Al Ghaoui Hesna, Félj bátran című könyve és a saját életem ihlette ezt a mostani írásomat. Mindannyian félünk. Miért? Mert egyszerűen elfogadtuk, hogy ez emberi működésünk elengedhetetlen része.
Amikor Hesna a Magyar Televízió munkatársaként háborús övezetekből tudósított, megkérdezték tőle, hogy félt e amikor ezekben a küldetésekben volt. És ő azt válaszolta, hogy hát persze hogy félt. Ez sok embert meglepett, hiszen ilyenkor azt gondolod, hogy ha valaki egy ilyen feladatra vállalkozik, akkor ő biztosan nem fél. Pedig szerintem, valaki nem azért bátor mert nem fél, hanem azért, mert felvállalja a félelmét.
Én is ezt teszem most éppen. Bár kicsit sokat gondolkodtam rajta, hogyan is kezdjem a mostani írásomat, de aki ismer, tudja, hogy nem nagyon rejtegetem amit érzek vagy gondolok, így kalandra fel ezúttal is.
Öt évvel ezelőtt pánikbeteg lettem és ezt az állapotomat megelőzte néhány olyan szituáció az életemben, amikor erős halálfélelmet éreztem.
Ezekre most konkrétan nem szeretnék kitérni, mert nem a történések a lényeg, hanem a következménye. A történések miértjét már megértettem és ezeknek sajnos egyenes következménye lett az öt éve tartó állapot, ami most kicsúcsosodni látszik.
Bár pánikrohamom nem volt azóta, de sajnos maradt egy emlék a testemben ami most már nagyon ,,kiabál,, hogy szeretné, ha végre meggyógyítanánk.
Öt éven keresztül hittük én és az orvosok is, hogy egy nyirokcsomó megnagyobbodás van a nyakamban. Amikor először észrevettem, azonnal elindultam kivizsgáltatni és számos vizsgálaton át is estem, de mind ugyan azt a diagnózist állították fel. Semmi kóros, csak egy megnagyobbodott nyirokcsomó. Csak. Köszi. Csakhogy ez nem akart múlni. Sőt az évek alatt még ha lassan is, de növekedni kezdett.
Volt olyan orvos, aki egyenesen egy hisztis hipochondernek gondolt, mert azt gondolta, hogy én nem tudom elfogadni, hogy ez semmi komoly és valójában szinte minden embernek van egy megnövekedett nyirokcsomója a testében, csak nem tud róla, vagy nem foglalkozik vele.
Szóval próbáltam én is lecsillapítani magamban azt a részem, amelyik minden áron szeretné kinyomozni, mi is ez valójában, mert hát ugye nem fájt… És tudjuk, hogy ami nem fáj, azzal minek is foglalkozzunk, hiszen az orvos is aszonta hogy.
Most azonban a csomócska annyira behisztizett, hogy havonta okoz már kisebb nagyobb gyulladásokat a szervezetemben, így kénytelen voltam már odafigyelni rá, mit is próbál közölni velem.
Elindultam a kivizsgálásokon és meg kell mondjam, újra fellobbant bennem egy-egy nehezebb napon az az ismerős érzés, amit annak idején halálfélelemként ismerhettem meg.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de van az a pillanat, amikor akármekkora is a hited, az a kisördög akkor is oda ül a válladra és gonosz dolgokat suttog a füledbe.
Te meg beveszed, mert hát éppen elég sérülékeny vagy lélekben ahhoz, hogy a vészjósló jövőképeit beengedd az elmédbe és ezzel máris tönkre tegyen mindent, amit évek alatt összegereblyéztél magadnak azért, hogy pont az ilyen esetekben tudj erős lenni.
Tehát a kisördög megkísértett. És lássuk be, elég jól csinálta, mert a január nagyon nem jól kezdődött számomra ebben az évben.
És persze a nehézségek sosem járnak egyedül, én meg ugye szeretem, ha egy kazallal kapok, így volt mit és kit elengednem az elmúlt hetekben.
Néhány nagyon sötét éjszaka után, amikor is elegem lett abból, hogy ha ezt így folytatom akkor lehet, hogy hamarabb kapok idegösszeomlást, mint bármit amiért valóban aggódnom kellene, úgy döntöttem, hogy felhúzom a kesztyűt és immáron sokadszorra legyőzöm saját magam.
Újra. Mert hát ez a Földi életünk lényege. Felismerni és meghaladni azt a csomagot, amivel ide jöttünk, és ez a csomag bizony már elég nehéz és én nagyon régóta cipelem. Úgyhogy ideje letenni.
A kis ördög meg csak hagy mondja a magáét, mert hát ez a dolga. Valójában ő nem bántani akar téged az állandó duruzsolásával. Épp ellenkezőleg. Azokra a dolgokra hívja fel a figyelmed, amik az akadályai annak, hogy szabad és boldog életet élj végre. És ahogy a mondás is tartja, a jó pap is holtáig tanul.
Szóval itt ez a sajgó és lüktető csomó, ami mára kiderült, hogy egy óriásira nőtt nyálmirigy, és ami nagyon szeretne már meggyógyulni végre minden olyan lelki hátterével együtt, amire eddig nem voltam képes ránézni.
Emlékszel, hogy volt már néhány írásomban. Minden esemény és a megoldása is akkor érkezik el az életedbe, amikor készen állsz arra, hogy ez meggyógyuljon benned. Felesleges önbántalmazásba és mi lett volna ha… kezdetű mondatokba bele se kezdj, mert minden akkor tárul eléd, amikor készen állsz rá.
Az utolsó vizsgálatra, amely a legpontosabb diagnózist fogja megállapítani, már úgy mentem, hogy mosolyogva, mert eszembe jutott, amit én magam is papolok másoknak.
Félni, ugyan annyi energiába kerül, mint hinni. És én most azt a feladatot kaptam, hogy végre tudjak hinni abban, amiért itt vagyok. Megoldandó feladatként tekinteni azokra a helyzetekre, amiket elém tesz az életem és másoknak is segíteni abban, hogy ezt fel tudják ismerni.
Nekem most az a feladatom, hogy megtanuljak végre nemet mondani és megbocsájtani magamnak, amiért a múltban nem tudtam ezt megtenni. És hiszem, hogy ezt azért kaptam most, mert végre készen állok rá.
A félelem nem rossz. Csak egy reakció arra, amit gondolsz arról, ami történik vagy történhet veled. De ezt is lehet tudatosan kezelni. Például kezdj el beszélni a félelmedről. Mert annál rosszabb nincs, amikor a félelmet magadba zárod és hagyod, hogy egyre csak növekedjen benned.
A félelem először nem a lelkedben teremtődik meg, hanem az elméd alkotja meg a hozzávalókból, amit addig összegyűjtöttél. Azt az energiát, amit fent a toronyban létrehoztál, azt vidd le az erő és önbizalom központodba és földelj.
Legközelebb amikor a félelem kerít hatalmába, vedd le a cipőd és ha teheted a zoknid is. Állj meg a padlón vagy a természetben a földön és áramoltasd lefelé azt a hatalmas erőt, amit odafent bezártál.
Mert ez az az erő, ami te valójában vagy, csak eddig nem jól használtad. És figyeld meg az érzéseid. Adj nekik teret. Ne akard elnyomni őket. Csak engedd meg, hogy legyenek és ne ítéld meg őket, csak fogadd el. Az erőből, amit pedig Földanyától kapsz vissza, inkább fordítsd arra, hogy találsz magadnak egy vágyat, ami erősebb a félelemnél.
Én az elmúlt hetekben elfelejtettem a vágyaimra figyelni. Pedig vannak és azt gondolom, ezzel a betegséggel, csak annak a lehetőségét kaptam meg, hogy végre megvalósítsam őket.
Tehát visszatérve Hesna szavaira…
Félj bátran!
0 hozzászólás