Írta: Bihari Erika
,,Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”
Mai napig emlékszem arra a napra, amikor az általános iskola nyolcadik osztályában az irodalom tanárnő azt a feladatot adta nekünk, hogy válasszunk egy számunkra kedves verset és azt tanuljuk meg. Aztán az osztály előtt szavaljuk el, utána pedig mondjuk el, hogy számunkra mit jelent az a vers.
Az én választásom kérdés sem volt, mert Vörösmarty Mihály, A merengőhöz című verse már azóta belém égett, mikor először találkoztam vele az irodalom órán. Mintha csak tegnap lett volna, annyira tisztán emlékszem, ahogy kiálltam a padból és elkezdtem szavalni. Látom magam előtt a termet, az osztálytársaimat, a tanárnőt, ahogy már előre izgul amiért egy számomra az életkorom miatt sem túl hitelesen előadható verset fogok elmondani.
Mert ebben a versben több évtized bölcsessége és élettapasztalata lakozik. Bevallom, már akkor is éreztem, hogy bár nagyon felkészültem és igyekeztem mindent beleadni az előadásba, de akkor a 14 évem élettapasztalatával, számomra ez még egy olyan vers volt, aminek a megértése csak hosszú-hosszú évek múlva jött csak el. Tudtam, éreztem, amiről Vörösmarty írt, de igazi tartalom még nem volt mögötte.
Így harminc év távlatára visszatekintve, most már azt hiszem bátran mondhatom, hogy jelentem, értem miről írt a költő.
Ez a vers mindig aktuális , ezért időnként előveszem és újra szavalom, mert mindig hoz új megértést, békét a lelkemnek.
Szoktál az életed értelmén merengeni?
Láttad már a saját történetedet madártávlatból?
Mert ha nem, akkor arra invitállak ma, hogy tedd meg ha van rá egy kis időd. Nézd meg, hogy ahol most állsz, oda hogyan és milyen utakon és nehézségek árán, vagy örömök megélésével jutottál el.
Nézd meg, hogy a tíz vagy húsz évvel ezelőtti éned hogyan és miként gondolkodott és érzett. Mit gondolt a világról, a körülötte élő emberekről. Milyen emberek vettek téged akkor körül? Ahhoz képest hol tartasz most?
Ez egy szuper kis önismereti gyakorlat. Fel tudod e vállalni mindazt, ami azóta változott benned. És el tudod e ismerni, ha még ugyan ott tartasz esetleg bizonyos szituációkban.
Sokszor csak toljuk magunk előtt a napokat és tekerjük a verklit. Élünk, sodródunk, harcolunk, elesünk, felállunk… Majd kezdjük előröl az egészet újra meg újra. De meg szoktál-e állni egy pillanatra és visszatekinteni az útra, amin addig jártál? Le tudod-e vonni a tanulságát a történeteknek vagy szembe tudsz-e nézni azokkal a buktatókkal, ahol talán máshogy is választhattál volna?
Néhány hete semmi mást nem teszek csak próbálok visszagondolni az elmúlt évekre.
Próbálom behozni a jelenbe azt az Erikát, aki még megalkudott, elodázott, merengett, reménykedett rózsaszín ködfátylakban burkolta magát és olyan álmokat kergetett, amik sohasem lettek volna elég jók a számára, ha valósággá is válnak.
,, Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,,
Min a csalódás könnye rengedez?”
Szerintem az nem a csalódás amikor rájössz, hogy azok a dolgok, amik a setét virágot jelentették a múltban, az értelmét vesztette. Ez a fejlődés. Meghaladtad önmagad és mindazt, ami valamikor fájdalmat okozott, az a jelenben már semmilyen érzelmi hatással nincs rád. Egy emlék, néhány filmkocka a mozidból, amit már csak nézel, de nem érzed.
A jelenben lenni valami olyan megnyugvás, amiben nincs már benne a múlt depresszív visszahúzó mélysége és nem markol szívedbe a szorongató bizonytalan jövőképek ködfátyla.
,, Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felrémül a szívmagány.”
Az Everness utolsó előtti napján, feküdtem a Balaton parton. Sütött a nap és fújt a szél. Nagyon erős szél volt aznap és én imádtam mert emlékeztetett egyik kedvenc gyerekkori élményemre. Az iskolai táborral a Balcsin nyaraltunk, én pedig az egyik ugyan ilyen szélviharos napon kiszöktem a partra hintázni. Nagy vihar készült ezért mindenkit betereltek a víz közeléből. Én azonban ritka alkalmak egyikeként ezúttal nem fogadtam szót és kint maradtam. Erre az alkalomra is úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna velem. Csak hajtottam a nagy vashintát és énekeltem. Élvezetem, ahogy a szél belekap a hajamba, az esőcseppek csapdosták az arcom. Hatalmas hullámok voltak a Balcsiban, én meg csak gyönyörködtem minden pillanatban, mennyire szép, hogy ott lehetek. Boldog voltam. Attól, hogy ott vagyok és megélem mindezt.
Most harminc évvel később, megint ott voltam. Egyedül a nagy szélben, csak most napfürdőztem közben, néztem ahogy a szél hatalmas hullámokat korbácsol a vízben. Azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés és boldog vagyok. Lehet, hogy nem egy tenger partján süttetem a pocakom, de ott lehetek, mert megteremtettem.
Gondolataimban elismertem, hogy az elmúlt évek munkája és kitartása, na meg a sok lecke, amiket sikerült megtanulnom végre, eljutottak oda, ahol gyermekként boldog voltam. Nem a hely vagy az idő számított, csakis a pillanat és a boldogság érzése a lelkemben.
Megöleltem magam gondolatban, elismertem, hogy gazdag vagyok, bátor és boldog. Gazdag, mert sok emberrel ellentétben megengedhettem magamnak, hogy egy hetet tölthessek egy fesztiválon a Balaton partján, amit csak a saját munkám gyümölcsének köszönhetek.
Bátor, mert beültem az autómba, egyedül nekivágtam ennek az útnak és vállaltam bármilyen nehézség is adódhat, amit meg kell majd oldanom. Boldog, mert egy egyszerű pillanatnak ugyan úgy tudtam örülni, mint akkor gyermekként.
,,Ha van mihez bízhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A bírhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz.”
Tarthatnék már előrébb, lehetnék e világ számára gazdagabb vagy szebb, de én itt tartok most. És azt gondolom, hogy ha az életedben nem tudsz megállni és elismerni a munkád gyümölcsét, akkor a bőség nem tud tovább áramlani majd hozzád. Egyszer azt hallottam egyik Access oktatómtól, hogy a bőség az örömöt követi. Mennyire igaz ez! Bármekkora is a te bőséged most és jelenjen meg bárhol is az életedben, azt ismerd el, ünnepeld meg. Örülj mindennek, amid van és oszd meg a boldogságod másokkal is. A hála érzése újabb dolgokat teremt az életedben, amiért majd megint csak hálás lehetsz.
A legnagyobb kincsem és vagyonom azonban az emberi kapcsolataim. Azokért még az anyagi jólétnél is hálásabb vagyok. Mivel gyermekként a családban nem sikerült megtanulnom mit jelent az összetartozás élménye, így ezt még mai napig tanulnom kell. Az emberi kapcsolatok a legfontosabbak szerintem. Az együtt sírás, együtt nevetés az, ami valódi értéket ad a barátokkal töltött pillanatoknak. Amikor tudom, hogy érjen öröm vagy bánat, de mindig van akit felhívhatok, ami pedig a biztonság érzését jelenti számomra.
,,Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifjú szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könnyűt.”
Szóval, azt gondolom mindenem meg van, ami embert boldoggá tehet.
Ragyogással és bőséggel teli napokat kívánok Neked!
Köszönöm!
