Helyzetjelentés szeptember elején

Bolygók

Habár ma megkezdődik a meteorológiai ősz, mi akik a csillagok járását tanulmányozzuk másként gondolkodunk.


Valóban beléptünk Szeptemberbe, de a csillagászati ősz majd akkor jön el számunkra, amikor a Nap belép a Mérleg jegyébe, az őszi napforduló alkalmával.
A Szűz jegye, változó minőségével átvezet bennünket a nyárból az őszbe, de most – az előrejelzések szerint – egy szokatlanul meleg tanévkezdet áll előttünk és valószínűleg egy indián nyár.
Én ennek örülök, mert ez azt jelenti számomra, hogy ebben a hónapban még bizonyosan minden délután-este el tudok menni bringázni.


A Hold néhány órán belül a Kosból átlép a Bikába és szinte egész nap együtt áll a retrográd Chironnal.

A Bika Chironosoknak – akik most nagyjából 49-51 évesek – ajánlom azt a négy részes írásomat, amit akkor tettem közzé, amikor a Chiron belépett a Bikába (2026.06.30-07.03 posztok). Megtaláljátok itt, a weboldalamon vagy a Csillagidő magazin hasábjain is.


A Nap jelenleg a Szűz jegyének 8-9 fokán halad és szerencsére már lassan maga mögött hagyja az Uránusz kavdrátját
.


Finoman fogalmazva is elég kifordítottra sikeredett ez az elmúlt néhány nap és ebben nem csak a Nap-Uránusz kvadrát volt a ludas, hanem a múlt heti Halak telihold is, ami szintén bekapcsolódott egy rövid időre, itt ott felfordulást okozva.


A Nap majd 5.-én kapcsolódik a Marshoz egy szextillel, a Jupiterhez egy félszextillel és a Szaturnuszhoz egy kvinkunxszal. (12-16 fokokon)
A Nap-Mars szextil egy kis befektetett munkával gyümölcsözővé is válhatna, de a Szaturnusz kvinkunxa és Marshoz menő kvadrátja miatt azt fogjuk érezni, hogy nem mennek olyan simán a dolgok.


Az elszámoltatás, a bilincs-bilincs, rács-rács jutott eszembe.


Sokan tűkön ülve várják, hogy mondjanak már legalább egy prominens nevet, akin végre kattan a bilincs, közben pedig mégiscsak jogállami keretek közt élünk, szóval mindennek van hivatalos útja. Sőt előbb fel kell álljon a testület, ami majd elindíthatja a vizsgálatokat.


Hosszú idő lesz és a Kosban járó Szaturnusz éppen abban segít, hogy ne kapkodjunk. Talán valami ilyesmire hív, hogy jó munkához idő kell, bár tudjuk, hogy itt az idő most egy álságos tényező mert nem értünk, hanem ellenünk dolgozik.


A Merkúr roham tempóban hagyja el a Napot. Ilyenkor, amikor a Nap előtt jár, hajlamosíthat arra, hogy előbb beszéljünk, aztán gondolkodjunk. Bár a Szűzben álló Merkúr az egyik legjobb, ami lehet (szerintem).
A Vénusz jelenleg a Mérleg 23 fokán halad és negyedike és nyolcadika között szembe kerül majd a Kosban haladó Vestával. A Kos Vesta lángját a kihívás és a cselekvés lobogtatja, a Mérleg Vénusz meg nem éppen erről híres.


A Mars és a Ceres a Rákban haladnak.
A Mars jelenleg a Rák 13 fokán és bele is szaladt a Szaturnusz kvadrátjába, ami épp ma pontosodik be. Szerencsére már csak öt napig érezzük és tulajdonképpen innentől már gyengül. A Szaturnusz jelzi a Marsnak, hogy többet ésszel, mint erővel!


A Rák Mars úgysem adja fel
, maximum ha nem tudja átugrani, akkor kikerüli az akadályt. A hegyre sem toronyiránt megyünk fel, hanem körbe-karikába az ösvényeken, szerpentíneken. Hosszabb lesz az út, de biztonságosabb is. Tulajdonképpen felfoghatjuk Caminoként.


Tegnap és ma egzakt a Jupiter és Szaturnusz trigonja is, erről korábban írtam is. Ez a tűz trigon háromszor fog beélesedni a következő fél év folyamán, tehát itt is egy folyamat kezdetén vagyunk, ami nagyjából arról szól, hogy amit a Jupiterrel össze akarunk most “lapátolni”, az kiállja-e a Szaturnusz valóságpróbáját.


Az Uránusz, Neptunusz és a Plútó még mindíg tartja a közös formációt, vagyis a Plútó és az Uránusz közt fenáll egy levegő trigon és közéjük ékelődik a Kosban járó Neptun, amely egy-egy szextilt képez velük. Úgy gondolom ez egy új korszak kezdetét hivatott jelölni. Ebben már benne vagyunk egy ideje.


Új ideákat és új cselekvési terveket hallhatunk, láthatunk ha nyitott szemmel és füllel járunk.
Akiknek a képletében a jegyek első 4-8 fokán vannak égitestek vagy tengelyek, azok nagyon érezhetik a bőrükön a változást, hiszen érinteve vannak.

Sebestyén Ágnes asztrológus

AstroSupport Önismereti Műhely

Facebook: facebook.com/astrosupport.eu

E-mail: astro@astrosupport.hu

Telefon: +36 20 377 50 69

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

7 szűk esztendő

7 szűk esztendő

Remélem nem lesz igazam A vizsgálódásaim alapján úgy tűnik, hogy amikor a Neptunusz tűz jegyben halad, és a Szaturnusz vagy az Uránusz erősen kapcsolódik hozzá, gyakrabban látunk vízhiányhoz és százazsághoz kötődő szélsőséges éghajlati megnyilvánulásokat. Az utolsó...

A  Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja

A Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja

Augusztus 15 -én élesedik és pontosan egy hónapon át lesz velünk a Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja. Milyen tendenciák érvényesülnek ebben az időszakban? A lelkesedés/ötlet formát öltA Jupiter abban támogat, hogy növekedjünk, merjünk többet/nagyobbat álmodni,...

Oroszlán Újhold – A kapcsolatokban új fejezet indul!

Oroszlán Újhold – A kapcsolatokban új fejezet indul!

Augusztus 12-én 19:38 kor különleges energiák érkeznek: az Oroszlán Újhold együtt áll az Oroszlán fix, tüzes jegyében hátráló leszálló Holdcsomóponttal, szemben a Vízöntő fix, levegős minőségében hátráló felszálló Holdcsomóponttal. A Sorstengelyek dimenzió-kapuként is...

És elindul a fogyatkozás szezon

És elindul a fogyatkozás szezon

Augusztusi csillagzápor A júliusi intenzív égi energiák, jegyváltások és hatásaik indították el azokat a folyamatokat…amelyekkel máris szembesülünk a valóságban is, ami megnyitja ezt a brutálisan tüzes energiájú hónapot, ami alapvetően az elengedésről és az...

<a href="https://csillagido.hu/author/sebestyenagnes/" target="_self">Sebestyén Ágnes</a>

Sebestyén Ágnes

Szerző

Fontosnak tartom kimondani: az asztrológia nem jóslás. Nem ígérek kész jövőt, dátumra csomagolt fordulatokat, és nem mondom meg, „mi fog történni”. Tendenciákat, ciklusokat és belső mintázatokat nézünk – és azt, hogy ezek mire adnak lehetőséget, hol van feladat, hol van korlát. A döntés mindig a tiéd. Én abban segítek, hogy tisztábban lásd, mi zajlik benned és körülötted, és ebből hogyan lehet stabilabb, nyugodtabb, őszintébb életet építeni. A munkám középpontjában a képlet, mint TÜKÖR áll. A születési horoszkóp egyszerre mutatja a hozott mintákat (családi csomag, belső automatizmusok), a tehetségeket és azokat a pontokat is, ahol az élet „vizsgáztat”. Tapasztalati alapon dolgozom: nem recepteket adok, hanem összefüggésekre világítok rá. Az a célom, hogy a konzultáció után ne csak „érdekes” legyen a képleted, hanem használható is: értsd, miben vagy, és legyen kapaszkodód a következő lépéshez. Az AstroSupport Önismereti Műhely elnevezésű FB oldalam azért született, hogy az asztrológia ne csak misztikus köd legyen. Posztokkal, cikkekkel, karikatúrákkal, mémekkel igyekszem közelebb hozni az olvasóim számára a nehezen megfoghatót. Weboldalam, ahol minden információt megtalász arról, hogy miben tudok neked segíteni: www.astrosupport.hu Kapcsolatfelvétel: astro@astrosupport.hu

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő