Hol akad el boldogságunk – kényelmességünknél?

Törekszünk a kényelemre. Mindent megteszünk, hogy a legkevesebb munkával a legtöbbet hozzuk ki, minél pihentebben, minél kevesebb munkából tudjunk élni.

Megvesszük a mosogatógépet, az automatikus redőnyt, mindenben a távirányítósat keressük, hogy ne kelljen felállni, „kényelmetlenkedni” – még véletlenül se kelljen megmozdulni!

Olyan fákat ültetünk a kertbe, melyek nem hullatják leveleiket, elkerülve ezzel az őszi gereblyézést, avargyűjtést. Megcsináltatjuk az automatikus öntőzőberendezést, ami még azt is érzékeli a páratartalomból, hogy mikor kell bekapcsolnia, kikapcsolnia – se a barométert, se az eget nem kell kémlelni.

Így nem is hallják gyerekeink az ébresztő jelzésként ható függönyelhúzást, ma – holnap már a robot teszi ki az asztalra nekik az ennivalót, nem kell takarítani, hisz a robotporszívó mindent elvégez, nincs munka a kertben, nem kell öntözni, nem kell csinálni semmit, kényelmesen élhetünk.

Nincs gondunk semmire – legalábbis ez a vágyunk, ebbe az irányba tartunk – s egyszer csak, talán már reggel fel sem kell kelni, hisz nem várnak bennünket a feladatok.

Ám valami mégsem stimmel!

Hol a hiba? Hol az elakadás? Mi a baj a kényelmes élettel?
Miért nem érezzük magunkat jól, mikor már mozdulnunk sem kell?
Egész nap ülhetnénk, feküdhetnénk – ami ha máskor talán még nem is, de nyaraláskor jelen van – s egy idő után már alig várjuk, hogy kezdődjenek újra a hétköznapok!

Az élet mozgás.
Ahol nincs mozgás, ott nincs élet.
Ha mindent elvégeztetünk a gépekkel, de akár dúsgazdagként másokkal, ha megfosztjuk magunkat a feladatoktól, a feladok által teremtett jól elvégzett munka örömétől, boldogságától, gyümölcsétől – akkor ez a boldogság, ez a jó érzés, a „gyümölcs” elmarad.

Igaz, nem fáradunk el, de pihentek sem leszünk!

A földi élet kétpólusú, s e két végpont közötti mozgás, ha nincs a Jelenünkben – nincs életünk.A hiány adja meg az irányt, a vágyat a cselekvésre, a cselekvés az Életet, a mozdulatot, a mozdulat az elfáradást, a pihenés hiányát, vágyát – s hullámozhat lágyan, boldogságban életünk.
Törekedjünk a nagy hiányra, nagy vágyakra, hogy nagy boldogságra leljünk?

A boldogság középen van.

Nagy hullámzásban ritkán megyünk át a kettő közötti középvonalon, ahol valójában az a boldogság lakozik, amire úgy vágyunk – ezért nem lehet nagyobb a boldogságunk. Szélsőségeket megélve nem érezhetjük azt a csendes kiegyensúlyozottságot, mint mikor hagyjuk lágyan hullámozni életünket, ahogy ki- és belélegzünk, mely az élet alapja.

Mitől hullámozhat lágyan életünk? Mit kell tenni hozzá?

Ne féljünk a feladatoktól, a mozdulatoktól!
Ne akarjunk mindent gépesíteni – hisz azon kívül, hogy a mozgástól, tulajdonképpen az „Élettől” foszt meg bennünket, a találkozásokat, a kapcsolódásokat, az élet izét – zamatát is elveszi tőlünk!

A reggeli függönyelhúzáskor találkozhatunk, s köszönteni tudjuk a Napot vagy a felhőket, hallhatjuk gyerekeink kelletlen, mégis annál kedvesebb mocorgását. A tányérok elmosásánál örvendeni tudunk azok szépségének, a hozzájuk fűződött emlékeknek, hálát adhatunk annak, hogy folyik a csapból a víz, találkozhatunk a víz hangjával, érezhetjük lágyságát. Távirányító nélkül kapcsolódhatunk tárgyainkhoz, átadhatjuk nekik örömünket azért, hogy vannak. Este lekapcsolva a lámpát, tévét, útközben megérinthetjük, egy puszit is adhatunk szeretteinknek, gyerekeinknek – ha már úgyis felálltunk.

A lombos fák megörvendeztethetnek gyümölcsükkel, bár össze kell gereblyézni a leveleiket, öntözés közben meditálhatunk, hűthetjük magunkat… s még ezer meg ezer titok rejlik a világgal való kapcsolódásunkban, amiről önként mondunk le, ha mindent automatizálunk, ha keressük azt a kényelmet, mely tulajdonképpen az igazi Életet veszi el.

Törekedjünk az egyensúlyra!

Nem kell megszakadnunk, hisz akkor valóban már a fáradtságtól nem tudunk kapcsolódni az örömet is hozó dolgokhoz, világhoz, de azt a fajta kényelmességet se keressük, mely az életet hozó energiát veszi el tőlünk, ami nélkül sivár és fölösleges is élni.