 8327

74sziszka@gmail.com

FaceBook

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Te ismered az összes felmenődet?

Te ismered az összes felmenődet?

A napokban a temetőbe indultam, hogy kicsit letakarítsam, kigazoljam apám és az apai nagyszüleim sírját. Ahogy beléptem a kapun, szinte rögtön egy beszélgetés ütötte meg a fülemet. Egy idős úr két kicsi gyereknek épp arról mesélt egy sírkő mellett, hogy ki volt az az...

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés a legjobb gyógymód

A nevetés egyetemes nyelv; a legjobb gyógyszer. Ahol nevetnek, ott megvan a közösséghez tartozás és a remény érzése, az elfogadás, a gyógyulás lehetősége. A nevetés az őszinte öröm ünnepe, amely legyőzi az elszigeteltséget, a félelmeket, a neheztelést és a...

Testünkben élő fájdalomtest

Testünkben élő fájdalomtest

A „fájdalomtest” kifejezés leginkább Eckhart Tolle tanításaiból ismert. Azt jelenti, hogy a felhalmozódott érzelmi fájdalom egyfajta belső mintázatot képez, amely időnként aktiválódik, és ilyenkor átszínezi az ember érzékelését, reakcióit, gondolatait. A fájdalomtest...

A Csillagidő család sikerének titka

A Csillagidő család sikerének titka

Igen, család.Ma már bátran mondhatjuk ezt, hiszen a Csillagidő messze több lett egy online magazinnál. Egy olyan közösséggé nőtte ki magát, amelyhez ma már egy magazin, YouTube-csatorna, TikTok- és Instagram-oldal, a Csillagidő Klub, közel 30 szerző, több mint 1400...

<a href="https://csillagido.hu/author/sziszkamandala/" target="_self">Tarnaváry Szilvia</a>

Tarnaváry Szilvia

Szerző

Apagyiné Tarnaváry Szilvia – Sziszka vagyok Várpalotáról. Már fiatalon tudtam, hogy a szépség, harmónia ott kell, hogy legyen körülöttem ( Mérleg ascendens). Mivel még nem voltam tudatos, így fizikai foglalkozást választottam, fodrász lettem. Még most is ebben a szakmában dolgozok, de két fiam születése után elindultam a tudatosság fele, a spirituális világ kitágult előttem. Természetgyógyász Egyesület tagja lettem, ahol nagyon sok hasznos előadást hallgattam, ami elindított felfelé az utamon. Elvégeztem a Reiki 1 és 2 fokozatát, tanultam numerológiát, karmikus számmisztikát, kristálygyógyászatot. 2020- ban az asztrológia irányába indultam el, először nyugati -, utána kínai -, azután karma- és legvégül de nem utolsó sorban kérdő asztrológiai tudást sajátítottam el. Közben belekóstoltam a Tarot kártya világába is, amit össze tudtam kötni az asztrológiával. Bár már zsongott a fejem a sok tanulástól, mégis hiányzott valami. Idén márciusban végre megtaláltam az igazi vágyamat, amivel át tudom adni az embereknek a sok tanulás alatt kialakult életfilozófiámat, bölcs gondolatokat, analógiákat, szimbólumokat. A pontozásos technikával készült mandalák a legkiválóbb közvetítői a teljesség megélésének. Nagyon szeretem készíteni őket, engem is feltölt az elmélyült, aprólékos alkotás és arra is gyógyító hatással van, aki megvásárolja. A minták, szimbólumok, színek mind hozzájárulnak a harmónia és szépség megéléséhez. A gyerekek is nagyon fogékonyak rá, mert ők is érzik jótékony hatását. 4 éves kislány unokám sokat festeget, pontozgat, színeket kever és mindig megnézi a falon levő alkotásaimat. Amit szeretnék átadni, üzenni a mandaláim által az a filozófiám, hogy térjünk vissza a természetes életmódhoz, vigyázzunk, figyeljünk egymásra és élőhelyünkre, törekedjünk az egyszerűségre, mert a kevesebb sokszor több. Találjunk vissza a gyökereinkhez, ápoljuk a rokoni, baráti kapcsolatainkat és nem utolsó sorban saját belső világunkkal való kapcsolatunkat! Éljük meg és élvezzük a pillanatot, az élet szépségeit és induljunk el az önismeret útján, mert sok pofont elkerülhetünk általa. Vállaljuk fel önmagunkat hibáinkkal együtt és hagyjuk magunk mögött a megfelelési kényszert!

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő