Jupiter szimbóluma a félkör és a kereszt.
A nagy jótevő, avagy a nagy szerencse bolygója. Az anyagon felül szeretne emelkedni a lélek, és magasabb tudás felé törekszik.
Sorsbolygó, ezáltal kötelező a megélése. Az egyetlen kivétel a bolygók között, mivel a Jupitert házban illik elsősorban élni.
A sorsfeladat egyik pillére a Szaturnusszal karöltve.
Az a sorsterület, ahol születési képletünkben áll a Jupiter, különösen hangsúlyos a tisztaság, az erkölcs, a törvény szempontjából. Jupiterrel együtt kell működjünk az emberi, és mivel magas szintet kér tőlünk, az isteni törvényekkel is, különös tekintettel arra a területre, ahol születési képletünkben áll. (Természetesen fontosak a fényszögei is, illetve, hogy mely háznak az ura, de erre itt most nem térünk ki).
Ha jól éljük, nagyon emelkedett megéléseket hozhat.
Ebben a két rövid videóban végig haladunk a teljesség igénye nélkül a Jupiter alap analógiáin, és megnézzük házról-házra, hogy milyen megéléseket hozhat.
Fogadjátok szeretettel
Áldás kísérjen utunkon
S M
Sóvári Melinda asztrológus
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611
Üzenet: csillagmessenger@gmail.com