Csak a Hold az égen, csak a Nap ragyogjon

Blog

ÍRTA: STEINER GERGELY ASZTROLÓGUS

Minden horoszkóp főszereplője sok-sok kisember – nagy is lehet, aki annak gondolja önmagát – aki beleszületett ebbe a földi létbe, hogy nézze meg és lássa meg A-Z-ig merre és miért is érdemes élni.

Mit is gondolok én? Elég régóta bírom az asztrológiát, kijelenthetem már, szó sincs a jövőről, „csak a holnapról, holnap utánig megy a disputa”. Ha nincs meg valami holnap után se, akkor soha semmi se legyen. A vágyakozás és várakozást a XX. és a XXI. sz.-i embere ezt favorizálja, de nem is hiba, de már nem aprócska gond…



Ma az ember alkalmatlan a válság és a változás menedzselésre, mert a holnaporientációban elveszett a dicső jövőkép!

Képtelenség azzal előállni, hogy a horoszkóp lényegében arról szól: az egymás jobbá tétele a cél, mind eközben ismerjük meg önmagunkat.

„Csak a Hold az égen, Csak a Nap ragyogjon, Nekem semmi (senki) más nem kell” – Bódi László (Cipő) szabad fordításban, ennek a segítségével igazolva látszik a tematika lényege.

Az én generációm tapasztalatai szerint, hogy: „az életet nem megélni, hanem túlélni kell”, a maiak, inkább belevetik magukat az élet sűrűjébe, már holnap, vagy holnap után. Vagyis, az „itt és mos, de rögtön ízibe, a többi nem számít”. A jövőről „papolni”a nevetség tárgyává tettem időnként magamat, ha csak egy szót is ejtettem a horoszkópjából!

Hogyan kell élni? A mi generációnk embere asztrológiai tudás nélkül is kijelentheti, hogy összességében mégsem rontott el mindent. Saját példáink sorát hozzuk fel, majd csodálkozunk – én már nem – érvénybe lép a „ráérünk arra még”, hogy a holnaputánra, vagy az utánra gondolkodás. Az örök fiatalság-érzet tudatában nem is meglepő, fel sem merül bennük az, hogy a privát biztonságon túl van más is, mint pl. a közös érdekek nézete.

Érted haragszom, nem ellened!”- már-már a rizsa (mese) kategória! Azonnal szavakba öntve életbe lép, hogy miért olyan nehéz valamiféle módon kifejeznie önmagunkat. Én tudom, hogy miről beszélek és írok, mégis a kérdezőim zöme, agyilag egészen máshol jár. Lehet definiálni ezt is, hogy: „a holnap, vagy holnap után – életben”, mintha nem lenne szükség a jövő tervezésére, talán elég lesz egy esetleges világégés után, krízisben vagyunk!

Nem tudom milyen lesz a jövőbeni asztrológusok problémája ezzel, az én meglátásom szerint „betagozódnak” a szerepeink. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy a jelen korosztály a jövőben ezeket a szavakat használja, pl. hogy: „Amíg az én kenyeremet eszed, addig az van, amit én mondok!” Az erről való elemzések során néha-néha már eljutottam arra a pontra is, hogy: fogalmam sincs hogyan lesz a biztonság és védettség érzete a jövőben! De nem is aggódom, mert több ezer éves asztrológia bizonyította, minden van: jövő!

„A holnap és a holnapután – élet” analógiájában nálam az az általános tapasztalat jött le, hogy ez az időpazarlássá degradálódott le, mint pl. a gyermekvállalás kérdése!

Milyen szerepet játszik a mai ember életében az erotika, a játék öröme, a társasági szórakozás és a kreativitás.

A Napnál is világosabban arra a következtetésre jutottam, hogy lenne, volna mit tanulnom – elfogyott az időm rá! Teljesen egyirányú utcába kerültem…




A munka, az egészség dolgában mit lenne jó tudni? Csak semmi gürizés! Vagy rettegés színezete van, ha az egészségről volt szó. Van egy másik is, csak semmi karmázás! Meglepődtem, a XX. és a XXI. századi halandó, nem kért egy nyúlfarknyi sort, gondolatot sem. Így teljesen nem igaz, kicsit eltúloztam, de így legalább ütősebb. De, a kiskutyámról/kismacskámról, ha lehetséges, bővebben! Nem tudom, hogy ez a jövőre nézve mit bizonyít, csak félő, mintha az emberi(ség) kihalni látszana…


Steiner Gergely asztrológus

Információ:


skype: steiner.gergely

s.gergely@t-email.hu


steinergergely@gmail.com vagy

+36-30-9391-338 telefonon.

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember „nem a helyes irányban halad” A külvilággal való kapcsolataink, kommunikációs képességünk, kijelölt saját kereteink között megélt szabadságunk útjában álló, elfojtott és ki nem élt érzelmeink (pszichogének),...

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg.Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak az egyéni elképzeléseit kell megvalósítania. Akaratát és önállóságát...

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni vágyó lelkeinek ad nagy segítséget, világosságot, megtisztulást, átalakulást. Ez...

Univerzum egy életet sugárzó egyedi Individuuma vagy

Univerzum egy életet sugárzó egyedi Individuuma vagy

„Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriási hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.” Szent Ágoston Nagyon találóan...

<a href="https://csillagido.hu/author/steinergergely/" target="_self">Steiner Gergely</a>

Steiner Gergely

Szerző

1949. március 4-én születtem – soproni vagyok, itt végeztem az iskoláim Több évtizede már annak, hogy egy determinált (kivédhetetlen) helyzetemben „egyszercsakmithogynem” a tanácstalanság közepette kézbe kaptam egy asztrológiai könyvecskét. Első nekifutásra „befaltam”. Keresztül kasul végigzongoráztam újra és újra minden sorát. Már ennek majd harminchat éve is, amikor elhatároztam „beletanulok”. Nagyot szánkóztam a sorok közt, gyakran lefagytam jó pár gondolattól és sortól. Dr Janák Lajostól hallottam: ne minden a megértéséről szóljon, hanem minden a jobb érthetőségről szóljon. Így jutottam ahhoz a felismeréshez, mindenkinek és a minden megértésnek az első pillére az önismeret. Az összes bolygó és házhelyzete mindig jelezte, és jelzi mostanság is, hogy mit is kellett komolyan venni a horoszkópomból. Azaz, nehogy idegenektől újabb csapás, vagy tragédia érjen annak a nyegle, vagy az érzéketlen szavaik hallatán. A bolygóim jegy és házhelyzet a számomra és mindenki másnak is azt jelzi, hogy miként is tudja helyén kezelni azt, nehogy idegen emberek egymásnak és egymásban újabb csapást, vagy tragédiát mérjenek a barátságtalan, vagy tapintatlan szavaikkal. Mindig mindennel összefügg, s ha 60-80 %-ban röviden, tömören és érthetően közel áll az élő valósághoz minden prognózis segítő a dolgok megértésére, képes erőt és kitartást adni a változtatások kivitelezéséhez és az új célok eléréséhez! Nálam a prognózisok saját szerkesztésben, és nem előre egy gépi programozásban készülnek! ELÉRHETŐSÉGEM KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS ESETÉN steinergergely@gmail.com

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő