AMI A GYÖKEREINKBEN LAKOZIK -JEGYRŐL-JEGYRE

Asztrológiai alapok

ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS

A tanulmányaim során fel kellett ismernem, hogy a saját belső hangomra figyeljek! Úgy is, mint, amit a természetből, a képletesen a lombkoronáimtól egészen gyökerekig – asztrológiailag.

Megtanultam, hogy bár pejoratív értelme is van a gyökérnek, soha sem szégyen ily módon megtalálni a választ! Semmit sem cselekszünk szükségből, hogy változtatni tudjunk életünkön és magunkon, hogy a körülöttünk lévő világot tudatosabban szemléljük. A gyökereinkből ered a tudatosság és az első hatásos belépésünk a változás és a gyógyulás folyamatában.


Igenis, a gyökereink – ismerete – áldásos és ösztönző lételemünk ősidők óta! Az ősidők óta ismert és lételem, hogy megéri a dolgok „mélyében” kutakodni! A gyökér sem egy hülye, aki ne tudná magában, ha ő nincs, akkor semmi sincs! Ha a gyökereikben a veleszületett, vagy szerzett sérülések vannak, akkor a felszínen a betegsége egyben üzenet és orvosolható. Milyen talajban – közegben – él meg, vagy virágzik újra, arra is egy nagyon egyszerű magyarázat. Hadd lássuk!

egy veleszületett képessége a dinamizmusa. Hogy ne okozzon magának, másoknak sérülést és fájdalmat, kívánatos lenne, hogy maradandót alkosson! Csak így tudja hasznosítani a marsikus energiáit, ahelyett hogy elpazarolná harciaskodásával.


Koshoz tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma: ha önnek fogpanaszai, vagy gondjai lennének, akkor a határozott elhatározások híján van! Ha rágódik a helyzetek miatt, akkor fontos döntések halogat, minden energia befektetése értelmetlen és hasztalan. Képtelen az átgondolásokra és határozottságra!


Koshoz tartozó nemzetek és városok és lehetséges jelentése: Németország, Anglia, Dánia, Szíria, Japán, vagy Nápoly, Capua, Marseille, Krakkó, Berlin helytörténeti ismeretei, vagy azok felkeresése egészséges bátorságokat „termelhet” önben.

alapjában véve minden cselekedete a birtoklási ösztöneit erősíti. Ugyanakkor, ha nélkülözi a józan számító képességeket, nem tudja tiszteletben tartani a fontosabb emberi és természeti törvényeket, így a vak dogmatizmusa lesz a végzete.


Bika jegyhez tartozó nemzetek és városok és lehetséges jelentése: Svédország, Írország, Perzsia, Lengyelország, Görög szigetek, Svájc, ill., Dublin, Lipcse, Zürich, Luzern helytörténeti ismeretei, vagy azok felkeresése egészséges biztonságérzetet jelent!

előnyt jelent önnek, hogy közvetlenül fejlesztheti az alkalmazkodó képességét és nyitottság érzetét oda és vissza is. Hajlamos a három lépés alap szabályait áthágni, ezzel labilis, zaklatott, szétszórt és megbízhatatlan lesz, így a barátai látványosan kiközösítik.


Ikrek jegyhez tartozó veleszületett vagy szerzett betegségek: ideg-, tüdő, mellhártya, bronchus-bajok, neuralgiák, végtagok sérülései, esetleg hallási zavarok


ha lokalizálni tudja a szélsőségek felé hajlásait, akkor sikeresen el tudja kerülni egy esetleges mini- napóleoni, vagy zsebdiktátori allűröket. Muszáj ennek az ellensúlyozása, így akkor nem lesz, és nem is tud méltóságon aluli helyzetekbe keveredni.


Oroszlán jegyhez tartozó kiemelt betegségek jelentéstartalma, pl.: itt elsősorban a szív betegségei, hangsúlyozottak, aminek jelentése az érzelmi válság, örömtelenség, így a szív megkeményedik! A gerincről pár szóban, megmerevedettséget jelent, a régi elképzelések mellett, sejteti ezzel az akaratgyengeségét, hitehagyottságát.

ha, a környezete szemlátomást látják, inkább vitatkozik, mint egyezkedik, akkor ön antiszociális, mentes a kollegalítástól. Olyan tulajdonságokkal is, aki kiválóan tudja alkalmazni a megfigyelő képességét, olyan valaki, aki fel tudja dolgozni az avítt a problémáit.


Szűz jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma, pl.: belek panaszai esetén szükségtelen elengedése, illetve el nem engedése lehet a kiváltó ok, saját szervi GPS-e erre figyelmezteti. Az epekőbántalom, pedig a nyílt, vagy burkolt keserűség érzetet jelent, keménykedést, a vak féktelen gőgöt és rosszallását.

csodálatosan alkalmazkodik, és szükség szerint formálja a viselkedését! Kívülállóknak az az első benyomása, olyan valaki, aki kezdeményez, tele, s tele ötletekkel, de inkább esztétikai, mint gyakorlati. Ön (is) a „fogjuk meg, és vigyétek” jellegű.


Mérleg jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma, pl.: a vesebetegség esetében a félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat (jobb vese férfival; bal vese nővel kapcsolatos). A vesekőnél jelzés a párkapcsolatában nincs elég energia, lelkesedés. A bőrnél az elfojtott harag, vagy a fenyegetettség érzete.

nem hinném, hogy bármi is zavarná, vagy zavarba tudja hozni, amikor valamiben a gyökeres átalakulás lenne az üdvös eljárás. Ön alapjaiban a feje búbjától a talpáig is, minden körülmények közepette képes százféle hideg-meleg ösztöneire hallgatni.


Skorpió jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma, pl.: az orrnál a szagok jelenthetik a szexuális vágy felkeltésére. A nemi szerv panaszai jelei konkrét értelemben azoknak a panaszai ellenállás az élet természetes menetének, rossz szexualitás keltette szorongások és a szexualitás utáni vágyak elnyomása.

nem okozhat gondot, vagy problémát, hogy bárhol és bárhogyan kezdeményeznie kéne. Egy a gondja van, ha vitába keveredne, vagy kritika érné, ölni (is) tudna. Egyetlen cél hajtja, hogy ön ezerféleképpen cselekedhessen és gondolkodjon – tök szabadon!


Nyilas jegyhez tartozó veleszületett vagy szerzett betegségek, pl.: máj, felső-comb, légző utak, és az idegrendszer és a mozgatószerv betegségei, esetleg hallási zavarok.

arra van szüksége, hogy senki nem akadályozza semmiben, ha valamit a fejébe vett. Senkit se érdekeljen, hogy mindenben agyafúrt módon teszi azt, amit csak jónak lát. Újrakezdésre kényszerítenék, nem zajong, mindent kezd előröl, úgy ahogy eddig.


Bak jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma, pl.: a térd panasz esetében üzenet, hogy hiányzik önben az (ügyek iránti) alázata. A könyök problémái irányváltoztatása balul sült el, vagy az új élmények befogadására képtelen. A reumája a szeretethiányáról, dühéről, az indulatairól árulkodik!

az egész életét semmiből jött változások irányítják. Igaz problémája itt, elveszíti az önbizalmát akkor, amikor az emberiség és a környezet válságban van, ön pedig született tanácsadó. Jegyezze meg mindenkorra, ön mindig kész az alkotó tevékenységre!


Vízöntő jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma, pl.: első és kiemelt szerve a szeme, egyik szeme távolbalátó, a másik rövidlátó, ezért van az, hogy közeledésnél akár még halálos is tud lenni. A szeme betegségei jelentése, nem szívesen látja, ami életében végbemegy. A boka irányváltoztatásra figyelmeztet.

itt van az a pillanat, hogy önnél pontatlanul lehet válaszolni, mondani szinte minden szinten. Hiba lenne? Nem! Ha visszatekint az életére minden öröme, minden bánata az alkotói képességét stimulálhatta. Minden változás az ön életében átvitt értelmű haladás.


Halak jegyhez tartozó kiemelésre érdemes betegség jelentéstartalma: kezdjük a legdurvábbal, hogy a szenvedélybetegségek jelentése: a másra vágyást, szeretne kitörni valamiből (családból, pl.). A jó út keresést rossz helyen kezdi, vagy az ingerhiány, ill., ingerszegény környezet; vágyakozás nem feltétlen rosszat jelent.


Halak jegyhez tartozó nemzetek és városok és lehetséges jelentése: Portugália, Málta, Szahara, Brazília, Normandia, ill., Lanchester, Preston, Worms, Alexandria, Regensburg, Valletta, Sevilla ezek helytörténeti ismeretei, vagy azok felkeresése egészséges érzelemgazdagságot adnak, a jóindulatokat is helyén tudja kezelni.

Akik tudják a születési Nap jegyük mellett az ascendensünk, vagy a Hold csillagjegyét, bátran vegyék bele az értékelés során. Sőt, tovább megyek! Olyan felfedezésre is lehet jutni, hogy – nem csupán a születési jegyeik alapján – személyes egyéni problémákra is választ fog kapni. Pl.: a betegségeknél, ahol minden bizonnyal egyik másik planéta uralkodásának a következménye lehet! Ha „világgá” akar menni, akkor olyan helyre menjen, melyet a teste, lelke megkívánt!




Steiner Gergely asztrológus

skype: steiner.gergely


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

Kapcsolódó cikkeink

Szimbólumok – archetípusok

Szimbólumok – archetípusok

Írta: Gál Judit karmaasztrológus Olyan jelekről van szó, amelyeket a​​ fizikai síkon kapunk, s amelyeket bízvást​​ a karma üzeneteinek lehet tekinteni. A karma a legkülönfélébb csatornákon át képes információt továbbítani nekünk. Ezen belül is a legfontosabbak közé tartoznak az álmokban megjelenő figyelmeztetések, jelzések. A fizikai tünetek, betegségek alig valamivel maradnak alatta jelentőségben, intenzitásban a legsúlyosabb […]

A számok, mint szimbólumok 2.

A számok, mint szimbólumok 2.

ÍRTA: GÁL JUDIT KARMAASZTROLÓGUS 8 – a Világmindenség rendje. Emlegettem a bevezetőben a nyolcast a nyugati és keleti értelmezés eltéréseit kiemelve. A Jelképtár is keleti vonatkozásokkal kezdi, Visnu 8 karja, Siva 8 formája és a a buddhista Tan kerekének 8 küllő ​​és a szent lótusz szirmainak száma egyaránt a Világmindenség rendjét szimbolizálja. A nyolcas a […]

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Számok, mint szimbólumok 1-től 8-ig

Írta: Gál Judit karmaasztrológusAz​​ emberi értelem igyekszik racionálisan is kifejezhető formában megragadni a világot, annak összefüggéseit a látható és nem látható síkokban, mozgásának törvényszerűségeit és minden jelenségét. A​​ számok világa, a matematika, a lehető legracionálisabb kategóriába tartozik, jelenléte kizárja a vitákat, ha valami annyi amennyi, akkor ott nincs több apelláta, nincs további kérdés. A​​ misztikus […]

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

2,5 éves Szaturnuszi tendenciák

Írta: Gál Judit karmaasztrológusA​​ Szaturnusznak egy-egy jegyben tartózkodását értjük ezen. A Szaturnuszt a lassú bolygók közé számítjuk, hiszen azt a kört, amit a Nap, Merkur, Vénusz 1 év, a Hold nem egészen 1 hónap, de még a Mars is alig két év alatt teszi meg, a Szaturnusz 28-29 év alatt. Körülbelül​​ 2,5-3​​ évig tartózkodik egy-egy […]

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Friss cikkek

Címkefelhő

Legfrissebb videónk