Csillagjegyek és betegséghajlamok

Csillagjegyek

Melyik testrészek tartoznak az egyes csillagjegyekhez?

Az égitestek helyzetét mindig kapcsolatba hozták a betegségekkel. A régmúlt idők orvosának értenie kellett az asztrológiához is.
A planéták és az állatövi jegyek összefüggnek az emberi test részeivel, a szervrendszerekkel, a szervek működésével.
A valóban pontos születési percre elkészített horoszkópból már akkor kiolvashatók a betegséghajlamok, amikor azoknak még semmi észlelhető jele sincs a szervezetben.
Az érzékeny szervek és testrészek ismeretében megfelelő életmóddal az egészség teljes mértékben fenntartható.

Kos – vezető, irányító, a főnök, a fej

  • Ide tartozik a fej, beleértve az agyszövetek, a koponya és az arc. Az orr a Skorpiónál is szerepel, a fül pedig a Baknál is, de más vonatkozásban. A szem esetében befolyásoló tényezők még a Nap, a Hold, az Uránusz és a Neptunusz helyzete. A fej csontos részei, beleértve a fogakat is, kapcsolatban vannak a Bakkal, illetve a Szaturnusszal is.
  • Koshoz tartozik az epe és a mellékvese. Nagyobb erőkifejtések vagy indulatos dühkitörések hatására fokozódik a mellékvese adrenalin-termelése.

Bika – a legszilárdabb, a makacs, a „nyakas”

  • Ide tartozik a nyak, a torok, a tarkó, az agyalap, a hipofízis, a mandula, a pajzsmirigy, a hangszalagok és a középfül. Ide sorolják még az alsó állkapcsot és a nyálmirigyeket.

Ikrek – az örökmozgó, aki a „karjait” lóbálja (mindig kettő különböző irányba), aki sokat ír, aki szabadon lélegzik

  • Ide tartoznak a vállak, karok, lapockák, légcső, a tüdő felső része, vagyis a légzőszervek, a mozgatóideg, és általában az idegrendszer, valamint a négy felső hátcsigolya. Ide sorolják a csecsemőmirigyet is.

Rák – a nőiség, az anyaság kifejezője, a tápláló

  • Nyelőcső, gyomor, hasnyálmirigy, máj,
  • a nyálkahártyák, a tüdő alsó része, a mellhártya, a mellkas alsó része,
  • női emlő és az anyaméh, női nemi szervek, mint az anyaság kellékei,
  • testnedvek nagy része, mint az anyatej, emésztőnedvek (nyál, gyomorsav).

Oroszlán – a nyíltszívű, az egyenes gerincű

  • A szív és annak környezete, az érrendszer,
  • a napfonat idegközpont (plexus solaris),
  • hát és hátgerinc (ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik hátcsigolya),
  • alkar és a csukló, szem, különösen a retina.

Szűz – aki feldolgozza, „megemészti” az anyagot

  • szimpatikus idegrendszer, hastáj, máj, epe, bélrendszer felső része, vékonybelek, haránt vastagbél,
  • a teljes emésztőrendszer,
  • a lép, a rekeszizom és a kézfej.

Mérleg – aki mindig a középen, „deréktájon”, az arany középúton szeret járni, aki „kiválasztja” a megfelelőt.

  • deréktáj, vesék, vesemedence,
  • hólyag, általában a kiválasztószervek,
  • női nemi szervek, petefészek, emlő, mint a nőiség kifejezője,
  • a bőr kozmetikai szempontból,
  • szabályozza a szervezet anyagcseréjét és testhőmérsékletét,
  • hasnyálmirigy inzulintermelése.

Skorpió – „a salakanyag kiküszöbölője”, „az új születés elindítója”

  • has alsó része, a vastagbél, a végbél, a végbélnyílás, húgycső, húgyhólyag, mint a salakanyag kiküszöbölője, nemi szervek, különösen a férfi nemi szervek, mint az új élet létrehozásának eszközei,
  • általában a belső elválasztású mirigyek, verejtékmirigyek,
  • orr (a szagok érzékelésének jelentős szerepe van a szexuális vágy felkeltésében).

Nyilas – a „gyorslábú”, a messzire utazó

  • csípőtáj, lábszár, comb,
  • medencetájék, keresztcsont,
  • máj,
  • légzőrendszer, mozgatóidegek.

Bak – a „térden csúszó”, a mindig újra felemelkedő, a csonttá-bőrré fogyó

  • térdtáj, csontrendszer, fogak, ízületek, bőr,
  • a test kalcium anyagcseréjét szabályozza,
  • kapcsolat az emésztőrendszerrel.

Vízöntő – a „szárnyaló”, aki új eszméket hirdet

  • alsó lábszár, boka,
  • gerincvelő, központi idegrendszer,
  • keringési rendszer,
  • kapcsolat a sejtek oxidációjával, a vérnyomással, és a ritmikus működésekkel, mint pl. a szívritmus.

Halak – a „lábujjhegyen táncoló”, a „vízben lebegő”

  • lábfej, lábujjak,
  • nyirokrendszer,
  • tobozmirigy,
  • kapcsolat a nyál- és nyálkaképződéssel, a szervezet folyadékháztartásával.

Míg az állatövi jegyek testrészekre hatnak, a bolygók inkább szervrendszerekkel és szervműködésekkel vannak kapcsolatban.

Minden bolygó összefügg azokkal a testrészekkel, amelyek ahhoz a jegyhez tartoznak, amely jegyben a bolygó uralomban van.

Sóvári Melinda bővebben beszél egy-egy testrészről az alábbi videókban:

Szeretettel,

Murányi Tímea

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

Te hogy szereted önmagadat?

Te hogy szereted önmagadat?

A XXI. század embere túlinformált. A social-média „alattvalói”, az internetről alkalmazkodik az „elvárásokhoz”, a most divatoshoz, a reformétkezéshez, a rapidspiritualitáshoz, az online-önfejlesztéshez, ilyen-olyan “tanokhoz”, melyet mélyen nem ismer, pláne nem hisz. Félemberek, félmondatok, félmegoldások manapság sok esetben kimerítik az igényszintet. Féligazságok, félremagyarázott helyzetjelentések, a “fejlődés” nevében hozott, akár önsorsrontó döntések “marketingtársadalma” lettünk. Ahol valljuk be […]

Kosok, akik a szívükből élnek

Kosok, akik a szívükből élnek

A világ tele van zajjal, bizonytalansággal és félelemkeltéssel, mégis van egy pont az évben, amikor a természet emlékeztet minket arra, hogy a Fény mindig visszatér. A tavaszi Napforduló nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy mély, ősi üzenet: a megújulás bennünk...

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

Itt a hétvégi horoszkópja a Kosoknak! Ideje lenne megtanulni észrevenni,hogy mikor kell feladni a harcot, versenyt! Merj lépni akkor is, ha túl sok a szabály,keret, akadály, ami előtted áll, de csak törvényes keretek között!!!! Mert 2026. Februárja a Kosok esetében...

Új ötlettel új irányba

Új ötlettel új irányba

Az az érzés, hogy bárhogy probálkozol semmi sem halad ,most azt kell mondjam, hogy teljesen normális....vagy legalábbis érthető....egy csomó gondolat pörög a fejünkben egymás után.... érzések jönnek,kavarognak,magukkal ragadnak,van egy csomó tervünk, elképzelèsünk...

<a href="https://csillagido.hu/author/muranyi-timea/" target="_self">Murányi Tímea</a>

Murányi Tímea

Szerző

Murányi Tímea vagyok, parapszichológus, asztrológus, lélekmentor, író. Közel két évtizede kutatom a „természetfelettit”, mindig is éreztem, hogy több van annál, mint ami a fizikai szemünkkel látható. A mai napig lelkesen keresem az élet értelmét, ami által a saját és embertársaim jólétéhez is valamilyen formában hozzájárulhatok. Így jutottam el a természetgyógyászat keretein belül az alternatív mozgás-masszázs terápiához, ahol a keleti kultúra mozgásformáinak (csikung, jóga, thai chi) gyakorlásával megőrizhetjük vitalitásunkat. Metafizikai és pszichoterápiás tanulmányaim során ismerkedtem meg a pszichoszomatikus betegség fogalmával, miszerint a legtöbb testi tünetet lelki okokra vezethetjük vissza, és a megoldást nemcsak fizikai, hanem a lélek és szellem szintjén is szükséges keresni. Mindig hallgattam az intuíciómra, a belső hangra, ami végigkísért eddigi utamon, és elvezetett Farkas Andrea asztrológus oktatómhoz, aki bevezetett az asztrológia izgalmas világába, s így jutottam el a Csillagidő Magazinhoz, ahol szerkesztőként tevékenykedem, és az asztrológiai tudásomat kamatoztathatom. Az első személyes asztrológiai elemzésemet több mint 10 éve kaptam Horváth Andrea asztrológustól, ami azóta is útmutatóként szolgál. Hivatásomnak érzem, hogy a legjobb tudásommal segítsem a hozzám segítségért fordulókat. Lélekgyógyászat, egyéni horoszkóp készítése, konzultáció: csillaglanyuzen@gmail.com 06 30 7342702 2024-ben megalapítottuk a Csillaglány Akadémia Kiadót a saját könyveim magánkiadása céljából, ami 2025 év végén megnyitotta kapuit, és várja az önfejlesztő, valódi tudást és tapasztalatot átadó kéziratokat, és egyéb spirituális és misztikus témájú regényeket, valamint fantasy műveket, amennyiben azok összhangban állnak a kiadó szellemiségével. Nézz szét az oldalamon: https://csillaglany.com/csillaglany-ragyogj-onismereti-utmutato-konyv-vasarlas/index.html

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk