Írta: Medek Tamás spirituális író
Az első és legfontosabb, amit meg kell értenünk és el kell fogadnunk teljes mértékben az az, hogy nem vagyunk azonosak a fizikai testünkkel. Mi mindannyian lelkek, szellemek vagyunk. A jobban érthetőség kedvéért a lélek és a szellem szavakat most egymás szinonimájaként fogom használni, noha nem teljesen ugyanazt jelenti.
Tehát meg kell értenünk az alapvető különbséget a testünk és a lelkünk között. A lelkünk az, aki valójában vagyunk. A testünk csupán az erre a fizikai életre szóló ruha.
Persze, nem csak egy ruha, hiszen neki köszönhetjük, hogy meg tudunk nyilvánulni az általunk életnek nevezett fizikai világban, s így érintkezni más, szintén testben lévő lelkekkel. Enélkül nem tudnánk végrehajtani, megélni mindazt, amiért tulajdonképpen leszülettünk; így bánjunk vele ennek megfelelő tisztelettel.
De ennyi és nem több. Az igazi énünk, az igazi önvalónk az a lelkünk. Aki az emberi ésszel felfogva végtelenül hosszú létezése egyik korai szakaszában, hol testben, hol test nélkül létezik, éli az életét. Tehát hol a fizikai világban, hol a szellemi világban tartózkodik.
Az a személyiség, aki most vagyunk, az egyszeri és megismételhetetlen, akár a fizikai testünk. S e kettő egymáshoz szorosan kötődik. A jelenlegi személyiségünk valóban csak a test élettartamát tekintve létezik kizárólagosan.
Akik viszont valójában vagyunk, a lelkünk, a felsőbb énünk, teljesen független a testtől. Minden életre felveszi az adott testhez köthető személyiséget (annak megfelelően, hogy éppen mit kell neki megélni és megtapasztalni), és annak halála után magába integrálja azt.
A test halála után a lélek már nem az az X.Y. lesz, aki abban a testben volt, hanem mindaz, aki valamennyi addigi életeiben volt és most már plusz az az X.Y. is. Ugyan képes mutatni magát az adott személyiség képében is, de valójában az már “csak” egy része lesz neki.
Az adott személyiség képében mutathatja magát akkor, amikor egy éppen, a fizikai testből távozó lélek elé siet, üdvözölni azt, vagy akkor amikor az élők közül megpróbál valaki kommunikálni vele.
Képletesen sok hasonlóság figyelhető meg a biológiai test és az isteni lélek útja között. A test, amikor megszületik, “kiválik” az anya testéből, s először viszonylag tökéletlen formát képvisel. Kell is némi idő, amíg nem szorul folyamatos ellátásra.
Aztán megkezdheti az óvodát, ami az iskola felkészítője, s majd az iskolát. Mindezen idő alatt folyamatosan fejlődik, megállíthatatlanul és ösztönösen, mire felnőttként eléri azt a minőséget, amit az anya képviselt, amikor megszületett belőle.
A lélek az isteni ősforrásból (magából Istenből) válik ki, és lesz önálló lélekké. Kiválik a tökéletesből, egy kezdetleges, tökéletlen formát, minőséget képviselve. Amikor elér egy bizonyos szintet, belép az óvodába és az iskolába. Elkezd leszületni fizikai testbe. Egyrészt a fejlődése miatt, másrészt pedig, hogy a szellemi világban tapasztalt “jó” után megismerhesse a “rosszat” is, tudjon különbséget tenni és tudja igazán értékelni a jót.
Hiszen ne felejtsük el, mindent akkor tudunk igazán értékelni, ha szembesülünk a hiányával.
Tehát leszületik a lélek, hogy megismervén a “rosszat” is, folyamatos döntéshelyzetbe kerüljön a választás, a szabad akarat lehetősége által. Minden életünk jellemezője ez.
Folyamatosan azt tesszük, hogy minden egyes élethelyzetben (még a legapróbban is) mindig választunk jó és rossz között. Aközött, hogy az adott helyzetet pozitívan oldjuk meg, vagy negatívan, akár saját magunkra, akár másokra nézve. Tehát, hogy minden egyes tettünkkel mit okozunk magunknak és másoknak. Ezen a folyamatos döntéshelyzeteken keresztül fejlődünk, ki-ki a maga tempójában. S ezekkel teremtjük magunknak a karmánkat is.
Mindent, amit egy adott élet alatt okoztunk (magunknak és) másoknak, azt mind vissza kell kapnunk, hogy érezzük is annak erejét és hatását. Azok a negatív dolgok, amelyeket már megértettünk, és amikkel a jövőben már annak megfelelően, felelősséggel bánunk, azok nem térnek vissza hozzánk többé. Ez jelenti az iskola alapját.
Így mindannyian magunk döntjük el, hogy mennyi idő, hány fizikai élet alatt tanulunk meg minden leckét, s tanuljuk meg azt, hogy minden helyzetben azt tegyük magunkkal és másokkal is, amit ideális esetben szeretnénk, ha mások tennének velünk.
Aki (amelyik lélek) ezt megértette, az kikerül a karma körforgásából, s a lelki fejlődés egy további szintjén maga dönthet, hogy különböző, másokat szolgáló feladattal leszületik-e még, vagy már csak segít olyan lelkeket a szellemvilágban, aki még leszületnek.
A Földön jelenleg, döntően olyan lelkek vannak jelen, akik még kötelezően születnek le, illetve kisebb számban olyanok, akik önként vállalt, másokat segítő feladattal jöttek.
A Világegyetemben – földi ésszel felfogva – végtelen számú és típusú életforma található, benne végtelen számú, a miénkhez hasonlóval. Ezen belül is léteznek alacsonyabb és magasabb szintű világok is.
A Föld, jelenleg egy, ha nem is a legalacsonyabb, de viszonylag alacsony szintű világok közé tartozik, s ezen azt gondolom, senki sem csodálkozik, ha az emberiség viselkedésére, életére tekint.
A lelkek pedig mindig a saját fejlődési szintjüknek megfelelően döntik el, hogy éppen milyen világokba szeretnének élni.
A karma körforgásából kikerülni azonban nagyon sok testben töltött élet szükségeltetik. Kinek kevesebb, kinek több, de senkinek sem kevés. Mindez természetesen nem okoz különösebb gondot, hiszen a szellemvilágban nem ugyanúgy értelmezendők a tér és idő fogalmai, mint itt a fizikai világban.
A lélek, amikor már egyáltalán nem születik le fizikai testbe, még számtalan szinten megy keresztül, amelynek taglalása most nem része e bejegyzésnek. Amikor azonban eléri azt a tökéletes minőséget, mint amiből annak idején kivált, akkor ösztönösen visszaolvad abba. Az új lelkek születése (kiválása) és az “öreg” lelkek visszaolvadása folyamatos. Tehát a lélek élete sem végtelen valójában, de földi időben mérve mégis végtelennek mondható, hiszen számunkra felfoghatatlan hosszúságú időt jelent ez.
A jelenlegi életünk, a fentieknek megfelelően mindig a korábbi életünk következménye és ugyanúgy, a jelenlegi életünk következménye lesz a következő. A két élet között a szellemvilágban, értékeljük az éppen elmúlt életünket, pihenünk és ennek alapján készítjük elő a következő életünk tervét.
Ehhez megvárjuk a legoptimálisabb időt, helyet, és azon lelkek hasonló leszületési igényét, akikkel dolgunk van, kiválasztjuk a leendő testünket és leszületünk. Mindazt a tudást, amit lélekként birtoklunk, a leszületés után ideiglenesen elfelejtjük. Szép lassan, legkésőbb 6-7 éves korunkig, a tudatalattinkba süllyed. Kinek-kinek olyan mélyre, amilyenre szükséges az adott életútját illetően.
Ha ez nem így lenne, akkor az olyan volna, mintha bemennénk például egy vizsgára, s a táblára fel lennének írva a kérdések és az arra adott megoldások is. Így az egész értelmét veszítené, s legkevésbé sem a fejlődésünket szolgálná. Mindig az a lényeg, hogy azzal a tudással, ami éppen bennünk van, mit tudunk kihozni, s eszerint kapjuk a megítélésünket is, legfőképpen saját magunktól.
Azt ugyanis fontos megjegyezni, hogy a szellemvilágba való visszatértünkkor nem mástól kapjuk az esetleges büntetést. Saját magunk leszünk azok, aki újra teljes tudatosságunk birtokában átérezzük majd mindazt, amit éppen elmúlt életünk alatt tettünk. S annak alapján ítéljük meg magunkat.
Annak alapján leszünk majd boldogok vagy éppen szomorúak, s annak alapján sodorjuk magunkat szükségszerűen, annak megfelelő következményekbe a következő életünkben.
Hiszen akkor tudni fogjuk, hogy csak úgy léphetünk tovább egy osztályt a lélek iskolájában, ha a jelenlegit tökéletesen elvégeztük. Azt pedig visszahatás és megértés nélkül nem tudjuk megtenni. A folyamatos fejlődés azonban lelkünk ugyanolyan ösztöne, akár a fizikai testté a növekedés vagy az evolúció, így ez alól (tehát a karma törvénye alól) egyik lélek sem kivétel.
Ennek megfelelően belátható, hogy semmi sem véletlen, amit az élet felkínál nekünk. Legyen az bármilyen jó vagy bármilyen rossz is. Mindig ahhoz hasonlatos energiák érnek bennünket, melyeket korábban mi magunk okoztunk. Csak és kizárólag azért, hogy megtudjuk, milyen is az és megértsük. Ha jót adunk ki magunkból, akkor jó tér vissza hozzánk, ha rosszat, akkor az.
Természetesen, ha túl erős például a negatív karmánk, akkor erőfeszítéseink ellenére is, lényeges változás a következő életben várható csak, de azért kisebb-nagyobb hatását mindenképpen érezni fogjuk már most is. Tehát a pozitív irányba való elmozdulás mindenképpen elemi érdeke valamennyiünknek.
Mindig be kell látnunk, mi az, amin tudunk változtatni és mi az, amin nem. Amin tudunk, természetesen változtatnunk kell, amennyiben úgy látjuk jónak és azzal sem magunknak, sem másoknak nem okozunk kárt.
Azonban az összes többit, amit a sorsunk felkínál nekünk, azt megértenünk és elfogadnunk kell. Ha harcolunk ellene és valamiféle bosszút forralunk, akkor nem értettük meg azt, amiért leszülettünk ide.
Azonban ha elfogadjuk és a körülményekhez képest igyekszünk minél optimistábban és boldogabban élni az életünket, minél kevesebb rosszat okozva közben magunknak és másoknak, akkor biztosak lehettünk abban, hogy a szellemvilágba visszatérve, büszkék leszünk majd magunkra. Első sorban mi magunk, de a lélek társaink is.
Medek Tamás
spirituális író, segítő
0 hozzászólás