Történt már veled olyan, hogy nagyon szerettél volna valamit az életedbe és amikor megérkezett, akkor csak álltál értetlenül és nem tudtad, hogy mit is kezdj vele?
Olyan lehet ez, mint amikor egy gyermek álmodik egy számára csodálatos játékról és amint megkapja azt, akkor el sem hiszi, hogy az övé lett.
Így lehet ez velünk felnőttekkel is, hogy valamit, amit már nagyon régen vártunk az életünkbe megteremtődik és ettől egyszerűen lefagyunk és el sem hisszük, hogy megvalósult. Amikor beköszönt az életedbe egy új időszak, nem mindig állsz rá készen. Egy kicsit olyan ez számomra, mint amikor elindulsz a szivárványt követve, mert azt reméled, hogy a végén ott lesz egy láda, benne a várva várt kincsekkel. Aztán csak mész, mész a szivárvány úton, visz a lábad, de már olyan régóta haladsz, hogy el is felejtetted, mit szerettél volna találni a végén.
Talán én is pont egy ilyen úton vagyok túl, aminek a végén egyszer csak rátaláltam valamire, ami előtt csak állok értetlenül, pedig, ha jobban belegondolok mindig is erre vágytam.
Amikor gyermekként megtanulod, hogy neked be kell érni annyival amennyit kapsz, akkor szépen lassan megtanulsz lemondani a kincsről is az út végén. Pedig tudhattad volna, hogy mindig mindenből megérdemled a legjobbat és legszebbet, de te szépen lassan lemondtál a vágyaidról, megalkuvásba taszítottad magad és elfogadtad, hogy jobb, ha beéred ennyivel.
Aztán lezárul egy időszak, amiből jó esetben megtanultál minden leckét amit meg kellett tanulnod és egyszer csak azt veszed észre, hogy más helyzetek és új emberek bukkannak fel az életedben.
Életünk bármely területén megtapasztalhatjuk a szomorú, lemondásokkal teli élethelyzeteket, de egyet sosem szabad elveszítenünk. A hitünket. A hitet abban, hogy ha túléled és megharcoltál a démonaiddal, esetleg elfogadtál egy adott élethelyzetet és levontad a következtetéseidet belőle, akkor ott mindig megtörténik a változás.
Már csak meg kell tanulnod elfogadni a kincseket, amiket az életed ad neked.
De sokszor még ez is nehéz nekünk. Valahogy úgy vagyunk sokan bekódolva, hogy ez túl szép hogy igaz legyen. És nem mondom, hogy ne legyél továbbra is éber, és próbáld meg külső szemlélőként is megfigyelni az életed, de kérlek hidd el, hogy van jó is az életben és te megérdemled azt a jót.
Lehet, hogy a munkádban élsz meg újra és újra kudarcot és nem találod a helyes irányt merre is menj a siker felé, de az is előfordulhat, hogy a magánéleted dobál feléd olyan kapcsolatokat, amikben egyre másra csak zsákutcákba sétálsz be és nincs örömteli folytatása a közös utatoknak.
Bármelyik terület is legyen az a bizonyos szivárványos út, a lényeg mindig ugyan az. Tudsz e figyelni, elég éber vagy e az úton annyira, hogy észre vedd, a fő cél a leckék beintegrálása az életedbe és a feladatokat elvégezve, egy könnyedebb és boldogabb életet tudj majd élni, ha már itt vagy.
Több írásom is eszembe jut a közel múltból, mint például a mindig a fénybe nézz… vagy legutóbb a lovacska és a szamár esetéről is írtam. Akkor azonban még nem tudtam, hogy nemhogy egy lovat, de konkrétan egy unikornist kapok majd cserébe azért, mert sikeresen végig vittem magam egy nehéz időszakon.
Viszont ebbe bele tud rondítani olykor valami… Amikor végre azt érzed, hogy minden rendben van, a múlt váratlan vendégként bekopogtat az ajtódon és te időnként elbizonytalanodsz. Hasonlítgatsz a múltban történtekhez és emberekhez. Néha a félelem kerít a hatalmába. Mi van, ha még mindig azokat a köröket futom?
Talán ennek is az lesz a vége, mint ami korábban történt? Párhuzamot vonsz bizonyos szituációkban a múlt és jelen eseményei között és ettől elbizonytalanodsz vagy éppen rémeket látsz ott is, ahol nincsnek.
Az elmúlt hetek történései teljesen felforgatták az életemet és én ezerszer kérdőjeleztem meg a valódiságát annak, amit megélek. Ezerszer vontam párhuzamot és ugyan ennyiszer láttam rémeket is, amivel képes voltam teljesen elbizonytalanítani magam.
Egy áldott pillanatban azonban megérkezett hozzám egy megértés, amivel átíródott minden kétség és félelem bennem. Semmi sem történhet úgy, mint régen, egyszerűen azért, mert a legfontosabb tényezője a történetnek megváltozott. Én magam.
“Őrültség gyűlölni minden rózsát, mert megszúrt egy tövis, feladni minden álmot, mert az egyik nem vált valóra, feladni minden próbálkozást, mert kudarcot vallottunk… Őrültség minden barátságot elítélni, mert az egyikük elárulta. Nem hinni többé a szerelemben csak azért, mert egy valaki hűtlen volt, hogy eldobj minden esélyt, hogy boldog legyél csak azért, mert valami elromlott. Mindig lesz még egy lehetőség, egy barát, egy másik szerelem, egy új erő. Minden véghez van egy új kezdete.”
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Amikor végérvényesen megértesz dolgokat, az érzéseid is megváltoznak.
A gondolataid és az érzéseid teremtik meg a valóságodat és amikor ezek átíródnak, már semmi sem úgy jelenik meg az életedben, ahogy korábban.
Abban az áldott pillanatban megértettem, hogy nem a csodát kell elfogadnom ami megérkezett, mert a csoda maga én vagyok. Az unikornis is én vagyok, aki szárnyal és végre nem fél azoktól a dolgoktól, amitől korábban rettegett.
Onnan fogod tudni, hogy egy tanuló időszak lezárult, hogy el tudod lélekben is fogadni a bármit is. Nem számít, hogy a jelen boldogsága meddig tart, csak megéled. Nem aggódsz a holnap miatt és nem merengsz fájdalmasan a múlt képei között. Mert hiszel magadban annyira, hogy tanultál már eleget ahhoz, hogy egy adott pillanatban másképp fogsz tudni majd cselekedni.
Sokat segített nekem ebben a megértésben, hogy időt és teret adtam magamnak hátra lépni és kivonódni a velem történt eseményekből. Távolból ránézni arra ami van és megfigyelni az új gondolataimat és érzéseimet és a végén megünnepelni mindezt.
Az idei Everness fesztivál számomra csalódás volt, de ahhoz azonban tökéletes helyet adott, hogy távol mindenkitől rá tudjak nézni az életemre és benne az új önmagamra. Ezért téged is arra buzdítalak, hogy amikor megtorpansz egy új korszak kapujában, akkor adj időt és teret te is magadnak ahhoz, hogy meg tudjanak érkezni a múltbéli események megértései. Vonódj ki és távolodj el térben és időben is. Légy egyedül önmagaddal és figyeld meg azt az új embert, akivé váltál.
Szükséged van a gyógyító magányra, mert minden amit megértettél és megtanultál azt csak így tudod beengedni a jelenedbe és örömmel üdvözölni, hogy ebben a pillanatban már semmi sem ugyan az mint régen.
Ezután pedig ünnepeld meg magad és a szivárványút végén nyisd fel azt a ládát, benne az életed azon kincseivel, amit neked tartogatott ennek az útnak a végére. Azt, hogy a jövőben érkező feladatok könnyebbek lesznek e vagy sem, azt még nem tudhatod, de azt igen, hogy az az ember, aki a feladatok előtt áll, már sosem lesz ugyan olyan, mint régen.
Csodákkal és ragyogással teli napokat kívánok neked!
0 hozzászólás