Kapcsolatok útvesztőiben

Írta: Sóvári Melinda asztrológus

Nagyon sokszor hallom emberektől, hogy panaszkodnak a párjukra, barátaikra, családtagjaikra.
Jobban mondva inkább dől belőlük a panaszáradat. Se vége, se hossza.

Nos… mielőtt áttolnánk a felelősséget másra, a témához hozzá tartozik, hogy mindenkit, aki körülvesz bennünket, (beleértve a családunkat is) mi választottunk kíséretül magunk mellé, feladatunk beteljesítése végett. (Annyi, hogy családunkat még születésünk előtt választottuk).

Amikor valakit nem bírunk elviselni, nem tudunk, vagy nem akarunk azonosulni vele, akkor jön a jól bevált panaszkodás. Csakhogy nagyon érdekes, de valahogy nem old meg semmit.

Nem történik semmi.

Hatalmas probléma az egésszel az, hogy mindig a másik emberrel foglalkozunk, akin viszont ahogy eddig sem, ezután sem tudunk változtatni. Ismételhetjük éveken át (biztos mindenki ismer olyan házaspárt, akik 30,40,50 éve veszekszenek egyfolytában, és panaszkodnak egymásra), a helyzet mégsem oldódik meg.

Mit lehet hát tenni ilyen helyzetben?

Első és legfontosabb a felelősségvállalás.

Én választottam a páromat!! Én választottam a barátaimat!! Bármilyen furcsa, én választottam a családomat is, mert velük van a legfontosabb megoldandó feladatom ebben az életben).

Tehát senki nem állt a hátam mögött fegyvert fogva rám, hogy menj hozzá ehhez a férfihez, vagy vedd el ezt a nőt feleségül.

Ilyenkor a következő kifogás, amit szoktam hallani, hogy az elején nem ilyen volt!

Ez egészen biztos. Azonban szomorúan közlöm, hogy ha ilyen lett, az nekünk köszönhető. Vagyis mi hoztuk ki belőle az állatot, a pipogyát, a jellemtelen alakot, a hazudozót stb.

Természetesen olyanná tesszük a párunkat, ami egyébként is benne van a személyiségében, de ezen kívül ezer és egy dolog van benne, amit kihozhattunk volna belőle. Azért ezt hoztuk ki, mert nekünk van feladatunk vele.

Miért van az, hogy ugyanaz az ember az egyik társ mellett súlyos katasztrófa, és boldogtalan, más mellett pedig szárnyal és kiteljesedik? (Hozzá kell tenni, ez csak akkor változik, ha megtanultuk amit kell, máskülönben újra és újra hasonló katasztrófát fogunk tapasztalni hiába egy új kapcsolat).

Namármost, ha sikerül felismerni azt a tényt, hogy vastagon benne vagyunk szerencsétlennek érzett kapcsolatainkba, végre felismerhetjük azt is, hogy akkor változtathatunk is rajta!!! Bingo. Ez itt a lényeg. Ha én választottam, választhatok mást is!

Hogyan?

Legfőbb út a megismeréshez a MIÉRTek keresése.

Azaz, miért választottam a páromat, a barátomat, a családomat? Mi a dolgom velük? Mi az életfeladatom, Sorsfeladatom?

Ami pedig a panaszkodást illeti, sajnos saját személyiségünket és megoldatlan feladatunkat tárjuk ország-világ elé, és saját magunkat sarazzuk általa. Hiszen madarat tolláról, embert barátjáról, és párjáról is. Saját magunkat hozzuk „cikis” helyzetbe, hiszen valahol mindenkinek az fog szembe tűnni, hogy akkor jó, de miért vagy még vele?

Ráadásul drága jó Takács Tibor asztrológus Tanár Úr egyik „kellemes” mondatát idézném, melyet előadásaiban hallhattunk, miszerint:

Ki a tovaj felesége?… Hát tolvajné.

Juuuj… ez elég kellemetlen. De sajnos igaz.

Hát… Itt jön azonban még egy kínos bökkenő.
Ártó, megalázó, mérgező stb. kapcsolatokban azért maradunk, (és most jön a fekete leves), mert

AZ ÉRDEKÜNK ÚGY KÍVÁNJA.

Az ÉRDEK felül írja mindazt a szenvedést, amit a másik ember mellett tapasztalunk.
A közös gyerekek, a vagyon, a ház, a barátoknál pl. a gyerekeink is barátok és szegények mi lesz velük ha mi nem találkozunk stb. Ezer és egy okot ráhúzunk a maradásra, ami által benne ragadunk katasztrofális emberi kapcsolatokban.

Meg kell tanulnunk megszerezni az ÖNBECSÜLÉSÜNKET, az ÉRDEKEK NÉLKÜLI TISZTA GONDOLKODÁST, és eljutni oda, hogy én is ártok a másik embernek, nem csak ő nekem. Ha pedig mérgezzük folyamatosan egymást, azzal borzasztó alacsony szinten tartjuk magunkat.

Ez az a pont, ahol be kell látni, hogy el kell engedni bizonyos kapcsolatokat, de szeretetben, és a másik javát is akarva. Hiszen ha ő is szenved, jobb lesz neki is nélkülünk. Együttérzés, és szeretet. Mindenki menjen szépen tovább a maga útján. Legyen megnyugvás, és béke.

Nekem is van számtalan olyan ember, olyan kapcsolat, akiket magam mögött hagytam életem során. Az utóbbi években azonban csak olyan volt, akiket már szeretetben engedtem el, tudván, hogy nekik is jobb lesz nélkülem.

Mai napig szeretettel gondolok rájuk, és kívánok nekik boldogságot, örömet, és minden jót az életben.

A család (mint mindenkinek), még sok megoldandó feladattal lep meg nap mint nap, de ma már tudom, hogy ők egészen mások az utamon, mint pl. a barátok. Nekem konkrét feladatom a családdal van, de nyilván nem mindenkinek.

Hozzá kell tegyem a családom távolabbi tagjai közül is sokan vannak, akik mellől elsodort a szél, és nem véletlen. Jól van az úgy.

Azt mára viszont megtanultam, hogy vannak ajtók, amiket végleg be kell zárni, a kulcsot pedig eldobni, és menni tovább.

Nem szabad visszanézni, nem szabad visszamenni.

Azokat az ajtókat át kell engedni másnak, vagyis hagyni, hogy ezek az emberek boldogabbak legyenek nélkülünk, és bizony mi is azok legyünk nélkülük.

Bármennyire is fájó, de vannak akik mellett sosem talál ránk a boldogság, ezért muszáj elengednünk őket.

Soha ne meneküljünk kapcsolatokból! Megértéssel, és felismeréssel haladjunk tovább. Csakis szeretettel engedjünk el! Akkor emelkedés lesz a jutalmunk. Ha egy rossztól menekülünk el, kizárólag a másik embert hibáztatva, még rosszabb lehet a következő.

Kívánok nektek boldog emberi kapcsolatokat, megtisztulást és megértést, hiszen a Vízöntő kor egyik legfőbb feladata ez, vagyis az emberi kapcsolataink megtisztítása, érdek mentessé tevése, felemelése a tiszta szeretet szintjére.

Csodás Új Esztendőt kívánok nektek (bár tudjuk, hogy január 1-én nem történik semmi), mégis a Bak a célokkal analóg, új célokat tehát lehet kitűzni, főleg amik mások javára és boldogságára válnak.

Áldás kísérjen utunkon
Szeretettel
S M