Vajon mikor mondhatjuk valakiről, hogy ismeri saját magát?

A kérdésre sok válasz érkezett, asztrológusoktól, segítő szakemberektől, olvasóktól:

Amikor felismeri, megérti és elfogadja, hogy minden ami történik az érte van bármennyire is nehéz a megélés az adott élethelyzetben.

Mindenki és minden akik, amik körbe vesznek ami történik azért van, hogy élni tudjuk a levállalt sors feladatunkat.

Csak tudatossàggal lehet jól élni a feladatunkat.

El kell tudnunk fogadnunk, hogy a környezetünk a feladatunk megélője.
Nem könnyű idáig eljutni, de nem is lehetetlen talán az elfogadás a kulcsszó…
De elfogadni csak úgy lehet, ha felismerjük és megértjük.
Viszont ha idáig eljutunk, akkor azzal mindent megértünk az életünket tekintve.
Saját tapasztalat.

Ha tudja, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetekben miként fog cselekedni, és az meg is felel a valóságnak.

Úgy érted, hogy nem a föld felett lebeg 5 méterrel?

Részben úgy is. De a legtöbbször az önismeret hiánya akkor szokott előjönni, amikor belekerülünk egy korábban ismeretlen élethelyzetbe, és “meglepjük” magunkat. Akár kognitív disszonanciába keveredünk. Coachingban én meg szoktam kérdezni az ügyfeleimet: mit tenne pl, ha egy égő házban meglátna egy idegen gyereket? És úgy tudná csak kimenteni, hogy ő is veszélybe kerül??? A legtöbben azt válaszolják, hogy ők bizony, vannak olyan bátrak, hogy akkor is kimentetnék. És én ilyenkor visszakérdezek: “Ez biztos..????

Erika Bihari
Horváth Andrea Szerzőnek: én erre azt válaszolnám, hogy mivel nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom biztosra mondani, hogy bemennék. Magamat ismerve a jelen helyzetben, az vagyok aki vészhelyzetben, a helyzetet fel sem fogva csak a mentésre koncentrálnék. Hiába ismerem viszont magam, mivel ilyen helyzetben nem voltam még, így lehet, hogy az éberségem mást diktálna. A lényeg azonban az, hogy vállalnom kellene a tettem következményét magam előtt, akárhogy is döntenék. A fene tudja mi lenne. Bízom benne, hogy nem is kell soha megtudnom.

Aki már megtanulta elengedni a FÉLMEIT, és a mindennapi STRESSZ-t.

Mikor megtalálta életfeladatát…

Szerintem ez nagyon bonyolult kérdés, a válasz összetett. Életünk során millió feladattal szembesülünk, s élethelyzetünkből adódóan különböző variációkkal reagálhatunk történésekre. A korral feltehetően bölcsességet tapasztalhatunk meg, de azt gondolom a lelket sosem ismerjük meg teljes valójában.

Aki elérte a megvilágosodást, aki felébredt, akinek olyan fókuszált a tudata, hogy minden pillanatban az itt és most-ban van. Akinek a tudata annyira tiszta, hogy már semmilyen formában nem kapaszkodik az egóba, hanem a Valódival/Örökkel egységben megfigyelője csak gondolatainak, beszédének, tetteinek. Akit semmilyen hatás nem billenti ki, sem kinn, sem benn. Semmilyen mulandó nem érinti meg, a testtől elszakad még mielőtt valóban elválna attól valóságosan. Aki beleolvad az Egységbe, és képes elhagyni a kétséget. Úgy távozik majd, hogy az átlépést teljes éber tudatállapotban teszi meg, és akár szivárvány testet öltve semmit nem hagy hátra a fizikai világban.
Mindenkinek vannak ilyen pillanatai…idővel és az önismerettel/gyakorlással ez egyre több, egyre hosszabbak lehetnek ezek a pillanatok. Lehet tágítani a tudatot, tudván, hogy bármi történik a reakciót magam alakítom, rajtam múlik a válasz. Amíg bármilyen érzelmi elragadtatás jelen van, jelen van az egó, akkor még nem teljes az önismeret. Ezek a hamis tudat, a harag és a vágy. Az ezektől való teljes megszabadulás az önismeret.

Hàt, szerintem olyan nincs, hogy minden területen tökéletesen ismerjük magunkat. Van egy alap beállítottságunk, de életterületenként máshogy viselkedünk, más-más hatás ér minket, ezért nem mindig ugyanúgy reagálunk. Mindenkinek vannak gyengébb pontjai és olyan is, ahol jól teljesít.
Az egész életünk egy nagy iskola, életünk végéig tanulunk és a tapasztalatok által fejlődünk és ismerjük meg egyre jobban magunkat!
Az is igaz, hogy egy fiatal is lehet bölcs és egy idősebbnek is lenne hova fejlődnie. De hát úgy szép az élet, ha zajlik!

Mi hétköznapi halandók csak az egónkat tudjuk megismerni, önmagunkat soha. Úgy látom, hogy legközelebb talán akkor vagyunk ahhoz, hogy átéljük önmagunk, amikor fogalmunk sincsen arról mik, és milyenek vagyunk.
Egy elragadtatott folyamatban, egy kitágult éles helyzetben cselekedve, amikor nem is vagyunk külön álló személyek attól a pillanattól.

Én hiába tudom, mi az életfeladatom. Mégis az önismeretet egy életen át kell gyakorolnom, mert attól, hogy ha álmomból felébresztenek is tudom, hogy segítőnek jöttem most ide, a magánéletemben ezer meglepetés ér nap mint azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent kellene még máshogy csinálnom. Én mindig azt mondom, hogy az önismeret egy élethosszig tartó út, ha egyszer rálépsz erre az útra. Szerintem addig sosem vagyunk készen, ha még reggel felkeltünk.

Hát , ez talán zárszónak ragyogó. te vajon melyikkel értesz egyet?

Bihari Erika, Csonka Renáta, Szilvia Tarnaváry, Sóvári Melinda, Agnes Kapitany, Natália Kakuk és Horváth Andrea : köszönjük az értékes véleményeiteket!

Nekem ezen az úton az asztrológia adta a legtöbbet. Nagyon sok dolog a helyére került a születési képletem elemzése során . A bolygók tökéletesen leírják az ember jellemrajzát és elmagyarázzák a történések gyökereit.És az analógiák is sok mindenre választ adtak számomra.

Murányi Tímea írónővel lesz kerekasztal beszélgetésünk május 28- án, csütörtökön 11:00 órakor. Neki egy 12 részes kurzusa van a Csillagidő Klubban: a Csillaglány Akadémia , ami az önismeretről szól , erről faggatjuk majd Timit.

Ha érdekel a téma , gyere, várunk szeretettel!

Faragóné Hajdok Ilona

alapító/főszerkesztő

info@csillagido.hu