A SZŰZ JEGYŰ, A RÉSZLETEK MESTERE…

Horoszkóp

Írta: Steiner Gergely


Sorozatban gondolkodtam. Nosztalgiázom is egy kicsit. Kezdő koromban – 90-e évek első felében – stréber módon – magam kedvére jegyről-egyre készítettem ilyen dolgozatokat. Elsősorban tanulás végett.

A korházban – szabadidőmben – abból a meggondolásból, hogy közvetlenül szemügyre tudjam venni, hogy ki kicsoda, mi féle ember. Nem az volt a cél, mit hoz a jövő, hanem – beteg és kolléga – milyen hozzáállással rendelkezik a saját és a mások boldogulása érdekében is.

Arra a következtetésre jutottam, hogy anno akkor sem volt senki se más, hanem kifejezte a születési idejük alapján, hogy kik is ők valójában. Egy biztos, semmi sem változott alapokat tekintve, még akkor is, hogy rengeteg idő elment: jellemünk örök, akkor is, ha egészen más lett a világ körülöttünk! Lássuk!


A Szűz jegyűek – legyen szó Napról, Holdról vagy aszcendensről – maguk is tudják, hogy nem könnyű esetek. Aki egy csepp perfekcionizmust sem hordoz magában, az naivan lép be ebbe a kapcsolatba, és hamar ráébred: a Szűz mellett élni komoly kihívás. Egy „lúzerrel” való együttlét náluk nemcsak kudarc, hanem szinte lélektani tömegszerencsétlenség – egymást nyírják ki. A Szűznek – és mindenkinek körülötte – meg kell tanulnia fejleszteni a megfigyelő- és elemzőképességét. Aprólékos? Igen. De nem reménytelen: képesek észrevenni a legapróbb részleteket is. Ha ez sikerül, akkor a Szűz perfekcionizmusa nem válik gúny tárgyává, hanem tiszteletet ébreszt. Aki vitatkozik vele, vagy épp passzívan engedelmeskedik, de nem tesz semmit, az a saját tehetségét dobja kukába, azaz a kibiceknek annyi. A Szűz nem tűri az önfeladást – és nem is érdemes vele próbálkozni, magyarán: prűd…


Kulcsszavak: precizitás, kritika, szolgálat, elemzés.


Erősségek: részletgazdagság, megbízhatóság, szorgalom, logika.


Gyengeségek: túlzott kritika, perfekcionizmus, érzelmi távolság, munkaalkoholizmus.


Archetípus: alkimista – aki a káoszból rendszert teremt.


Motiváció: Rendbe tenni a világot – egy mikroszkópon keresztül.


Sötét oldal: Ha nem fejlődik, másokat hibáztat. Ha nem kontrollálhat, elveszíti a türelmét. A hibák nemcsak zavarják – megbetegítik.


Szűz jegyű ember felismerhető jelei/jegyei (legyen szó akár Szűz Napról, Szűz Holdról vagy Szűz aszcendensről ): módszeres típus, azaz gyakran használják az az szót “a lényeget kérem, a lényeget, érthető voltam”; jellemző mindent észrevesz (főleg, ha valaki nem elég pedáns). Sokat matató, mindig megigazított valamit a polcokon, a szekrényében, legyen az kolléga, vagy beteg. Az öltözködése egyszerűnek látszik, de tiszta. Ki nem állhatja az állatokat a lakásban, ezt a profán életből is kifigyeltem.

Ha mégis van, azt következetesen megtanította a szoba-tisztaságra. Kifigyelhetik, hogy jellegzetesen hosszú ujjai vannak (orvos, ápoló, pedagógus, TMK műszerész, stb.) A betegségről, ill., az ott várhatódolgokról szeret beszélni (kollégákat még megértem, de a betegek is szinte fújták a pl. a gyógyszerek mellékhatásait, stb.).

Grafomániások, szintén helyben kifigyeltem, de önök is bevallhatják, vagy látják a szeretteiken, barátaikon, akik e jegy szülöttei. Mindig van nála egy toll, és néha idegesítően forgatja az ujjai között – neki úgy beidegződés, mint stresszoldó is!

Az asztalukon van papír, toll is oda van készítve, hátha valamit le kell majd írni – kortól teljesen függetlenül.


Jelen élethelyzetek: azzal, hogy a Szűz havában járunk. itt ki lehet keresni akár saját maga, vagy akár valamelyik hozzátartozója, kollégája vajon hellyel-közzel ezt teszi, vagy valami hasonlót.

HAMAROSAN: ♎ Mérleg – A harmónia diplomáciai nagykövete…

Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Tudod milyen érzés önmagaddal háborúban állni?

Tudod milyen érzés önmagaddal háborúban állni?

A Vénusz nemcsak a szerelem, pénz, kényelem, kellemessèg és szeretet uralkodó bolygója. Azt is mutatja, hogy viszonyulsz magadhoz, mennyire érzed magad értékesnek, hogyan bánsz magaddal, és mit,illetve kit engedsz közel magadhoz.Szóval az önértékelésed.(Mondjuk ez...

Figyelsz az egészségedre?

Figyelsz az egészségedre?

Ha a fejedben van a horoszkóp ábrád és figyeled a tranzitokat, akkor tudod, hogy honnan jön segítség vagy hol képződik akadály a saját Univerzumodban. A nagybolygókat szoktam figyelni, de a kicsik olyan gyorsak, hogy azok nem maradnak meg a fejemben.Ma reggel azonban...

Szeptember a JIN TŰZ – KAKAS hónapja.

Szeptember a JIN TŰZ – KAKAS hónapja.

2026. 09.07.-én délután indul az új hónap. Jin energiák kapnak most főszerepet, ami a befele fordulás, belső munka, befogadás energiája. A Jang Tűz - Majom energikus, aktív, kiáradó hónap volt, tele tűzzel (szó szerint, sajnos tűzesetek is voltak bőven mindenfele),...

Ugyanaz a “csillagjegyetek”?

Ugyanaz a “csillagjegyetek”?

Hűha..Kèt ugyanolyan Napjegy nem jelenti azt, hogy a két ember egyformán működik egy kapcsolatban. A Nap az asztrológián belül főleg az identitásról, önkifejezésről, akaratról és életerőről ismert.A kapcsolat valódi megértèsèhez, elemzésèhez legalább a Holdat,...

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő