Befejezve a 2025-ös esztendőt:
Hagyom, hogy a megváltó könnyek legördüljenek arcomon, és mielőtt megtenném a lépést az új felé, bocsánatot kérek Istentől
mindazért, amit felajánlott és nem fogadtam el…
mindazért, amit adott nekem, és nem köszöntem meg…
mindazért, amit kért tőlem, és én nem adtam meg neki…
mindazért az áldásért, amit nem ünnepeltem meg,
mindazért a bölcsességért, amit erőfeszítéseim ellenére sem találtam meg,
mindazért a tudásért, amit nem tudtam öntőformába önteni, így nem adhattam át,
mindazért a csendért, amit egyre többen hallgatnak.
Hadd kérjek bocsánatot azért is, mert nem mondtam neki elégszer, hogy „szeretlek”,
azokért az ölelésekért, amit nem osztottam meg vele,
azokért a pillantásokért, amit lehajtott fejjel nem láthattam meg,
azokért a szavakért, amelyeket még hallgatásom árán sem hallhattam meg,
azokért a mosolyokért, amik elvesztek az elmémtől a szívemig vezető úton,
minden könnyemért, amit visszatartottam,
az összes ajtóért, amit becsuktam (magam és mások előtt),
azokért az igazságokért, amiket nem hittem el, pedig azokat az önmagamba vetett hitemen lehet lemérni,
azokért az imákért, amit nem mondtam el másokért,
azokért az áldozatokért, amiket tetteim oltárán nem az Úr és az emberiség kedvéért hoztam meg,
azokért a bűnökért, amik eltaposhatóak lettek volna a szenvedés taposómalmában,
azokért a kudarcaimért, amiket győzelemként aposztrofáltam,
azokért a hibákért, amikben nem láttam meg az ajándékot, és hagytam, hogy megbüntessenek,
azokért a fájdalmakért, amik fogadatlan tanítóim lettek,
azokért a betegségekért, amik megmutatták, hogy álarc nélkül milyen vagyok,
azokért a félelmeimért, akik börtönőreim, és nem tanácsadóim lettek,
minden pillanatért, amit elszalasztottam, hogy önmagam lehessek, hogy megéljem azokat.
Most szeretnék Isten ölébe ülni, hogy erőt merítsek újra szeretni,
hogy újra bízzon bennem,
hogy úgy lépjek át a határaimon, hogy soha nem is feszegettem,
hogy képes legyek kézmelegen tartani a csodákat a szívemben,
hogy képes legyek odamenni, ahol nincs út, és ott nyomot hagyni,
hogy minden emberben és bármilyen helyzetben megtaláljam a jót,
hogy türelmem a legmesszebb célhoz is eljuttató imává váljon,
hogy megtanuljam másoknak odaadni cseppenként az óceánt,
hogy tiszta, felszabadító, teljes és megvilágosító legyen minden pillanatom,
hogy tovább áramoljak az Élettel,
hogy a kiapadhatatlan bölcsesség forrásából kortyolhassak,
hogy megtegyek mindent, amit nem tettem meg,
hogy az évközben körém gyűlt, ölembe ült minden teremtő lélektársam is velem együtt örüljön.
Ragyogjunk együtt 2026-ban is!
Késmárki László:Ragyogás Az univerzum 8 csodája Ankh kiadó 2024.
0 hozzászólás