írta: Kováts Krisztina asztrológus
Valóban, elképzelhető, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert türelmetlenek vagyunk?
Mi is a türelmetlenség ?
Akarat?
Akarat, mely nem fogadja el azt, ami épp van. Máshol szeretnénk lenni. Rohanunk a következő percbe, állomásra, s elveszítjük ebben a nagy rohanásban a” Jelen” pillanat csodáját. A „van”-ságunkat, a Létet. Nem éljük meg a lehetőségeket – megsemmisítjük, elutasítjuk, mi magunk megöljük.
És valóban, hova is rohanunk?
Netán a boldogság után?
Igen, igen. Mindig jobbat és jobbat akarunk. Ami van kevés. Érezzük, hogy valami hiányzik.
Azt gondoljuk, hogy ott messze, amit elképzelünk, ott ez a hiány nem lesz, ott boldogok leszünk.
S megyünk az „ott”-ba, az új cél felé. S persze gyorsan akarunk ott lenni, türelmetlenek vagyunk. Nehéz a zsákunk, amit cipelünk, szeretnénk már letenni.
A körülöttünk levőknek nem segítünk, s az még csak hagyján, ha nem segítünk, de még el is lökjük őket. Talán nem is szándékosan, csak akaratlanul – hogy hamarabb odaérjünk az „ott”-hoz, hogy kiteljesedjen az űr, a hiány.
Mi is hiányzik?
Ha az „ott” – „ itt” lenne, nem is kellene rohanni?
Azt gondoljuk, hogy akkor már nem futnánk.
Ám be kell látnunk, hogy bármit akarunk, amiért türelmetlenek vagyunk – mikor „ott” vagyunk, mikor már elérjük – megint és megint valami újra hiányzik.
Hiába lesz meg az ötös, a siker, a ház, az új ruha, az autó, párunk, stb. – az első jó érzés után ismét bennünk van a hiányérzet.
Mi lehet az, amit kergetünk türelmetlenül, s mégsem tudjuk elérni?
Az álmaink azok.
Melyek csak elképzelések, mert az „árnyék” részüket sosem képzeljük hozzá – pl. hogy „horkolni fog, rosszkedvű, unalmas is lehet”, stb. – s újra, meg újra kitalálunk újabb álmokat, rohanva feléjük.
Mit tegyünk az álmok ellen, hogy ne vegyék el életünket, ne rohanjunk feléjük, ezzel tönkretéve boldogságunk?
Legyünk a Jelenben!
A jelen a közép, a boldogság vékony pallója.
Attól üres a Jelen, hogy nem tudunk kapcsolódni hozzá, mert már a jövőben vagyunk.
Mit jelent a kapcsolódás?
Találkozást.
Találkozást embertársainkkal, a minket körbe vevő növényekkel, állatokkal, tárgyakkal, melyek többek annál, mint amit a külsejük megmutat.
A másik – nem csak egy ruha, egy arc, egy nézés – hanem egy Élet. Érzések, fájdalmak, izgalmak, félelmek, áradások – kedvenc gyerekkori plüssállatkákkal, történetekkel – ahogy mi magunk is.
Ugyanígy van élete, története egy-egy állatnak, növénynek, egy – egy tárgynak. Egy asztalnak, széknek, mely valahol, valamikor egy erdő közepén állt, nyújtózva az ég, a fény felé, megélve az éjszakákat, nappalokat, napot, esőt, szelet, kis állatokkal, emberekkel való találkozását.
S ment az útján tovább – erdészek, asztalos műhely, kapcsolódás a mesterrel, ami tette őt azzá, amit mi épp látunk.
Ő nem csak egy külső forma! Ennél sokkal több! Egy Élet! Egy rezgés, egy jelkép, a Világmindenség!
Ezt szalasztjuk el minden egyes alkalommal, mikor futunk, rohanunk, türelmetlenül igyekszünk a következő pillanatban/ helyen lenni!
Nincs bennünk csend, mely tudna figyelni.
A figyelem az maga a mélység, a szeretet, az Élet, ami energia – ahonnan nem akarnánk elrohanni, hisz él, lüktet, Van!
A Csendből jöttünk a Földre tapasztalni, a Csend gyerekei vagyunk, s oda vágyunk vissza.
Elvágjuk magunkat eredendőnktől, s válunk ámokfutókká, akik nem találhatják meg sem magukat, sem másokat, egészen addig, míg ismét el nem csendesednek, meg nem hallják a csendben a másik Életét, mely valójában az önmaguk élete.
Most éppen mit hallasz? Ki/mi van melletted? Ki/mi mit mesél magáról?
Kováts Krisztina asztrológus
utolérhetőségeim:
Levélben: tavirozsa5@gmail.com
Telefonon: 0620/9-160-640
Skype-on: asztrocsillag
