TUDATOS ÉLET

Életmód

Írta: Tarnaváry Szilvia

Kétféleképpen tudunk működni és válaszolni a körülöttünk történő dolgokra, ingerekre.
Az ösztönös reakció, amikor hirtelen, gondolkodás nélkül a megszokás által vagy a tanult, berögzült minták által cselekszünk.

A másik mód a tudatosság, melynél felülkerekedve az ösztönös reakción átgondoltan, tanulva a korábbi hibákból megfontoltan cselekszünk.


Mindkettőnek megvan a létjogosultsága, mert vészhelyzetben nem előnyös gondolkodni, hogy vajon most mi lenne a legjobb választás, ott az ösztönös reakció életet menthet. Ugyanakkor egy hosszútávra szóló dologban fontos a jól átgondolt, megtervezett döntés.


Ez eddig talán mindenkinek tiszta és világos.

Én amiről ebben a cikkemben szeretnék írni és felhívni rá a figyelmet, az a tudatos élet.


Olyan sokszor és sok helyről halljuk, hogy fontos a tudatosság. De vajon mit is jelent magasabb szinten megélni a tudatosságot? Szerintem ezt már kevesebben tudják, mert a mai világban lenevelnek minket róla.


Tudatosan élni úgy lehet, ha a test-lélek-szellem összhangban van, tehát nemcsak fizikai szinten tudjuk a megnevezését (lásd az elején ) és hogy mikor hasznos, hanem lelki és szellemi szinten is tudjuk, elfogadjuk és aszerint élünk.

Vagyis a legfontosabb alap az, hogy minden belőlünk indul ki, mi teremtjük meg és magunknak kell a felelősséget is vállalni érte. Amit gondolunk (szellem), azt tudjuk megteremteni (anyag), tehát gondolati szinten indítunk.


„Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának mûveletét végrehajtsd.”
Hermész Triszmegisztosz :Tabula Smaragdina


Ezért, ha negatívak a gondolataink, akkor negatív dolgokat fogunk megteremteni.
Addig amíg minden szinten csak ösztönösen reagálunk, addig a külső körülmények irányítanak bennünket, sodródunk az eseményekkel, monotonon éljük az életünket és engedjük, hogy mások mondják meg, mi a jó nekünk. Ezzel még az is a baj, hogy a felelősséget is másra hárítjuk, mert hát nem mi találtuk ki. Itt hiányzik az önfegyelem, ami a tudatosság egyik fontos eszköze.


Ezzel szemben egy tudatos ember tudja, hogy minden ember más, nincs két egyforma szervezet, ezért nem lehet mindenkinek azonos a megoldás sem. Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy mi magunk, a belső hangunkra hallgatva és jól átgondoltan döntsünk a saját életünk felett. Ne másoktól várjuk a döntést vagy a megoldást, mert ahogy Tóth Heidi Hesse természetgyógyász mondja, a jó szakember feladata is az, hogy kihozza a gyógyulni vágyóból a benne levő megoldást. Tehát a saját szervezetünk tudja a legjobban, hogy számunkra mi a legjobb.


A mai világban nehéz tudatosan élni, mert a média a nap 24 órájában megmondja, hogy mitől féljünk, mit együnk, mivel foglalkozzunk, mit szedjünk, mi a „jó” nekünk stb.


A tudatossághoz hozzá tartozik az önfegyelmen kívül az önismeret. Fontos lenne igazán mélyen megismerni önmagunkat, mert csak akkor látunk tisztán, hogy mi az ami tényleg jó számunkra és mi az ami káros. Mi az ami feltölt és lemerít, mi az ami örömöt ad vagy szomorúságot, mi az amitől fejlődünk és mi húz vissza.

Az önismeretben azon kívül, hogy befele fordulunk, meghalljuk a lelkünk hangját és megfigyeljük magunkat, kívülről nagyon sok szakirodalom, technikák, tanfolyamok vagy könyvek tudnak segíteni.


Sokat segíthet még a meditáció, testmozgás és minden olyan dolog, ami a lelkünkre hat.

Ha már megismertük önmagunkat, gyakoroljuk az önkontrollt, akkor jó úton haladunk afele, hogy megértsük a tudatosság fontos alapelvét, minden belőlünk indul ki és hozzánk tér vissza. Tehát a tetteink következményeit éljük mindennap. Ez a karma. Tudatossággal sokat tehetünk azért, hogy a karma kellemes legyen. Ha jót cselekszünk, jót kapunk vissza, ha rosszat, akkor rossz dolgokat hoz.
Hogy érthetőbb legyen, íme néhány példa a tudatosság könnyebb megértéséhez:


TUDATOSSÁG


 A boltban csak azt veszünk, amire tényleg szükségünk van
 Ha betegek vagyunk, nemcsak az orvostól várjuk a gyógyulást, hanem igyekszünk mi magunk is tenni érte
 A kapcsolatainkban nem a másikra mutogatunk és nem tőle várjuk, hogy ha ő változik, akkor a kapcsolat is javul
 Saját belső érzéseinkre hallgatva döntünk és nem hagyjuk, hogy mások mondják meg mi a jó nekünk
 Magunkban és másokban is igyekezzünk a jót keresni és ne a hibákat
 A türelmetlenség és intolerancia nagy probléma a mai világban, ezen is tudatosan tudunk változtatni
 Ha megbetegszünk vagy rossz dolgok történnek velünk, tudatosítsuk magunkban, hogy valamit nem jól csináltunk
 Tanuljunk a hibáinkból, mert az hoz fejlődést


Legújabb mandalám címe is ” Tudatos élet”


Kívánom, hogy mindenkinek sikerüljön a tudatos lét felismerése, elsajátítása és ezáltal kevesebb nehézség és kudarc érje útja, fejlődése során!

Szeretettel: Sziszka

Tarnaváry Szilvia festő

(30) 385 8327

74sziszka@gmail.com

FaceBook

Honlap

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg.Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak az egyéni elképzeléseit kell megvalósítania. Akaratát és önállóságát...

MEGINT HAJNALI 3?

MEGINT HAJNALI 3?

Kinyitod a szemed, és már tudod, hogy egy darabig nem fogsz visszaaludni. Forgolódsz. Nézed az órát. Próbálsz ellazulni, de a gondolatok már zakatolnak. És közben egyre fáradtabb és egyre feszültebb leszel attól, hogy tudod: holnap is helyt kell állnod.Sokan ilyenkor...

Nézzük csak meg a gyermekeket!

Nézzük csak meg a gyermekeket!

A gyermeknapot hazánkban május utolsó vasárnapján ünnepeljük, ami idén május 31.-re esik. Röviden összefoglalva a története:„Ez az ünnep Törökországból ered, ahol először 1920. április 23.-án tartották meg és később egyre több ország csatlakozott a kezdeményezéshez....

A betegségek szintjei

A betegségek szintjei

Írta: Sóvári Melinda asztrológus Az asztrológia szempontjából a betegségeknek 2 típusuk és 3 szintjük van. Az első típus az az élethelyzet változás nélkül is gyógyuló/gyógyítható betegségek, a második típusba az olyan betegségek tartoznak, amik csak élethelyzet...

<a href="https://csillagido.hu/author/sziszkamandala/" target="_self">Tarnaváry Szilvia</a>

Tarnaváry Szilvia

Szerző

Apagyiné Tarnaváry Szilvia – Sziszka vagyok Várpalotáról. Már fiatalon tudtam, hogy a szépség, harmónia ott kell, hogy legyen körülöttem ( Mérleg ascendens). Mivel még nem voltam tudatos, így fizikai foglalkozást választottam, fodrász lettem. Még most is ebben a szakmában dolgozok, de két fiam születése után elindultam a tudatosság fele, a spirituális világ kitágult előttem. Természetgyógyász Egyesület tagja lettem, ahol nagyon sok hasznos előadást hallgattam, ami elindított felfelé az utamon. Elvégeztem a Reiki 1 és 2 fokozatát, tanultam numerológiát, karmikus számmisztikát, kristálygyógyászatot. 2020- ban az asztrológia irányába indultam el, először nyugati -, utána kínai -, azután karma- és legvégül de nem utolsó sorban kérdő asztrológiai tudást sajátítottam el. Közben belekóstoltam a Tarot kártya világába is, amit össze tudtam kötni az asztrológiával. Bár már zsongott a fejem a sok tanulástól, mégis hiányzott valami. Idén márciusban végre megtaláltam az igazi vágyamat, amivel át tudom adni az embereknek a sok tanulás alatt kialakult életfilozófiámat, bölcs gondolatokat, analógiákat, szimbólumokat. A pontozásos technikával készült mandalák a legkiválóbb közvetítői a teljesség megélésének. Nagyon szeretem készíteni őket, engem is feltölt az elmélyült, aprólékos alkotás és arra is gyógyító hatással van, aki megvásárolja. A minták, szimbólumok, színek mind hozzájárulnak a harmónia és szépség megéléséhez. A gyerekek is nagyon fogékonyak rá, mert ők is érzik jótékony hatását. 4 éves kislány unokám sokat festeget, pontozgat, színeket kever és mindig megnézi a falon levő alkotásaimat. Amit szeretnék átadni, üzenni a mandaláim által az a filozófiám, hogy térjünk vissza a természetes életmódhoz, vigyázzunk, figyeljünk egymásra és élőhelyünkre, törekedjünk az egyszerűségre, mert a kevesebb sokszor több. Találjunk vissza a gyökereinkhez, ápoljuk a rokoni, baráti kapcsolatainkat és nem utolsó sorban saját belső világunkkal való kapcsolatunkat! Éljük meg és élvezzük a pillanatot, az élet szépségeit és induljunk el az önismeret útján, mert sok pofont elkerülhetünk általa. Vállaljuk fel önmagunkat hibáinkkal együtt és hagyjuk magunk mögött a megfelelési kényszert!

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő