A Plútó Vízöntőbe lépése

Bolygók, Horoszkóp


ÍRTA: SÓVÁRI MELINDA ASZTROLÓGUS

Budapesti idő szerint 2024.11.19-én este 21.39.15-kor felállított képlet alapján



Nagyon sok írás született arról, hogy mit is jelez a Plútó jegyváltása, most azonban konkrét elemzést fogok írni arról az időminőségi pillanatról, amit ez a jegyváltás számunkra hozhat.


Természetesen az egyéni képlet mindig fontosabb, ez egy átfogó, nem mindenkire, és nem minden értelemben értendő, hanem általános tendencia.

Kedd este tehát jegyet váltott a Plútó immár végérvényesen, és nem fordul vissza, egészen 2043-ig a Vízöntő levegős jegyében fog tartózkodni.


Budapesti helyi idő szerint e pillanatban a 6-os ház felett tranzitált a Plútó, de a képlet többi részét is megnézzük. Mivel minden indulás egy pillanatban kezdődik, az esemény, vagy megélés teljes egészét lehet látni, ha a kezdő pillanatban megállítjuk a csillagórát, és kielemezzük ezt a pillanatot.

A képlet kiszolgáltatott, amit megélhetünk 1. a külvilágban /- párunkkal, 2. anyagilag /- mások pénze által /-műtétek-balesetek által, /- hitelfelvétellel, /- a szexualitásban, 3. céljainkban /- karrierünkben, /- munkánkban /-édesanyánk által, és 4. közösségeinkben /- vágyainkban /- barátaink /- segítőink által.

A 6-os házban tranzitáló Plútó arra hivatott, hogy átalakítsa a munkához való viszonyunkat, magát a munkahelyeinket, a mindennapi feladatainkat, és azt, hogy megtanítson alárendelődni a közösségeinknek, illetve szolgálni azokat. A 6-os ház a betegség háza is, de a Plútó a gyógyítás is.

Mindenesetre az önzetlen szolgálat megtanulása most nagyon hangsúlyossá válik.



Aki szeretné megérteni a mostani időminőséget, annak azt kell felismernie, hogy ha a közösség nem érzi jól magát, akkor az egyén sem érezheti. Cél a radikális megtisztulás, megtisztítás tudati, szellemi szinten.

A képlet állandó változásokat mutat, hol lassú, hol pedig hirtelen jövő, váratlan, meglepetésszerű formában. Stabil élethelyzetekre most nem nagyon számíthatunk. (Nyilván az egyéni képlet felülírja ezt!)

Felértékelődik az otthon, a család, az érzelmek, a haza fontossága, de itt is lehetnek hatalmas robbanások. Meglehet, hogy sok magányos óra, magunkba fordulás, és küzdelem várhat ránk.

Akinek eddig is fontos volt a család, az megkapaszkodhat, aki viszont gyökértelenné vált, azt elfújhatja a szél…

Halak Szaturnusz Ikrek Jupiter a 11-es házban, sorsfeladatunk a tanulás, mégpedig az, amit a Sors akar most tanítani. Önfeláldozás árán kell mindezt megtegyük.

Itt és most olyan leckék várnak ránk, amikhez nem biztos, hogy fűlik a fogunk. De sajnos muszáj lesz megtanulni, megfejlődni, ha tetszik, ha nem.

A vágyaink csak akkor teljesülhetnek mostantól, ha a közösség érdekeinek is alá tudjuk rendelni, és mások is jól érzik magukat.

A munkában nagyon nagy transzformáció van, ez már a Covid idején elkezdődött, hiszen a Jupiter és a Szaturnusz is megkezdte új korszakát, amikor Vízöntő 0. fokán találkoztak 2020 decemberében.


.

Létre kell hoznunk valami újat, valami egészen mást, mint eddig. Amit pedig kitűztünk célul, és emelkedett cél, azt a végsőkig szilárdan tartanunk kell, mert el kell érjük a fejlődést. Sajnos lesznek, akik nem emelkedett célokat tűznek ki, és ők is a végsőkig ragaszkodnak majd hozzájuk.


Emiatt fontos, hogy mik lesznek majd a céljaink! Nagyon fontos! Olyan célok, melyek nem csak a saját önző kielégülésünket szolgálják, hanem olyanok, amelyben benne vannak mások. Amelyeket a szeretet és az együttérzés vezérel.



Ha másoknak jó, nekem is jó! Ha más boldog körülöttem, akkor lehetek én is az! Ha olyan céljaim vannak, amik másokat boldogtalanná tesznek, akkor én hogyan lehetnék boldog??

Mindenkinek a saját életében, a maga szintjén kell radikálisan változtatnia, ha nem tesszük meg, akkor a Sors fogja behúzni az x-et valahol.

Egyedül nem gondolkodhatunk többé. Nem működhet tovább ez az önző gondolkodásmód, a pénz és az anyag fogságából ki kell szakadnunk.

Majdhogynem szétrobbannak ezek a biztosnak hitt buborékok, és elrepülünk. Azt még nem biztos, hogy látjuk hová szállunk, de az anyagba többé már nem tudunk kapaszkodni.



Nagyon sokan beteges álomvilágokba menekülnek, a technika általi mesterséges mű életekbe, mert nincsenek olyan szinten, hogy önmagukkal szembenézzenek. Van aki ezáltal tartozik majd a virtuális, technológia által létrehozott mű közösségekbe, melyekben valójában magányosabb, mint valaha, hiszen egyedül ül majd mindenki a számítógépek előtt. Közösen, mégis magányosan.



De nagyon sokan ébrednek, és elindult a felemelkedésük, az anyagon túli felismerésük, és megpillanthatják az égi szférákat. Aki azonban mostanság vált magányossá, annak nagyon nehéz lesz fordítani a kockán.

Én pl. a Plútó előző korszakában voltam magányos, és mire megtörtént az átmenet, teljesen magam mögött tudtam hagyni ezt a majd 15 évet, és mostanra történt meg a transzformáció, házasságban léptem át a küszöbön. Akinek eddig volt párja, de elvált, annak nagy valószínűséggel a magánnyal lesz tanulási feladata ebben a korszakban.

Nagyon sok lehetőséget kaptunk, hogy ebbe a munkába belekezdjünk, hiszen ez már a harmadik belépése a Plútónak a Vízöntőbe.


Sajnos azonban sokan lesznek, akik elbuknak, főleg azok, akik eddig sem voltak hajlandóak tanulni, fejlődni, és változtatni az életükön, gondolkodásukon, szokásaikon, ragaszkodásaikon.



A külvilág uránuszivá válik végérvényesen, aki nincs azon a szinten, nem fogja tudni mi az igaz, mi a hamis. Mi a mű, mi a természetes. Sőt, ami még ennél sokkal rosszabb, nem is fogja őket érdekelni. Ez lesz a jövő legalacsonyabb szintje.

Aki viszont látni, tudni akar, az töretlen erővel fog haladni a megvilágosodás felé. Nagyon sokakban még az a kevés kötődés is megszűnik, ami volt. Lesz azonban olyan, aki tudatosan fog kötődéseket megszakítani, annak érdekében, hogy tisztuljanak az emberi kapcsolatai, és felismeri, hogy nem a mennyiségi kapcsolatokra, hanem a minőségiekre kell törekedni.

Olyan kapcsolatokat pedig melyek „nem tiszták”, vagyis érdekből működnek, vagy alanyi jogon hisszük, hogy működniük kell, nagy valószínűséggel magas tudatszinten felszámolásra kerülnek.



Meg kell gyógyítanunk a Földet. A Föld beteg, mi is azok vagyunk. Vissza kell térni a természeteshez, de előtte mindent megalkotunk mesterségesen.

Majd amikor már semmi sem marad, talán észbe kapunk, hogy hol az igazi teremtett világ, amit nem mi teremtettünk.

Mert a Teremtés igazi volta, csakis a Teremtő privilégiuma. Ha Vele nem közösen munkálkodunk, alárendelődve az Ő akaratának, és egyéni, abszurd teremtésbe fogunk, az mind műanyag lesz, és mind elszakít bennünket az igazitól, a valóditól. Ami, Aki pedig az egyetlen VALÓDI boldogságot hozhatja nekünk, az csakis az igazi Teremtő.



Ebben az időminőségi pillanatban a Nap a Skorpió jegyében segíti Plútó munkáját, és „leszáll a mélybe”, hogy megvilágítsa azt, ami szemmel nem látható, kézzel nem fogható.

Ami tudat alatt van a mélyben. Aki bátor, és akar, az lát, az szembe néz félelmeivel, démonaival, és megtanulja az alázatot azzal a nagyobb erővel szemben, aki a legnagyobb segítőnk, és mindig a javunkat akarja. Persze ehhez hit is kell, nem csak a tanulás.

A tanulás szimbolikusan a gyermek is. Ébresztő! Gyermekek nélkül nincs jövő, az Univerzumnak tartozunk azzal, hogy az ajándékba kapott életet viszonozzuk. Legalább egy léleknek meg kell adnunk a lehetőséget az életre, ugyanúgy, ahogy mi is megkaptuk.

Annak a nőnek, aki nem szült gyermeket, nem adatik meg a lehetőség, hogy igazi Holddá váljon. Pedig az intuíció, a belső hang akkor szólal meg igazán. (Természetesen, aki szeretne, de nem sikerül, az más kérdés. Neki akkor nem ez a feladata, főleg, ha nem 45 évesen kap észbe, hogy kellene gyermek, vagy nincs túl néhány abortuszon).


Bármilyen furcsa is, de úgy látom a sok-sok ügyféllel való tapasztalatomból, hogy akiket leginkább megvisel ez a változás, az pont a Vízöntő jegyben születettek, hiszen most a külvilágból ezernyi tükörrel köszön vissza saját személyiségük, úton-útfélen szembesülniük kell önvalójukkal, valahogy mindig „beletolja az arcukba” a sors a tükröt.

Ismerd fel, lásd meg, értsd meg, nézz szembe, viseld a következményt! Nincs most könnyű dolguk. Hihetnénk azt, hogy eljött az ő idejük. Hát igen, aki magas szinten van Vízöntőként, annak igen.


Akik egyébként is nagyon mélyre hatolnak önnön megismerésükben, a Skorpiók. Úgy vélem, hogy ők töménytelen felismeréssel gazdagodnak, és töretlen erővel, bátorsággal haladnak az önismeret felé.

Csak gratulálni tudok nekik, nagyon nagy munkában vannak most, és azt látom, hogy száguldanak a fejlődésben.

Akiket még kiemelnék, és számomra hatalmas meglepetés, szinte ugyanezt látom a Bikáknál, pedig nekik aztán igazán nincs könnyű dolguk az anyagon való felülemelkedésben. Csodálatos, és roppant meglepő önismereti munkát végeznek.

Az Oroszánok előtt is le a kalappal (minden dupla jegy is ide tartozik, Nap és ASC ugyanabban a jegyben), mert nagyon sokan keményen szembe néznek most tanulási feladataikkal, képesek az önkritikára, és tanulni szeretnének.



Úgy gondolom, hogy e négy jegy az, akit most leginkább munkára késztet a Plútó, hiszen ez a szilárd kereszt az, ami együtt áll (Vízöntő), szemben áll (Oroszlán), és kvadrátban áll (Bika, Skorpió) a Vízöntővel.



Természetesen nagyon sokan fejlődnek a többi jegyből is! Nagyon sokan ébrednek hála Istennek.

Kívánok mindenkinek csodaszép időszakot, melyben mindannyian tisztán látjuk majd a számunkra kijelölt utat, és kívánom, hogy mindenki tudja teljesíteni a feladatát, tiszta felismeréseket kapjon, és boldogabb életet élhessen ezáltal.



Áldás kísérjen utunkon
Szeretettel
S M

Sóvári Melinda asztrológus

Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu

Telefon: 06-20-420-8611

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

A tiszta kapcsolódások Újholdja

A tiszta kapcsolódások Újholdja

Április 17-én -budapesti idő szerint 13 óra 50 perckor- a Kos Újhold egy olyan kaput nyit meg, ahol a szív tisztasága válik iránytűvé. Nem a régi történetek, nem a félelmek, nem a szerepek vezetnek tovább, hanem az a mély, őszinte jelenlét, amelyben valóban látjuk...

Az időszak, ami próbára tesz

Az időszak, ami próbára tesz

Talán nem túlzás azt állítani, hogy kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakot élünk.Politikai és gazdasági átrendeződések zajlanak világszerte, Európában és a Közel-Keleten is háború dúl, miközben a közelgő választások miatt a magyar közhangulat isegyre...

A 27-28 éves kori krízis

A 27-28 éves kori krízis

Írta: Gál Judit karmaasztrológusAmy Winehouse 2011. július 23-án bekövetkezett halálával 6 főre emelkedett a „huszonhetesek klubja”. Ezzel az enyhén morbid névvel illetik ugyanis azokat a közismert zenészeket, akik​​ 27-28 éves koruk​​ közt haltak meg, nem minden...

Mérleg Telihold

Mérleg Telihold

Önmagamhoz visszatérve tisztulnak a kapcsolataim Április 2-án, éjjel 4:12-kor (budapesti idő szerint) kiteljesedik a Mérleg Telihold — az „én és mi” örök táncának fénypontja. Ez a Telihold most különösen érzékeny kérdést érint: egyedül jó, vagy kapcsolatban? Ha...

<a href="https://csillagido.hu/author/csillagmessenger/" target="_self">Sóvári Melinda</a>

Sóvári Melinda

Szerző

Sóvári Melinda tradicionális asztrológus vagyok.

Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.

Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.

Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.

Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.

A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban. Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.

E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.


Várom az érdeklődőket

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com-on
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611

Szeretettel: Sóvári Melinda

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk