Hol akad el boldogságunk – párunk végletességén?

Valamit el kell intézni/ sietünk barátainkhoz, de párunk lassú, szöszög. Nem bírjuk, szóvá tesszük, el kezdjük sürgetni. A végére persze összevitatkozunk, el is rontjuk a programunkat, napunkat.

Családtagjaink mindent szerteszét hagynak a lakásban, hiába pakolunk utánuk. Érthetetlenül állunk, hogy miért kell mindennap megküzdeni azért, hogy rend legyen?
Szeretnénk valamit elmesélni kedvesünknek, de nem jutunk szóhoz, ha egy pillanatra mégis, hamar belénk folytja. Ő csak mondja, mondja történeteit, okosságait, tanácsait. Feszit belül. Olyan jó lenne, ha meghallgatna, de erre szinte semmilyen esélyünk nincs.
Valaha nagy reménnyel indult a kapcsolatunk, de egyre kevésbé érezzük magunkat jól, komfortosan párunk vagy egy kedvesnek vélt személy társaságában. Egyre távolabb kerülünk egymástól, egyre inkább érezhető a szakadék létrejötte.

Ha még csak kapcsolatunk elején tartunk, meglehet, lenyeljük a békát. Elhisszük, hogy valamit nem jól látunk, átmeneti üzemzavar áll fenn. Ám, ha már több éve együtt élünk, már nincs mibe kapaszkodnunk, hisz annyi kört megfutottunk, s szinte semmi sem változik.

Hol akad el boldogságunk?

Miért nem olyan a párunk, kedvesünk, amilyenek mi vagyunk?
Miért nem kapunk hozzánk hasonló lendületeset, rendszeretőt, hallgatni tudót?
Miért vonzzuk be gyorsaságunk ellenére a lassút, rend és tisztaság szeretetünk mellé a rendetlent, csendességünkhöz a szószátyárt, vagy épp fordítva?

A világ rendje az Egyensúly.

Minden a kiegyenlítődésre törekszik, s ez alól az ember sem kivétel.

A Föld kétpólusú.
Törvényszerű, hogy ha a középtől eltérünk, valamiben túlzásba esünk, ott megjelenik a másik véglet, hogy az egyensúly fennmaradjon.
Talán a másik épp a mássága miatt vonz. Az, hogy ő sosem rohan, sosem kapkod. Jól esik energiájába beleülni, csak úgy lenni, békésen, nyugodtan. Elcsitítja zakatoló gondolatainkat, rohanó életünket.

Tetszik a másikban, hogy mindenre van ideje. Nem akarja még a padlót is felszedni, hogy alatta is kitakarítson. Helyette együtt vagyunk, moziba megyünk, sétálunk. S amúgy is, az a lazaság, könnyed hanyagság olyan menő! Míg nekünk semmire nem jut idő, mert mindig van mit tenni, tisztítani, ő kényelmesen olvas, barátaival programokat szervez.

Élvezzük a másik szórakoztató, nagy dumáját, amivel persze, hogy levesz mindenkit a lábáról, minket is. Mellette sosem lehet unatkozni, hisz egyik sztoriból a másikba hajlik át.
Miért változik meg pozitív véleményünk? Amiért ma nem szeretjük, az volt hajdan a leginkább vonzó benne?

Bármelyik végletbe hajlunk, a világ egyensúlyra való törekvése biztosítja számunkra az ellenpólus megjelenését.

Gyorsak vagyunk – lassút vonzunk be.
Rendmániások vagyunk – rendetlen kerül mellénk.
Hallgatagok vagyunk – szószátyár jár nekünk.
Minél inkább türelmetlenek, rendmániások, hallgatagok vagyunk, annál inkább szükséges a nyugodt, könnyed, bőbeszédű társ, kapcsolódás.
Nem lehet másképp!

Együtt vagyunk egy csapat, azért tud működni a kapcsolat. Közben fontos feladatunkat is tesszük: egymást csiszoljuk.

Minél távolabb vagyunk a középtől, annál nagyobbak az ütközések, s annál inkább fájnak.
Ahogy közeledünk egymás felé, ahogy hagyjuk el végletességünket, egyre kevésbé kell a kapcsolatnak feszülnie. Olyanok vagyunk, mint egy szobor, melyet épp most készítenek. Az elején még durva kalapácsütésekre van szükség, később, mikor már kezd a formája meglenni különböző fokozatú csiszolópapírra, majd már szinte csak simogatásra.

Hogy éppen hol tartunk?

Figyeljük meg, hogy mennyire fáj! Pontosan mutatja nagysága fejlődési szintünket.
Ne ágáljunk az „ütések” ellen, hisz valójában ezért születtünk! Iskolaként működik Földünk, a nehézségek jelentik a tanulást, a fejlődés lehetőségét.

Figyeljünk! Igyekezzünk társunktól tudatosan átvenni azt, amit ő tud! Közben vegyük észre, s dicsérjük, ha ő is halad – a kényelmes felgyorsul, a rendetlen helyre teszi a dolgait, a bőbeszédű meghallgat.

Ahogy haladunk a közép, az egyensúly felé önmagunkon belül, tudásunk úgy segíti párunkat is.
Egyszer csak, mikor már elég sok munkát beletettünk, középen találkozunk.