Az Anyaság Misztériuma

Írta: Ilyés Alexandra terapeuta

Vannak szavak, amiket nem lehet kimondani anélkül, hogy a világ kissé el ne csendesedne. Az anyaság ilyen szó. Nem fogalom, hanem kapu. Nem szerep, hanem minőség.

Az anyaság misztériuma a létezés legmélyebb rétegeiben pulzál: ott, ahol a szellem megérinti az anyagot, és az anyag válaszul életet kezd álmodni.

Antropozófiai értelemben az anyai minőség nem a gyermekvállalással kezdődik, hanem a szellemi nyitottsággal. A nő, aki anyává válik, nem csupán új életet hordoz, hanem egy szellemi lényt hív magán keresztül a világba. Ez a hívás nem birtoklás, nem uralom, nem formálás. Ez engedés. Ebben az engedésben van a legnagyobb szellemi aktivitás. Az anyaság nem azt jelenti, hogy valakihez tartozik valaki, hanem azt, hogy valaki helyet ad annak, aki érkezik.

• Az anyaság: beavatás. Nem egy egyszeri esemény, hanem egy állandó átlényegülés. Mária ebben a misztériumban nem csupán egy történelmi alak, hanem archetipikus tükör.

• Ő a „szellemi méh” ősképe. A csend, ami képes meghallani a szellemi világ kérését. A szív, aki mer válaszolni: legyen nekem a te igéd szerint.

• Ez a mondat a kozmikus nőiség esszenciája. Nem passzív alávetettség, hanem egy teljes, és tudatos együttműködés a világ szellemi erőivel.

• Mária nem ural, nem formál, nem állít meg. Teret tart.  Ebben a tartásban bontakozik ki az a csoda, amit hívhatunk akár úgy is, hogy az individualizáció szentsége.

Így, ilyen megközelítésben, ez az anyai minőség egy szent visszalépés. Nem lemondás, hanem az a tudatos hátralépés, ami lehetővé teszi, hogy a világban megjelenjen valami új,  valami olyan, amit a nő nem birtokolhat, de hordozhat. Mint a Föld az Eget. Mint a kehely a fényt. Mint a Test a Szellem útját.

Mária két alakban él bennünk. A kékbe burkolt Szűz, az elhívás előtti állapot: a csend, a nyitottság, a várakozás. A fekete Madonna, a fájdalom, a veszteség, az elengedés szent arca. Az egyik befogad.

A másik elenged. Mindkettő anyai, hiszen  az anyaság nem statikus állapot, hanem kozmikus mozdulat. Olyan, mint a Hold; átváltozik, elfogy, visszatér, rejt, világít.

S mégis minden fázisában: jelen van, és tart. Nemcsak életet ad, hanem lélekteret. Áttetszővé válik, hogy a gyermek a saját útját, saját formáiban járhassa.

Lélek, ki hozzám érkezel,

nem formállak képmásomra.

Nem teszlek azzá, ami én nem lehettem,

csak tartalak, mint ég a csillagot.

Téged nem szüllek meg, hiszen

te születsz meg rajtam keresztül.

S én közben magamat veszítem el, hogy benned majd egykor újra megtaláljam.

A méhem a Föld,

a szívem az Ég.

Én csak kapocs vagyok köztük,

híd; kicsi, de épp elég.

Az anyaság mint archetípus így lesz a világ megtartó ereje. Egy olyan kozmikus állapot, amire nemcsak a gyermekkel élő nők képesek. Anyává válni lehet: egy gondolat, egy ügy, egy közösség, egy alkotás szellemi kísérésében is. A női lélek anyai aspektusa minden olyan helyzetben felragyog, ahol a nő képes:

nem belenyúlni, hanem megtartani,

nem irányítani, hanem kísérni,

nem megmenteni, hanem hinni a másik küldetésében.

Ez az anyai aktus: az Élet előtti meghajlás.

A Szellem tisztelete a másikban.

A nő, aki nem akar lenni, csak helyet adni…

az az igazi Teremtőtárs.

Aki nem ragyogni akar, hanem világítani másoknak…

az a valódi Mária.

Aki el mer tűnni a másik kibomlásában…

az az, aki valóban szül.

Ez az anyaság: egy ősi ima a világ méhéből.

Egy szó, amit a lélek mond a szellemnek:

„Legyen.”

Amire a világ válasza:

„Általad leszek.”

Ez a minőség ma is gyógyítja a világot. Mert a világ ma nem vezetésre, hanem megtartásra vágyik. Nem újabb struktúrákra, hanem olyan szívekre, akik elbírják a másik lelkét. A nő, aki magában megleli az anyai princípiumot, nemcsak gyermekek anyja lehet, hanem igazi jelenlét. Olyan, amiben mások önmagukká válhatnak.