Mindent akarunk? Bármit elérhetünk?

Csillagjegyek

Mi történhet, ha marsikussá válik egy nő?

Írta: Sóvári Melinda asztrológus

A Mars az akarat, az önérvényesítés, a férfi alap analógiája. Az indító erő, a vágy a teremtésre. Ez az ami lehoz bennünket a földre, azaz előidézi magát a születésünket.


Az Ascendens az egónak az az időminőségi pillanata, amivel öntudatára ébred az ember. Mivel az Asc az egyes életház az asztrológiában, mundán értelemben a Kos (Mars) analógiáit képviseli. (A Skorpió mint a Marshoz kapcsolódó másik jegy, a 8.életházhoz tartozik.) Sorsunkban tehát olyan akaratlagos döntéseket fogunk hozni, amilyen jegyben áll az Asc-ünk.



Ezt a marsikus egót visszük egész életünkben, hogy újra és újra ugyanazokban a döntésekben megéljük azokat az élethelyzeteket, amik előidézik azt, hogy a feladatunkat meg tudjuk valósítani. Vagyis mindig ugyanúgy fogunk dönteni.

Azt az egyensúlyt kell megtalálni, hogy mi az, amiben tényleg döntenünk kell, és mik azok a döntések, amiket átadhatunk másoknak (hiszen mindenről biztosan nem dönthetünk).

Nem hozhatunk minden életterületen önmagunk döntést! Persze, meghozhatjuk a döntést, de a 24. sikertelen próbálkozás után érdemes lenne észrevenni, hogy teljesen fölösleges.



A nők mára már az élet minden területén önérvényesíteni akarnak, ezáltal marsikus jellegű problémákat gyártanak önmaguknak, akár betegség formájában. Arról nem is beszélve, hogy azért edzenek, hogy izomosak legyenek, ami teljesen ellenkezik a Venusszal, hiszen marsi energia (az izom a Mars alá tartozik).



A régi időkben a nők tízszer több fizikai munkát végeztek a földeken, tanyákon, mezőgazdaságban, mint napjainkban. A föld, a tanya, az állattartás, a növénytermesztés vénuszi analógia. Megvolt az egyensúly Mars és Vénusz között, valamint célja és értelme volt (Szaturnusz). Később pedig a kemény fizikai munka meghozta a „gyümölcsét” is (Jupiter).



Mivel manapság a földművelés háttérbe került, és a marsikus energiákat valahol le kell vezetni, marad az edzőterem, vagy túrázás, illetve más ferfias sportok. Nőként, ha túlzottan használjuk a marsi analógiákat (izomépítés), a Mars-Vénusz egyensúly felborul, tele leszünk Mars-Vénusz betegségekkel, élethelyzetekkel.

Pl. gyulladásos betegségek, égések, vágások, szúrások, marások, harapások, balesetek, ütések, ütközések, agresszív történések, támadások (durvák lesznek az emberek velünk).



Harciassággal, akaratossággal fogunk találkozni a mindennapjainkban, irányítási problémáink lesznek. Felborulnak az alá-fölérendeltségi viszonyok. A konditeremben a nehéz súlyokkal együtt húzni fogjuk magunkkal az életben a nehézségeket is! Izomhúzódások, izomszakadások, izom problémák fordulhatnak elő, és folyamatosan versenyekkel, küzdelmekkel fogunk találkozni.

A Mars ura a Kos illetve a Skorpió jegyének. Ezért előjöhetnek Kos és Skorpió betegségek, valamint a Vénusz (Bika és Mérleg) betegségei is.

Pl. fej betegségei, fogproblémák, körömproblémák, epebajok, vérképzési problémák, a nemi szervek körüli problémák, hólyag, vastagbél, végbél tájéki problémák. Túlzott vágyak jelentkezhetnek, az önérvényesítés és a szenvedély is felerősödhet ilyenkor. Vénusz betegségeiről már korábbi videókban szó volt.


A mozgásterápia jó és hasznos, de céllal és értelemmel töltsük meg. Mint például a tánc, mert az vénuszi, egyfajta harmóniába tud kerülni a Mars és a Vénusz általa. Vagy a jóga, melynek célja a test harmonizálása, a nőiesség, az egyensúly helyreállítása, megtartása.

Mindent akarunk, és azt diktálja a társadalom, hogy bármit elérhetünk.
De minél egoistábban önérvényesítünk, annál biztosabban ki fogja szakítani a Sors a kezünkből azt amit annyira akarunk.

Bizony amennyire a nők marsikussá váltak, a férfiak annyira vénuszivá, mert az egyensúlynak meg kell lenni. A polaritás törvénye működik.



A Marsikus nőből Napszerű asszony válik, aki alkalmatlan a család, az otthon, a gyermekvállalás, a szülés, a gyerek körüli teendők ellátására. Nem tud Holddá, befogadóvá válni, és nem lesz boldog, mivel a férfiak nem szeretik az önérvényesítő, akaratos, dühös, irányító, kezdeményező (marsikus) nőket.



Ezek az energiák egyfajta versenyszellemet keltenek a férfiakkal, és nem egy párkapcsolat fog kialakulni, hanem egy versenyszféra.



A legtöbb hölgy, aki egyedül van, öntudatlanul működteti ezeket az energiákat. Érdemes odafigyelni, külső szemmel ránézni, hogyan is működtetjük önmagunkat, hiszen sokkal boldogabbak lehetünk, ha a természet adta adottságainkat használjuk.



Áldás kísérjen utunkon!

S.M.

Sóvári Melinda asztrológus

Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu

Telefon: 06-20-420-8611

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Szűz kontra Halak

Szűz kontra Halak

Előrelátó vagy előre látó ? Igen, de ..... nem ugyanúgy és nem ugyanazon okok miatt!A Szűz és a Halak egymással szemben álló jegyek, egy tengely két végén helyezkednek el - ezáltal poláris ellentétpárok - mégis van bennük valami nagyon hasonló:mindkettő rendkívül...

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák csillagjegy családi karmája

A Rák az állatöv egyik legérzékenyebb jegye, de a története sokkal többről szól, mint az érzelmekről. A családról, a kötődésről és arról a különös érzésről is, amikor valaki már gyerekként megtanulja azt, hogy neki kell vigyáznia másokra.Van az a család, ahol mindenki...

El kéne kezdeni jelen lenni!

El kéne kezdeni jelen lenni!

Kezdődik a Szűz szezon, a Nap átlèp a szűz jegyébe, követi a Merkúr. Ne tökéletes akarj lenni,ne mindent egyszerre akarj megoldani, megjavítani, tanuld meg,hogy hogyan tudsz jelen lenni! Föld jegyként a szezon energiája alapból erre fog ösztönözni,hogy legyél szépen a...

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Oroszlán sztereotípiák vs. valóság

Tényleg csak a figyelem középpontjában érzik jól magukat? A mítosz Az Oroszlán reggel belenéz a tükörbe, délben várja a tapsot, este pedig megsértődik, mert valaki nem vette észre, hogy új frizurája van.Sokan hiúnak, önzőnek tartják őket és meg vannak róla győződve,...

<a href="https://csillagido.hu/author/csillagmessenger/" target="_self">Sóvári Melinda</a>

Sóvári Melinda

Szerző

Sóvári Melinda tradicionális asztrológus vagyok.

Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.

Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.

Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.

Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.

A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban. Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.

E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.


Várom az érdeklődőket

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com-on
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611

Szeretettel: Sóvári Melinda

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő