Mindenkinek van tanulnivalója

ÍRTA: SÓVÁRI MELINDA ASZTROLÓGUS

Miért kell egész eletünkben tanulni? Minek van mindez? Miért nem lehet csak úgy élni bele a világba?

Végeláthatatlan a sor. Egy csapás komolyan!

Pillanatnyi boldogságmorzsák felvillanása, majd csend és sötétség. Újabb feladatok tömött sorokban.

Komolyan, néha azt érezhetjük, hogy szabályosan vegzál a Sors, és már nagyon elegünk lehet a tanulnivalókból.

Örökké kisiskolásnak érezzük magunkat, és mintha semmit nem tudnánk. Természetesen lázadunk. Lázadni próbálunk, de persze teljesen hiába.

Körbe nézvén azt látom, hogy mindenki küzd a maga bajával. Számtalanszor hisszük, hogy megoldottunk valamit, és nem.

Megint kezdődik elölről. Mint az oviban, vagy az iskolában. Olyan, az élet, mint egy dolgozat, amit addig kell írni, amíg hibátlan nem lesz. Ha százszor, akkor százszor.

Ha pedig kész, jön az újabb dolgozat…nagyon hasonló mint az előző, mégis más. Analogikusan pont ugyanaz…mégsem értjük, mégsem tudjuk, hibázunk, és mehet elölről.

Amit nem akarunk meg kell csinálni. Amire vágyunk, azt nem kaphatjuk meg.

Szenvedés, és szenvedés. Néha azt gondolom a férjemnek igaza van, hogy büntetésül jöttünk a földre. De persze ez csak nézőpont kérdése. Ok nélkül ugyanis semmit nem kapunk. Sajnos. Hisszük, vagy sem.

Az idő és a tapasztalat bizonyítja, annak, aki elfogadja, hogy tanulni kell.

Ha akarjuk ha nem. De ha együttműködünk a feladattal, könnyebb lesz. Ha menekülünk, akkor is meg kell csinálni, csak az sokkal jobban fog fájni.

Azonban ha felismerjük, hogy életünket, feladatunkat születésünk előtt mi magunk választottuk, talán könnyebb lesz az elfogadás.

Választottunk egy feladatot.

Gondoltunk, mondtunk, cselekedtünk valamit, és most jön vissza a következménye mindennek. Hívhatjuk samsaranak is, a szenvedés és újjászületés körforgásának, de hívhatjuk egyszerűen csak életnek. Hiszen a fa is, ha öntözi az eső, vagy locsolják nő, és terem. Ha nem, elszárad…nem csodálkozunk rajta, és nem látjuk az élet természetes folyamatát szenvedésnek.

Nekünk is olyannak kellene lenni, mint a fa. Ezt kellene megtanulni. Ha kapunk vizet rendben van. De ha nem, az is. Akkor már nem lesz szenvedés az élet, a tanulás, mert megtörténik a minden elfogadása.

A Mindenség elfogadása.

Az ember egója szinte csak arra jó, hogy kétségbe vonjon minden felsőbb döntést, a Teremtő akaratát, a természet rendjét. Pedig nem eshet örökké az eső, a természet mégsem háborog.

Egyszer fenn, egyszer lenn. Egyszer megkapom amire vágyom, egyszer nem. Máskor pedig pont azt kapom, amit nem akarok.

Hogy van ez?

Miért van ez?

Ez a tanulás lényege. NEM FOG MINDEN AZ AKARATOM SZERINT TÖRTÉNNI, és ezt EL KELL FOGADNOM.

Hiszen másnak is van akarata, egója, vágyai, és félelmei. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül mások akaratát.

Azt viszont eldönthetjük, hogy szeretnénk e kapcsolódni velük, vagy sem.

De mindenki boldog szeretne lenni, amit viszont csak úgy érhetünk el, ha mást igyekszünk boldoggá tenni.

Ez egy ilyen tanulós társasjáték, amit főképpen együtt lehet jól játszani, és itt akkor nyerünk, ha mindenki nyer.

Áldás kísérjen utunkon

Szeretettel

S M