A Karácsonyi csoda Te vagy!

Emlékszem nagyon sok szingli Karácsonyomra… és emlékszem nagyon sok rossz kapcsolatban megélt Karácsonyra.

Gyermekkorom ünnepei tökéletesek voltak.

De hogy történt, hogy elveszett minden? Fogalmam sem volt akkor, mit rontottam el. Ma már tudom…

Nem becsültem meg eléggé a szeretetet, és nem hittem, hogy elveszíthetek mindent.

Volt olyan akit akkor döntöttem el, hogy elhagyok, amikor tönkretette a Karácsonyomat. De nem másokkal volt a baj, hanem azzal, hogy olyan utat jártam, aminek a következményei nem tetszettek. Vissza kellett találnom önmagam régi, de egyben jobb verziójához.

Én a magányt legjobban az ünnepek alkalmával éltem meg, főleg Karácsonykor. Rettenetes érzés volt, hogy mindenki boldog, mindenki ünnepel, a világ tele van örömmel, én pedig egyedül vagyok. Hiába volt velem a gyermekem, az teljesen más. Még rosszabb is, hiszen valahol azt éreztem az anyaság gátol a boldogságomban. Emiatt aztán rettenetes lelkiismeret furdalásom is lett, milyen anya vagyok én, amitől aztán még borzalmasabban éreztem magam.

Nagyon sok olyan ügyféllel beszélgetek nap mint nap, akik egy hosszú boldog kapcsolatot unnak meg, vagy fáradnak bele, és elhagyva a stabilitást elindulnak a szabadság ismeretlen útján.

Én megismertem korábban milyen is az. Nálam pont fordítva történt. Bejártam a világot a szabadság égisze alatt, míg rájöttem, hogy teljes magányba taszítottam magam.

Nekem hosszú évtizedeket kellett dolgozni azon, ami másoknak a 20-as, 30-as éveikben adatik meg.

Normális esetben az emberek fiatalon megházasodnak, és családot alapítanak. Mire elérik az 50-es éveiket, vagy unokáznak, vagy teljesen kiégve, megfáradva, házasságot törve, kiábrándulva borítják a családi életet azt hivén, hogy sokkal jobb lesz ezután, ha megszabadulnak az évtizedes béklyóktól.

Nekem sikerült pont ennek a fordítottját megélni (ma már egyáltalán nem bánom), ezért pontosan tudom, hogy mi vár rájuk sajnos.

Ha azt üzenjük az Univerzumnak, hogy nem akarunk házasságban élni, minden esélyt megadunk, hogy soha többé ne legyen egy teljes értékű párkapcsolatunk. Aki elhagyja a családi fészket, az ezután tapasztalja meg mit is jelent egyedül boldogulni az életben.

Higgyétek el, a legtöbb ügyfelem néhány év elteltével visszasírja a házasságot, és megbánja ezt a döntést!

Nekem 44 évbe telt, mire rám talált a szerelem, a szeretet, és házasságot kötöttem. Jó 25 év kínlódás után végre boldog párkapcsolatban élek a férjemmel.

Szóval engem senki ne próbáljon meggyőzni, hogy mennyire szuper a szingli élet, meg a szeretői kapcsolatok! Köszönöm szépen, tudom. Bőven elég volt, egy életre! Semmi kötődés, semmi felelősség, folyton bottal ütheted a nyomukat.

FELBECSÜLHETETLEN ÉRTÉK EGY JÓ HÁZASSÁG, egy társ aki lehorgonyzott mellettünk, aki felelősséget akart vállalni értünk. Akiben bízhatunk, és aki úgy szeret, fogad el bennünket, ahogy vagyunk. Akire számíthatunk, aki mindig ott van, és rossz napjainkon is mosolyog. Még akkor is, ha az idő múlásával a szenvedélyek csendesednek. Nem is ez a lényeg, arra nem lehet hosszú távú kapcsolatot alapozni. Az egymásba vetett hit, a bizalom és a hűség sokkal nagyobb kincs.

Sok olyan embert engedtem be az életembe, akiknek egy piszkos papírzsebkendőt sem kellett volna adni, nemhogy a szeretetemet, vagy ragaszkodásomat.

Az önbecsülés hiányából fakadóan mindig alul múltam magamat választásaimban, de nem volt meg bennem sem a vágy az elköteleződésre, és az áldozatkészségre.

Lett volna nagyon régen teljes értékű kapcsolatra lehetőségem, de akkor nem kellett, nem becsültem meg, alkalmatlan voltam.

Most viszont mindennél fontosabbnak tartom! Ennyi küzdelmes év után nagyobbra értékelem, mint bármit eddigi életem során.

Nagyon sokan vannak, akik nem becsülik meg házastársuk kitartását, hűsegét, családért való munkálkodását. Valahogy félresiklanak a dolgok, és egy nehéz, nyomasztó börtönné válik az egykor oly szeretett társ mellett az élet.

Már nem akarunk tenni a kapcsolatért, már ő sem tesz semmit érte. Mire ide jutunk, sajnos többnyire menthetetlen lesz a kapcsolat, mert az igazi értékek megbecsülése elhalt, természetessé vált, automatizmus lett.

Pedig nem az!!! Nem természetes a szorgalom, a kitartás, a másik ember áldozatai. Ezért mindig hálával tartozunk, ezt újra és újra meg kell becsülni! Ehhez tudatosság kell. Odafigyelés kell, és egy életen át bele kell tenni az energiát egy kapcsolatba. Soha nem természetes semmi. Arról nem is beszélve, hogy egy idő után ellustulunk, de kapni ugyanannyit szeretnénk.

Azt szeretném neked mondani kedves Olvasó, ha nem vagy egyedül Karácsonykor, azt nagyon becsüld meg, főleg, ha még sosem voltál magányos. Ne is tudd meg soha, azt kívánom! Tedd bele a maximumot, és meglátod viszonzásra fogsz találni.

Tedd boldoggá a környezeted! Főzd meg a kedvencüket, lepd meg őket valami aprósággal, tedd bele a szíved az ünnepbe (is), mert ezek azok a pillanatok, amik különlegesek, de csak akkor, ha mi magunk azzá tesszük, és nem mindig mástól várjuk azt, hogy számunkra különlegessé tegyék.

Bárcsak 30 évvel ezelőtt találkoztam volna a férjemmel! De tudom, hogy nem ilyen lett volna. Meg kellett érni erre a kapcsolatra, és meg kellett szenvedjük a magunk útját. Pont ezért felbecsülhetetlen érték számomra, hogy van Valaki, aki mindennél jobban szeret.

Aki pedig most úgy érzi egyedül van, az a hiten keresztül tud kapcsolódni a Felsőbb rendűbe, az Istenibe, ahol már megérti, megtapasztalja, hogy sosincs egyedül.

Mert a Karácsonyi csoda rajtunk múlik. Mi teremtjük azzal, ha mi magunk válunk csodálatossá valaki vagy valakik számára. Mert a valódi csoda bennünk rejtőzik, Te magad vagy az.

Áldott szeretetteljes boldog ünnepeket kívánok minden kedves Olvasónak, jövőre találkozunk.

Szeretettel

S M Csillagmessenger