ÍRTA: SÓVÁRI MELINDA ASZTROLÓGUS
A minap férjem olvasott egy idézetet, és viccesnek találta. Ez állt benne:
“Az élet olyan, mint a föld, ha elkezdesz ásni, mindig találsz egy gyökeret, amibe beleakadhatsz”.
Nevettünk egyet, de aztán válaszként jött egy gondolat, persze szokás szerint fogalmam sincs honnan…
Mondtam neki, hogy tudod mit?
Az élet inkább olyan, mint egy léggömb. Nincs az a helyzet, amin ne tudnánk felül emelkedni. Nem kell ásni, és akkor nem akadsz bele semmibe.
Sokszor “jutnak eszembe” olyan gondolatok, amiket nem érzek magaménak. Jönnek valahonnan, és kimondom őket. Majd utólag kezdek el gondolkodni, hogy mit is mondtam, és “egyetértek magammal”.
Nem véletlenül választottam a Csillagmessenger-égi üzenetek nevet az asztrológiai munkálkodásomhoz.
Valahonnan kapjuk az iránymutatást. Mindannyian.
Más kérdés, hogy nyitva tartjuk-e a kapukat, és készen állunk-e rá, hogy befogadjuk.
Az intuíció és a befogadás egy tőről fakadnak, holdi analógiák.
De nem is erről szeretnék most írni, korábban számtalan írásomban szerepel. Hanem inkább arról, hogy valójában mit jelent “felülemelkedni” valamin?
Felülemelkedni valami olyasmi az én gondolataimban, hogy elszakadok az alacsony szintű véleményformálástól. Nem kötöm meg magam az érzelmek által. Nem ítélkezem, hanem szemlélődöm. Ránézek egyszerűen, és tisztán. Nem kapcsolódom, csak tudomásul veszem, bármi is legyen az a helyzet, szituáció, cselekmény, gondolat, vagy beszéd.
Ha benne maradok valamiben, biztosan nem tudom magam távol tartani érzelmileg, és máris behúz valamilyen energia. Beleakadok egy gyökérbe.
Nos… ahol már ketten vannak, ott biztosan megjelenik a nem-egyetértés. Ott megbomlik az egység. Megjelennek a két-ségek. Csakhogy ez már a saját fejünkben is így működik, hiszen a tiszta tudat és az egó minden emberben benne van. Hol ez, hol az, de szinte állandó párbeszéd zajlik a fejünkben.
Mit tehetünk akkor, ha egy esemény bosszant, bánt, sért, nem tudunk vele azonosulni? Ha hallunk, vagy tapasztalunk valamit a világban, ami nem tetszik?
Sokan kérdeztétek a véleményem az Olimpia megnyitójáról.
Általában két csapatra szoktunk “szakadni”.
Tetszik-nem tetszik.
Jónak tartom-rossznak tartom.
Szép-csúnya.
Helyes-helytelen.
Az emberiség történetében vajon hány olyan dolog történt, amivel nem értünk egyet?
Ezer milliárd? Amivel pedig igen? Másik ezer milliárd?
És?
Számít valakinek az egyet- vagy nem-egyet-értésünk? Bárki véleménye változni fog ez által? Akkor esetleg igen, ha az eseményhez köthető szakmánk van, és jobban értünk hozzá, mint mások, és esetleg olyan hatalmi pozícióban is vagyunk, ami valódi ráhatással van az eseményre.
Ha azonban felháborodva hangot adunk nemtetszésünknek olyasmi kapcsán, ami ezer kilométerekre történt tőlünk, csak annyit értünk el, hogy jól felbosszantottuk magunkat, és tehetetlenül dühöngünk, egyedül saját magunknak ártva.
Ha ásunk, bizony van gyökér bőven. Ha pedig tetszett, szembeszállunk a világgal, és indulhat a csata.
Én személy szerint sokkal szabadabbnak érzem magam azóta, mióta nem engedem bele a lelkemet a világ megváltoztathatatlannak tűnő eseményeibe, de még csak véleményt sem formálok.
Egyszerűen kimaradok belőle.
Úgy látom, a nagy tömeg úgyis teszi a dolgát, és ha sokan kiabálnak, egyszer csak meghallja valaki, és talán változnak a dolgok. Talán nem.
De egyik oldalra sincs semmilyen behatásom, mert nagyon is apró porszem vagyok ahhoz, hogy változásokat idézzek elő a világban.
Saját életemben, ahol fizikailag jelen vagyok, ott tudok és igyekszem változtatni is a magam képességeihez mérten.
Sokszor a rossz dolgoknak egyébként semmi más céljuk nincs, csak a figyelem megszerzése. Ha nem szeretsz, legalább utálj! Mindegy, csak velem foglalkozz.
Ahol viszont nem vagyok jelen, ott nem is akarok jelen lenni. Nem az én dolgom. Nem tudok hatni semmilyen módon.
Akiknek nem tetszett az Olimpia megnyitója, és a hatáskörükhöz tartozik, meg fogják tenni a lépéseket. Akik jelen voltak (olimpiai bizottság, sportolók, edzők, nézők, szervezők stb.), tudnak hathatósan beavatkozni. Ha pedig nem, mert többeknek tetszett, mint nem, akkor nem lesz a jövőben változás ez ügyben.
Egyébként sincs tévénk elég rég, így ki is vontam magam az ilyesmikből.
Az esemény kapcsán pedig Takács Tibor nagyon bölcs szavaival élve “Hogyan örüljek egy olyan győzelemnek, ami miatt más meg sír?” “A győztes annak örül, hogy mindenki más vesztett.”
Teljesen egyetértek szavaival, úgyhogy egyébként is a sport, amit egykor imádtam, mára teljesen kimarad az életemből. Már rég nem a mozgás öröméről szólnak a sportversenyek, inkább egy emberfeletti gyötrelem, sok-sok pénz, hírnév, stb. a résztvevőknek.
Úgyhogy az egész esemény számomra no comment. Teljesen értelmetlennek tartom. A megnyitókat pedig addig tartom értelmesnek, amíg a tradíciók mentén haladnak, hiszen célja elvileg a hagyományok folytatása. Ha elvész belőlük a tradíció, onnantól semmi értelmük.
Nos ez a téma megint olyan, hogy semmi kedvem az ásáshoz, inkább léggömbbe pattanok, és elrepülök jó messzire.
Mert amióta világ a világ, volt Szodoma és Gomora, volt Tajgetosz, voltak/vannak és lesznek háborúk, orgiák, szép és csúnya dolgok, de én már nem szeretnék ezekben részt venni, mert semmi közöm hozzájuk.
Nem tudok mindenre és mindenkire hatással lenni, és a lelki békém kedvéért nem is akarok.
Áldás kísérjen utunkon
Szeretettel
S M
Sóvári Melinda asztrológus
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611
Üzenet: csillagmessenger@gmail.com
