Hol akad el boldogságunk – az ünnepek utáni hétköznapok szürkeségében?

Írta: Kováts Krisztina

Alig várjuk gyerekként születésnapunkat, Télapót, felnőttként a Karácsonyt. Talán hónapokkal előtte gondolunk rá, hetekkel előtte lázban égünk, készülődünk. Csinosítjuk és díszítjük magunkat, otthonunkat.

Év végén az egyik legszebb ünnepünket még szilveszteri mulatsággal is megkoronázzuk, s utána visszaérkezvén a hétköznapokba – azok nagyon szürkének tűnnek.
Ugyanezt éljük meg, mikor várjuk rég látott kedvesünkkel a találkozást, egy közös utazást, nyaralást, melynek már a gondolata is feldob bennünket. Készülünk rá, csodák vannak álmainkban – s hazaérve, visszazökkenve hétköznapi életünkbe, meglehet, az ürességgel találkozunk.

Mi az oka ennek? Hogyan tudnánk egy élménnyel vagy egy ünneppel való találkozás csodáját meghosszabbítani? Hogyan lehetne nem visszaesni a hétköznapok szürkeségébe?

Álmainkban minden szép. Nem csak a körülöttünk levők elképzelt mosolya igazi és kedves, de mi magunk is tele vagyunk szeretettel. Minden frappánsan sikerül, nincsenek nehézségek. Nincs hideg, nincs meleg, nem késik semmi és senki, nem vagyunk fáradtak. Van egy elképzelésünk, ami tökéletes, s még alkalmazkodnunk sem kell közben senkihez és semmihez.

Ha ügyesen készítünk elő mindent, beleadunk apait – anyait, a valóságban is minden jól sikerülhet. Kikapcsolódunk, annak ellenére, hogy előjöhet a fáradtság, megzavarhatja elképzelésünket az időjárás, váratlan meglepetések érkezhetnek. Más minden, mint hétköznapokon – izgalmakat, csillogást vagy pihenést hoz, azt, amire vágyunk.

Ám egyszer, ahogy mindennek, ennek is vége van, s csak eljön az a szürkeség, amit vagy rettegünk, s igyekszünk elkerülni, vagy legalábbis ódzkodunk ellene.
Valóban szürkék a hétköznapok? Mitől érezzük unalmasnak őket?
Az élet ritmikus áramlás, lüktetés. Figyeljük meg, ahogy kilélegzünk, belélegzünk! Azt, ahogy váltakoznak az éjjelek és nappalok, ahogy jön a tavasz után a nyár, majd az ősz, és a tél. A hideget váltja a meleg, a világost a sötétség.

Vannak hétköznapok, vannak ünnepnapok, melyek, mint két ellentétes pólus, egymást kiegészítve szintén váltják egymást. Mert – az Élet egyensúlyra törekszik, az Élet egy hullámzás, egy jobbra – balra, spirális mozgásban való ringatózás.

Miért is keressük a hétköznapokban az ünnepnapok felfokozottságát?

Ha nem vagyunk tudatosak, nehezen látjuk meg a világmindenség egységét, az egyensúlyra való törekvését – könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy adni kevésbé, de kapni igen szeretnénk.

Az ünnepnapok a hétköznapoktól válnak ünnepnapokká. Attól, hogy napról napra gondolatainkkal, tetteinkkel erőt adunk nekik. Elvetjük a magot, melyet hétköznapjainkban öntözünk, s mikor ott az ideje, az szárba szökken, beérik, majd örömet s szépséget hozva nekünk, munkánk gyümölcsét learatjuk. Ebben a gyümölcsben sok minden benne van, nem csak a mi gondolataink, tetteink, de őseink rituáléi is, szüleink szeretete, tanítása is.

Hétköznapjainkban ne akarjunk ünnepnapokat, a hétköznapokban éljük meg a hétköznapokat!
Ám azok sem szürkék! Ha ott vagyunk, ha beletesszük szívünket, figyelmünket, ha szeretettel öntözzük a majd előbújó „növénykéinket”, mely az ünnepnapokban mutatja meg csodájának teljességét.

Egy percig ne sajnáljuk az ünnepek elmúlását, hisz ennek a folyamatosan lüktető mozgásnak köszönhető maga az Élet. Ne az ürességet éljük meg a hétköznapokban, hisz akkor mit fogunk aratni? – keressük az új kihívásokat, s kezdjük el vetni a magokat, hogy legyen minek beérni!

Igen – tűzzük ki céljainkat, tervezzük meg az Újévünket, mely irányt és erőt ad a következő évben a feladatainkhoz! Tudjuk, mit szeretnénk, hisz gondolataink a magok!
Ha már kitűzzük a célt, ha már tudjuk, hogy melyik „lépcsőn megyünk fel”, már nem kell állandóan felfelé tekinteni, megadva az esélyt arra, hogy elessünk akár egy „kavicsban” is – elég már csak a „lépcsőfokokat” figyelni, s tenni a dolgunk.

Várjuk az ünnepeket, várjuk a Télapót, a Karácsonyt, az Újévet, a költözést, a nyaralást, melyek célt és ritmust adnak az Életnek. Hagyjuk, hogy jöjjenek, s hagyjuk, hogy menjenek! Fogadjuk örömmel mindkét pólust, így a hétköznapok dolgos teremtését is! Csak úgy válhat az ünnep is boldogságossá, csak úgy tudunk aratni, ha tudunk vetni is.