Vertex – pont a 6-os házban

Horoszkóp

Beszélgetés a témáról videóval


ILONA: Említetted korábban, hogy ezzel leegyszerűsítetted a magad számára, hogy erőlködés nélkül tudod ki szólított meg. Beszéltél erről asztrológusokkal? Milyen a fogadtatása innen is onnan is?


Gergely : Első és legfontosabb, hogy – nem hiba – senki semmit nem tud róla, s hogy mit kezdjen vele! Ismétlem, nem hiba! A laikus szinte biztos, semmit sem tud, nem is ez érdekli őket! A kollégák esetében annyiban jelent gondot, hogy részint hasonlatos a laikusokhoz, de a rengeteg tudás, tanulmányozás után már nehezen veszi be, hogy jegyek, házak, aspektusok nélkül vágjanak bele az elemzésbe…IDE NEM KELL TUDÁS, EGYSZERŰEN NÉGY PONTOT KELL FELISMERNI…Utána, viszont a nagyoknál és a profán embereknél is rögvest számít az asztrológiai ismeret! Pl. a 8. Házban áll-e bolygó, az milyen jegyben és milyen házzal áll a képletben….Még valami, mennyi tiszteletadási képességgel rendelkezem…


ILONA: Kezdhetjük azzal, hogy dióhéjban pár gondolat az eredetéről, miről is szól az előző kettő ?


Gergely: 8. Ház pont a stigmatizált karakterek, tehát kiknek a 8. Házban van a Vertex-pontjuk: kirakat emberekként aposztrofálom őket! Életünk egy kirakat, mintha „megnyomnának egy gombot” és fenekestül felfordul a dolgaik menete. Kicsiben is ilyen „szereposztásban” vannak, ill., lesznek. (Lady D. esetében Oroszlánban, a 9. Ház ura, abban egy Vénusz-Uránusz qr. és a házastárs családjával lesz rossz viszonyban…ország-világ tudta és így lett elkönyvelve, igaz is…stb.) VII. Ház esetében kiegészítő – kiegyezésre törekvő –, akik a tetszeni, elismerésre vágynak. Ösztönösen tudják, vagy érzik, érzékelik, érzékeltetik, hogy mikor ajánlják fel a konszenzust. Erős az a vágyuk – akár önmagukra kényszerítve is – senki sem menjen el „üres kézzel” a porondról. Lássuk a „nagyokat”és elő lehet keresni a Google-ban –régen nehezebb volt őket összeterelni – világháló nélkül -, milyen utat jártak be a sikerért, mint: Britney Spears, Vertex-pontja Kos VII. Ház 11°44’ – Mars a 12. Ház


ILONA: Akkor térjünk rá a 6. Ház embereire, vagy a szereposztására…


Gergely: Ők olyan rétegű emberek, akik pozíciókat betöltőket, akik a hangyák és nem lepődtem meg, hogy közöttük feltalálókat, mérnökök és királyok, vagy (nemzet) vezetőkről is beszélhetünk. Ők azok, akik, kontroll alatt tartják magukat. Ahogy korábban szóltam – az asztrológiai számítógépes programokban, ezt „olvasom” ki szemrebbenés nélkül


ILONA: akkor nevesítsünk ilyen hírességeket, az egyszerűség kedvéért…


Gergely: Lássuk a „nagyokat”és elő lehet keresni a Google-ban, milyen utat jártak be a sikerért: W. Churchill, Horthy Miklós, Bujtor István . ők lennének 6. Ház Vertex-pont tulajdonosok…


ILONA: Mi lenne ennek a háznak a mottója?


Gergely: Ők valahol ösztönösen tudják, hogyan tegyék magukat hasznossá, mi az, ami hasznos és célszerű. Önök egyedül azok, akik perfekcionista módon le tudják rendezni önmagukban a különbözőségeinket. Igen kritikus alakok, de önmagukhoz is kíméletlenül és kegyetlenül. Ez a szigorú tárgyilagos stílus, kijózanítóan is tud hatni.…


Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely

s.gergely@t-email.hu


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

A kihívás és az önmegvalósítás éve

A kihívás és az önmegvalósítás éve

Erős asztrológiai időminőségben köszöntött be az új év március 20 -án ,15 óra 46 perckor, mikor a Nap a Kos jegyébe lépett, és elhozta a megújulásra való lehetőséget. A kihívás és az önmegvalósítás éve lehet a 2026-os esztendő az asztrológiai energiák tükrében. A...

Mit hozott 2026. Január?

Mit hozott 2026. Január?

Utólagos asztrológiai áttekintés, hogy megérthesd, miért most, és miért veled történik az, ami…. Ez a hónap megmutatta, hogy mennyire fontos kimondani az érzéseinket, nem csak megélni azokat! Nagyon sok olyan helyzetet, váratlan fordulatot hozhatott a Január, ami szembeállított azzal, hogy másokat hibáztatunk, és nem vállaljuk a saját felelősségeinket a dolgok alakulásával kapcsolatban! Nagyon sokan meg […]

Te vagy számára a nyugalom szigete ?

Te vagy számára a nyugalom szigete ?

Az, hogy szeret téged valaki, leszűrhető abból is, hogy érzelmileg sebezhetővé válik előtted.. (pl a Skorpióknak) Sokaknak nagy problémát jelent, hogy megnyíljon a párja előtt és kimutassa az érzelmeit,megmutassa, hogy érzelmileg mennyire sebezhető. A feltétel nélküli...

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

A 12 csillagjegy hétvégi horoszkópja

Itt a hétvégi horoszkópja a Kosoknak! Ideje lenne megtanulni észrevenni,hogy mikor kell feladni a harcot, versenyt! Merj lépni akkor is, ha túl sok a szabály,keret, akadály, ami előtted áll, de csak törvényes keretek között!!!! Mert 2026. Februárja a Kosok esetében...

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk