Ez a kérdés, válasszatok!
Írta: Bihari Erika
Érdekes, hogy mostanában mindig egy irodalmi mű adja a címét az írásaimnak, de hát az az igazság, hogy talán pont most vagyok abban a korban, amikor megértést kapok egy-egy mondás, szólás, vagy irodalmi mű soraiból.
Persze tudom, hogy Petőfi Sándor, Nemzeti Dal című verse nem ahhoz a témához kapcsolódik, amiről most írni fogok, de ha jobban meggondoljuk talán minden emberi szerepünkre ráhúzhatóak a sorai. Minden csak egy érdekes nézőpont kérdése…
Nézd meg kérlek a jelenlegi életedet. Te szabad vagy benne vagy rabságban érzed magad?
Mivel elég gyakran hozom be témának a magánélet és ezen belül is a párkapcsolat témáját, így elsősorban arra vagyok most kíváncsi, hogy a magánéletedben mennyire vagy szabad. Engem az elmúlt évek történései késztettek gondolkodásra ezzel kapcsolatban és meg kell mondjam, hogy egy néhány nappal ezelőtt még, hatalmas káosz uralkodott a fejembe.
Napokba telt, mire kitisztult annyira a kép, hogy írni tudjak erről a témáról.
Azt mondják a tőlem bölcsebb emberek, hogy egy igazi szeretet alapú kapcsolatban szabadnak érzed magad és mégis úgy érzed, összetartozásban vagy a másikkal. Na de mit jelent ez?
Felnőtt korom összes kapcsolata arról szólt, hogy amint megismerkedtünk és elkezdtünk egy közös életet, valamiért az én személyes igényeim háttérbe szorultak. Évekbe telt mire felismertem, hogy valójában én voltam mindig is a hunyó és valamiért félre értelmeztem az együtt fogalmát. Amint egymás életébe kerültünk, azonnal a másik életét kezdtem élni és valahogy a saját addigi életem köddé vált.
Meg akartam oldani a lelki gondjait, védőháló akartam lenni számára mindenben. A tökéletes társ szerettem volna lenni azzal, hogy minden energiámat és figyelmemet annak szentelem, ami a közös jövöképben szerepelt. Ahhoz azonban, hogy közös jövőképünk legyen, meg kellett ,,szerelnem” bennük dolgokat, ami azonban maximálisan elvette az időt és energiát attól, hogy a saját személyiségemet és életemet fejlesszem és rá tudjak végre már jönni, hogy ki is vagyok én ebben az életemben.
Na már most. Egy szeretet alapú kapcsolat nem arról kellene, hogy szóljon, hogy nekem ,,szerelnem” kell és akkor majd elég jó lesz ahhoz, hogy egyszer majd boldogok legyünk. Nem. Mára már tudom, hogy azt a kapcsolatot kell gyorsan tovább engedni, ahol rövid időn belül rájössz, hogy szerelőruhában fekszel a kapcsolat alatt és próbálod az alkatrészeket javítgatni. Ebben az esetben csak egyet fogsz elérni, hogy nyakig olajos leszel, de a probléma továbbra is fenn fog állni, te pedig csak az idődet és energiádat pazaroltad egy olyan munkára, ami nem is a te feladatod.
A legjobb pedig az, amikor arra jössz rá, hogy nem is a másikat kell megjavítani, hanem először magadat. Mivel mindenki egy tükör, így pont azokat akarod majd a másikban korrigálni, ami a saját hibáidra mutat rá. Nem szeretem a ,,hibáid,, szót használni, de összességében nézve ez sajnos egy hiba a működésünkben, ha azt szoktad meg, hogy vágysz egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb életre, de folyton szerelsz és megalkuvásokba mész bele.
Szeretjük mondogatni ezt a mátrix kifejezést, amikor a nagy egészről beszélünk, de azt gondolom, hogy a mi saját személyes életünknek is létezik egy mátrixa, amiben nekünk magunknak kell a hibákat korrigálni. És van, amikor a nagy egész hoz valami olyan eseményt az életedbe, ami teljesen megváltoztat mindent. Neked volt olyan történés az életedben, amikor valami kívülről érkező esemény olyan változást hozott, ami miatt megváltozott az életed?
Amikor a fiam 3 éves lett, az apukája állásajánlatot kapott külföldön. Először teljesen megijedtem, hogy mi lesz így velem és hogyan fogjuk így élni a közös életünket. Aztán teltek a hónapok és azt vettem észre, hogy a tény, hogy egyedül maradok a mindennapok feladataival megijesztett, de ezzel egyidőben új lehetőségeket is adott arra, hogy megismerjem önmagam és elkezdjenek felém érkezni azok a dolgok, amik az én személyes fejlődésemet szolgálják.
Így tudott megérkezni hozzám az Access Bars, a masszázs és a további években megtanult minden olyan technika, amik kibontottak engem szépen lassan. Elkezdtem magamat szerelni végre. Mindezt úgy, hogy akkor ez még számomra nem volt egy tudatos cselekedet, csak azt éreztem, hogy valami nem kerek és utána kell járnom, ki is vagyok én ebben a mostani életemben. Ez addig sajnos nem tudott megtörténni, amíg csak a másik szerelésére koncentráltam. Ezért a nagy tervező úgy alakította, hogy akkor most indulj útnak gyermekem aztán szereld meg végre magadat is.
El nem hinnéd mennyire nehéz volt szembesülni azokkal a dolgokkal, amit addig csináltam. Például, bizonyos helyzetekben magamat előre helyeznem másokkal szemben és kiállni magamért. Hidd el, még annyi év után is képes vagyok néha megismételgetni egy-egy beragadt mintát, de már sikernek könyvelem el azt is, hogy hamarabb észreveszem és reagálok rá. Egy nagyon fontos számomra is aktuális személyes tanítást csak mostanában értettem meg. Az a feladat, amiről azt hiszed, hogy már ki van pipálva, az bizony álruhát ölt és megjelenik az életedben egy másik külsővel. Erről tudhatod, hogy az bizony még nincs elvégezve. Még csak szerelgettél eddig valamit.
A kapcsolataimban voltak olyanok, amikor a sokadik szereplő voltam és mindig az első helyre vágytam. Aztán az első helyre kerültem és megfulladtam a ragaszkodástól. Így tudtam megtanulni, hogy sosem a másik féllel volt a probléma és nem ő szorult szervízre, hanem én.
Rabságban én tartottam magamat amikor megengedtem, hogy mellékszereplő legyek és belenyugodtam a sorsomba akkor is, amikor a másik nem tudta tiszteletben tartani, hogy szabadnak születtem. Utóbbi talán azért, mert ő maga sem tudta, hogy szabadon szeretni sokkal jobb, mint rabjává válni egy kapcsolatnak.
Hálás vagyok mert az évek alatt én már megtanultam, hogy nekem is lehet igényem a saját életem megéléséhez. Ma már tudom, hogy annyira jó érzés csak önmagammal együtt lenni és időt szánni azokra a dolgoka, amiket szeretek. Az egyedüllét pedig nem magány, hanem magammal töltött szabadság.
Minden esetben a választásunk a lényeg, hogy mit választunk azelőtt, hogy belekezdenénk egy újabb szakaszba bárkivel is, mert ahhoz a választáshoz fog érkezni az útitársad. De ugyan ezt el lehet mondani akkor is, amikor a munkádban választod a rabságot. Sokan évtizedeket töltenek el olyan munkahelyeken, ahova utálnak bejárni és csak belenyugodnak a sorsukba. Amivel persze semmi baj nincs, ha nem érzik, hogy szeretnének abból kitörni. Vannak emberek, akik egy életet leélnek úgy, hogy észre sem veszik, hogy a saját cellájukban ülve szorongatják a kulcsot, amivel kinyithatnák az ajtót. Tiszteletben kell tartani a döntésüket és tovább haladni.
Néhány nappal ezelőtt az egyik kliensem azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy ennyire fájdalmas és arcon csapóak lesznek az életében elinduló változások első lépései, akkor lehet nem is választotta volna inkább. Meg, hogy nagyon haragszik magára, amiért most jött ez az életébe és nem korábban.
Erről eszembe is jutott, amikor annak idején én mondtam ugyan ezt a barátnőmnek. Persze ugyan azt a választ kaptam akkor, amit most én adhattam tovább a kliensemnek.
Ha az a sorsod, hogy elindulj a saját utadon, akkor onnan már nincs vissza út, maximum, ha mentálisan teljesen leépíted magad vagy önmagad választod a vakságot. A pillanatért pedig csak hálásnak kell lennünk, mert vannak, akik egy életet leélnek úgy, hogy sosem ébrednek rá saját itt létük értelmére.
Sokszor én is elmerengek azon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha már a húszas éveimben találkozom azzal, amit ma tudatosságnak hívok. De nekem akkor jött el az idő és olyan jó, hogy eljött még a vége előtt.
Aztán, hogy mire lesz ez elég ebben az életben és merre visz még az utam a fejlődésben? Majd a következő életben kiderül.
Addig viszont nincs más dolgunk, mint választani minden nap.
Rabok legyünk vagy szabadok?
