„Honnan tudjuk azt, hogy ami velünk történik a valóságban, az életünkben, a mindennapokban, nem csak álom és amikor álmodunk, nem akkor éljük-e a valóságot?” – kérdezte egyik kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt.
Ezúton szeretném a kérdését és a rá adott válaszomat külön kiemelni, mert úgy vélem, ez másokat is érdekelhet.
A kérdésed jogos. Ugyanakkor az ismereteim szerint a testi életeinket azért éljük, hogy előbb-utóbb megtanuljuk, mit jó tenni mással és mit nem. Így a szabad akaratunkból meghozott döntéseink következményei áramolnak folyamatosan vissza ránk. (Ez a karma.) Tehát ok-okozati összefüggéseket találhatunk, minden eseményünk mögött, ha szélesebb rálátásunk lehet a létezésünkre, tehát a korábbi életeinkre is (akár egy regressziós hipnózis során).
Mivel ilyen összefüggéseket döntően az éber tudatállapotunkkal megélt fizikai valóságban találhatunk, ezért jelenleg ez a számunkra igazibb valóság. Jelenleg. Ugyanis egyébként a szellemvilágbeli létezésünk az igazi valóság számunkra. Most, az álmainkban egy, a saját gondolatainkkal megélt valóságot teremtünk magunk számára, így nem véletlen, hogy akkor ott azt, valóságnak éljük meg. Hisz az is az.
Azt is mondhatnám, hogy az álmainkat (azt a valóságot) a mostani személyiségünk teremti a gondolataival, a fizikai valóságunkat pedig a felsőbb énünk, s felsőbb szellemi erők, szintén gondolatokkal.
Az álmainkat egyébként azért teremtjük meg, azért van rájuk szükség, hogy amíg a test pihen, a lélek is rendezze a dolgait, feloldja, megnyugtassa a benne dúló és jelen lévő folyamatait. Valamint azért, hogy ilyen módon, alkalmanként lehetőség nyíljon olyan dolgokat érzékelni és megélni, amit éber tudatállapotunkban nem vagy sokkal nehezebben tudnánk. (Például ténylegesen találkozni egy eltávozott szerettünkkel.)
S még egy „apróság”, érdekességképpen. Egyes szellemvilágba visszatérő lelkek (szellemi közlések útján) a következőről számolnak be. Amikor a testi haláluk után visszatérnek a szellemvilágba, hasonlót éreznek, mint amikor itt a testi életükben egy nagyon valóságosnak megélt álmukból ébredtek.
Kellett idő, néhány másodperc, míg belátták, hogy nem az a valóság, amit az álmukban éltek, hanem az, amit most élnek. S ők is így éreztek tehát. A testi életükre, mintegy nagyon valóságosnak hitt álomként tekintettek, melyből ráeszméltek, hogy csak álom volt, s a tényleges valóság odaát van.
Medek Tamás
