Írta: Kováts Krisztina
Nem nézzük végig a tévében az oroszlán harcát egy gazelláért – nem tudjuk elviselni a kisebb állat fájdalmát, kiszolgáltatottságát.
Hív egy szerelem, melynek kibontakozása tele van nehézségekkel – bele se megyünk.
Szeretnénk egy kiscicát/kiskutyák, de már előre sajnáljuk, hogy meg fog halni – inkább lemondunk róla.
Csakis cserepes virágot veszünk/kérünk szülésnapunkra – nem szeretjük látni a vágott virág hervadását, nem jó érzés kidobni.
Játszhatnánk egy sportcsapatban, de nem megyünk arra hivatkozva, hogy nem jó versenyezni – sajnáljuk a vesztest.
Azt gondoljuk magunkról, hogy áldott jó és érzékeny lelkek vagyunk, akik nem akarnak bántani senkit és semmit, s bennünk ez a jóság olyan mértékű, hogy még a győzelemről, a jó érzésről is lemondunk.
Valóban jóságosak vagyunk?
Valóban a szeretet vezérel bennünket?
Talán nem tudunk róla, de akaratlanul kizárunk az életünkből egy részt. Nem akarunk rosszat sem látni, sem megélni, azzal hitegetve magunkat, hogy ha nem látjuk, akkor nincs.
Ettől függetlenül – az oroszlán megeszi a gazellát, vannak győztes és vesztes csapatok, egy virág/ kisállat nem talál bennünk szeretetre, megfosztva nem csak őt, de magunkat is egy csodát hozó találkozástól, s még az is előfordulhat, hogy mi lennénk neki a mentőöv, nélkülünk el is pusztul.
Vastag falat húzva a rossz, a szomorúság, a veszteség megélése elé mindent kizárunk, nem jöhet be semmi/ senki. Nem jöhet be a rossz, de a Fény, az öröm, az odaadás érzése sem, az izgalom, a küzdelem, a megmérettetés, a kapcsolódás, a szeretet áramlása sem.
Csend van körülöttünk, bennünk.
Helye van –e ennek a csendnek?
Igaz –e ez a csend?
Mit hoz számunkra a csend?
A csend nagyon fontos, hisz a csend hozza a megnyugvást, az elmélyedést. A csendben benne van a tudás, a bölcsesség, az Istennel való találkozás lehetősége.
Csend, belső csend nélkül nem is tudnánk élni.
De csak csendben – szintén nem.
Az Élet – mozgás!
Az Életet a Földön a két pólus váltakozása teszi lehetővé. Ha megszűnik az egyik, az Életnek van vége. Ha nincs hideg, meleg sincs, a sötét által érzékeljük a fényt, az ütközés által az ölelést, a csend által az Élet ritmusát.
Ami áll – az halott.
A látszat ellenére is lehet bennünk túlzott csend. Reggel felkelünk, elmegyünk dolgozni, találkozunk barátainkkal, még hangosak is lehetünk a sikerek hatására – fizikailag létezünk, látszatra élünk – a lélek mégis lehet halott.
A lélekben is kell, hogy lüktessen a pólusok váltakozása. Persze, ha lehet ne túl nagy távolsággal, hisz a nagy magasságokat törvényszerűen követik a nagy mélységek, hisz a Világmindenség az egyensúlyra törekszik.
Az élet értékeivel a pusztulás, az elmúlás, az elengedés fájdalmai által találkozhatunk, azok által válnak láthatóvá. Nélkülük minden természetes lenne. El kell veszíteni valamit, hogy megérezzük létezését. Az így keletkezett ölelésnek tartalma lesz, a találkozásnak fontossága, a munkával, erőfeszítéssel elért siker képes erőt adni.
Ha nem ismerjük az egyik vagy másik pólust, nem tudunk vigyázni az értékekre, mert érték sincs.
Miért félünk a fájdalomtól, a kudarctól, miért teszünk meg mindent, hogy ezeket elkerüljük?
Nem szeretünk „elkapott” gazellák lenni, nem szeretnénk, ha a szerelemben visszautasítanának, nem akarunk elengedni se növényt, se állatot, nem szeretnénk veszíteni egy versenyben – nem jó kicsinek, kiszolgáltatottnak, legyőzöttnek lenni.
Csak a győzelmet, a sikert, a boldogságot fogadjuk el. Nem vagyunk elég erősek és tudatosak mindkét pólus megéléséhez, mely létrává tud válni, mely által egyre magasabbra és magasabbra tudunk emelkedni.
Engedjük be mindkét oldalt, hisz ha merünk kicsik lenni, csak akkor érthetjük meg a kicsiket! A gazella, kisállat, a vesztes csapat „halálával” mi is meghalunk kicsit, s mikor nagyok vagyunk és erősek, ennek emléke nem engedi, hogy visszaéljünk erőnkkel, hatalmunkkal, a helyzettel.
Emlékezve minderre, meg tudjuk adni a tiszteletet a vesztesnek, alázattal s ítéletmentesen vagyunk képesek fogadni mindkét oldalt.
A halál ébreszt rá az életre, annak értékére.
Egyik sincs a másik nélkül, egyik teremti a másikat.
A megélés által megjelenő alázat válik létránkká, mely által valóban egyre magasabbra és magasabbra vagyunk képesek emelkedni. Egyre inkább elérjük azt a Fényt, azt a szeretetet, amit mindannyian keresünk, amiért érdemes élni, s aminek megtalálása az Ember életének a feladata.
Kováts Krisztina asztrológus
Levélben: tavirozsa5@gmail.com
Telefonon: 0620/9-160-640
Skype-on: asztrocsillag
Krisztina további cikkei a magazinban itt olvashatók…
