írta: Medek Tamás spirituális író
Mivel a legtöbb lélek, időben visszatér testi halála után a szellemvilágba, róluk érdemes több szót ejteni.
Egy ilyen lélek tudja már azt, amit itt a legtöbben mi legfeljebb csak hiszünk, hogy a testi halál a legkevésbé sem az, aminek mi most gondoljuk. Hogy a lélek, akik valójában vagyunk, sosem hal meg, s jelen földi életünk csupán apró láncszeme teljes létezésünknek.
Hogy a testi halál nem volt a lélek szempontjából sem véletlen, sem váratlan, annak időpontja már a leszületés előtt egy eltervezett, megírt időpont volt, amikor a léleknek mindenképpen vissza kellett térnie a szellemvilágba.
Tudják azt is, hogy ez az elválás csupán átmeneti, addig tart, amíg nekünk is el nem jön az időnk.
Legfőbb vágyuk, hogy mindezt mi is megértsük, noha elfogadják, hogy nekünk ez nehezebb, mint már nekik.
Mivel folyamatosan láthatnak bennünket és folyamatosan érzékelhetik mindazon gondolatokat és érzelmeket, melyeket feléjük küldünk, nagyon lényeges számukra az, hogy hogyan és milyennek is látnak bennünket. Amikor elvesztett szeretteinkkel kapcsolatos fájdalmat élünk át, alapvető fontosságú, hogy mindezt észben tartsuk.
Természetesen megértik ők a fájdalmunkat, mégis arra biztatnának, arra kérnének bennünket, hogy próbáljunk szakítani a hagyományos felfogással. Még ha az esetleges konkrét válaszuk nem is jut el hozzánk, akkor is legyen bennünk kellően erős hit (még jobb, ha biztos tudás) a túlvilágot illetően és abban, hogy ők ugyanúgy életben vannak.
Csak azt szeretnék, ha minél jobban meg tudnánk nyugodni, ha minél boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet tudnánk élni az ő hazatérésük után is, jól tudva, hogy az egy elkerülhetetlen esemény volt, és felismerve, hogy az ezzel keletkezett veszteség csupán ideiglenes, átmeneti.
Hogy bármi is történjék, mindenkit megvár minden korábban eltávozott szerette a szellemvilág kapujában akkor, ha számára is eljött az idő. (Ez még akkor is így történik, ha az adott lélek közben ismét leszületett, köszönhetően a lélek azon tulajdonságának, hogy az energiáit képes megosztani.)
Természetes, hogy sokszor, sok esetben nagyon nehéz erre a megértésre jutnunk, de tudnunk kell, hogy nem csak magunknak segítünk mindezzel, hanem magának a léleknek is, akitől – átmenetileg – elszakadtunk.
És ez a segítség a legkevésbé sem elhanyagolható mértékű!
Azok a lelkek, akik még itt vannak a köztes térben, ugyan lélekként, szellemként, de fizikailag is a közelünkben vannak, ha érzékeljük őket, ha nem. Legtöbbször nem, főleg, ha nincs köztünk és az adott lélek között érzelmi kötelék.
Azonban a szellemvilágba visszatérve már az adott lélek, fizikailag, a szó szoros értelmében nincs körülöttünk. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy mégis visszatérnek hozzánk, hosszabb-rövidebb (általában rövidebb) időre, hogy meglátogassanak bennünket.
Egy ilyen látogatás felsőbb szellemi engedéllyel történhet, melynek eldöntésében hasonló okok játszanak szerepet, mint amelyeket a cikk elején is említettem. Egy ilyen alkalommal maga a lélek is közelebb érzi magát hozzánk, s közvetlenebbül láthat bennünket, ám ez nem sokban tér el attól, ahogy odaát érez bennünket. Egy ilyen látogatás inkább rólunk szól, hogy megnyugtasson bennünket,hogy erőt adjon nekünk.
Közismert megoldás az, ha valaki elhunyt szerettével szeretné felvenni a közvetlen kapcsolatot, hogy médiumhoz fordul.
Noha sokan számoltak már be személyes sikerélményről, mégis a szellemeim azt javasolják, ne ezt a módját válasszuk a kapcsolatfelvételnek.
Először is nem tudhatjuk, mennyire hiteles a médium, akit választunk, illetve milyen szellemek jelennek meg az adott helyzetben. Vannak olyan szellemek, akik nem éppen jó szándékúak és arra is képesek lehetnek, hogy a gondolatainkban olvasva megtévesztő módon adják ki magukat annak, akivel találkozni szeretnénk.
Biztosak lehetünk abban, hogy odaát a szeretteink szívesen felvennék velünk a kapcsolatot, s ilyen-olyan megoldásra sokszor kapnak is engedélyt a szellemi vezetőktől, mégis hagyjuk, hogy az az oldal kezdeményezzen.
A leghelyesebben akkor járunk el, ha a szellemvilági vezetőinkre hagyjuk, mikor, milyen és mennyi kétoldalú kommunikációt engedélyeznek számunkra.
Ha adnak rá lehetőséget, akkor akár álmainkban, akár éber tudatállapotunkban egy látomáson, vagy egy meghatározó élményen keresztül megélhetjük mindezt. Ha nem (s ez a gyakoribb), akkor el kell(ene) fogadnunk ezt, s erős hitet fektetve az ebben a cikkben taglaltakra, az egyoldalú kommunikáción keresztül kell(ene) mindent megtennünk azért, hogy mi is a lehető legjobban érezzük magunkat és így az eltávozott szerettünk is.
Odaátról – általánosságban véve – hitet kívánnak tőlünk, s hogy megértsük azt, hogy minden megtörténik velünk, aminek meg kell, de semmi sem fog, aminek nem kellene részünkre megtörténnie.
S ez igaz az eltávozott szeretteinkkel való kommunikációra, kapcsolattartásra is.
Bőven adnak mindannyiunk számára bizonyítékokat a túlvilágot illetően, akár objektíveket, akár személyes megtapasztaláson keresztülieket, tehát ha kellően nyitottak vagyunk rá, akkor be tudjuk fogadni az igazságot, ám egy bizonyos pont után elvárják, hogy erős hittel a lelkünkben elfogadjuk a szellemvilág létezését és az életünk történései közül azt és annyit, amennyit az egyéni sorsutunktól függően megadhatnak számunkra.
Vegyük nagy áldásnak tehát, ha eltávozott szerettünkkel kapcsolatban meghatározó személyes élményt élhetünk át a testi halála után. Figyeljünk a jelekre is, melyeket küld, ugyanis ez sok esetben megtörténik, csak fel kell tudnunk ismerni azt. De ezek hiányában ne erőltessük a kétoldalú kommunikációt jelentő lehetőségeket, bármennyire is fáj az most.
Ez esetben tudnunk kell, hogy nem azért nem jelentkezik a szerettünk, mert nem szeretne. Hanem azért, mert vagy nem vagyunk abban a tudatállapotban, hogy fogadjuk őt, vagy mert ő maga nincs abban a tudatállapotban, hogy szólni tudjon hozzánk (akár pihen, akár valamilyen módon tevékenykedik a szellemvilágban), vagy a szellemi vezetőknek (a mi sorsutunk érdekében) nem áll módjában engedélyezni azt.
A lehetőséget kérhetjük imáinkban, de alázattal el kell tudnunk fogadni azt, ha ez bármilyen okból nem lehetséges.
S végül még egyszer, ami a legfontosabb: eltávozott szeretteink folyamatosan éreznek bennünket, s ha nem is halljuk őket, egy módon tudunk boldogságot és megnyugvást varázsolni a lelkükbe – ha minél kevésbé látják rajtunk az eltávozásuk okozta fájdalmunkat, s minél erősebben érzik rajtunk a beléjük és a túlvilági életükbe vetett hitünket.
Természetesen ez sok esetben nagyon nehéz, már-már lehetetlennek tűnő vállalkozás, mégis igyekezzünk minél inkább véghez vinni – nem csak a magunk, hanem a már hazatért szerettünk érdekében is.
