Kaotikus világunk 1.rész

Blog

Miért érzi és éli meg magát napjainkban egyre több ember rendszeresen kimerültnek, fáradtnak, kedvetlennek, életuntnak, levertnek, enerváltnak, erőtlennek stb., tehát rossz létállapotban lévőnek?



Az okok felderítéséhez először át kell tekinteni pár alapfogalmat.

Világ

Alapvetően kétféle világ létezik számunkra;

  • egy külső világ (makrokozmosz)
  • és egy belső világ (mikrokozmosz)

A belső világunk egy energiastruktúra (gondolatok, érzések, tudat) mely a lényünknek a láthatatlan részeit foglalja magába, a külső világunk pedig minden azon kívüli rész és a két világ határán van az emberi test, mint összekötő elem – legalábbis így érzékeljük ebben a 3D-s létformában.

Világainkat pedig számos hatás éri.



Forrás: https://themusetarot.com/muse-tarot-meanings-the-world/




A testünket és a Földünket is az emberi szem számára láthatatlan elektromágneses erőterek veszik körbe, melyek védik és szolgálják az anyagi világban történő létezésünket, azonban ezek sérülése esetén diszharmonikus működések lépnek fel.



Föld Tórusz – bal oldali kép Ember Tórusz – jobb oldali kép


Forrás: https://angyalforras.hu/egi-forras/mediumi-uzenetek/a-tokeletes-idopont

A tórusz szó maga körgyűrűt jelent, itt most energia körgyűrűként értelmezzük.

Az emberi test működése során bio elektromos áram termelődik és folyik az egész szervezetünkben (szív, agy, izomzat), mely a külső környezettel is kapcsolatba kerül a külső védőrétegünk, a bőrünkön keresztül. Gondoljunk csak arra, amikor hozzáérünk egy fém tárgyhoz, és az megráz, megcsíp bennünket.

Az elektrosztatikusság vizsgálatához pedig gyermekkorban szinte mindenki kipróbálta azt az egyszerű kísérletet, hogy egy műanyag vonalzót a hajhoz dörzselve feltöltötte azt, majd apró papírdarabokhoz közelítette, amire a vonalzó azokat magához vonzotta.



Forrás: https://www.nkp.hu/tankonyv/fizika_8/lecke_01_001

Könnyen beláthatjuk tehát, hogy az energiaáramlás működik körülöttünk és bennünk attól függetlenül, hogy azt látjuk-e és tudatában vagyunk-e.


Energia-érzékelés gyakorlat (két tenyér összedörzsölése pár másodpercig, majd távolítása, és utána közelítése kb. 1-1,5 cm-ig, a köztes térben érezhető az energia áramlása, mint egy enyhe mágnesesség)



Forrás: https://www.facebook.com/profile.php?id=100054252770556


Az ember a 3D-ben a test-lélek-szellem 3-as egységeként funkcionál, melynek mindegyik része energia, vagyis rezgés, csak más-más sűrűségi szinten, ezért az emberi működés megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen a holisztikus szemlélet, tehát a fizikai-lelki-szellemi szinttel történő foglalkozás.

Az anyag, vagyis a fizikai szint a legjobban összesűrűsödött, fizikai érzékszervvel jól észlelhető, tehát szemmel látható rész.



Forrás: https://bkbiokozmetika.hu/test-lelek-szellem/

A problémák okainak vizsgálata


1) fizikai szinten egyre inkább növekednek a káros környezeti hatások, melyek többek közt az elsődleges védelmi vonalainkat, az emberi test és a Föld természetes mágneses erőtereit pl. az 5G sugárzás és az állandóan áramló egyre nagyobb mértékű elektroszmog (mobiltelefon, számítógép, elektromos berendezések) vagy a biokémiánkat károsítják (chemtrail, gyógyszerek, vegyszerek, a manipulált élelmiszerek és azok adalékanyagai stb.)



Forrás: https://babosi.blog.hu/2020/05/31/mit_kezdjunk_az_5g-vel


2) lelki szinten ott van a tömegpszichózis, a folyamatos félelemben tartással történő lenyomás (pl. migránsok, vírus, klímaválság, háború, energiaválság, infláció stb.)


3) szellemi szinten pedig a médiából állandóan áramló, sokszor egymásnak ellentmondó információk, melyek dömpingje túlterheli és összezavarja a gondolkodásunkat (agy-mosás)



Ezek pedig együtt mind-mind halmozottan és fokozottan hatnak lényünkre, lecsökkentik az életerőnket, amit aztán különböző forrásokból igyekszünk pótolni, lehetőleg gyors megoldásokat keresve, melyek azonban általában csak rövid élettartamú, ideiglenes részmegoldások;


1) fizikai szinten leggyakrabban pl. kávé, üdítő, energiaital, édességek, ételek szervezetbe történő túlzott bevitelével
2) lelki szinten például az impulzus vásárlásokkal, a mások problémáival való foglalkozással, virtuális valóságba való meneküléssel
3) szellemi szinten ezoterikus tartalmak fogyasztásával, amelyekkel az szokott lenni a baj leginkább, hogy csak elméleti szinten maradnak, a rendszeres gyakorlati hasznosítás elmarad

folytatjuk…

Írta: Járvás Mónika


Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség után egészségesebbek leszünk

A betegség olyan jelzés, mely megmutatja, hogy az ember „nem a helyes irányban halad” A külvilággal való kapcsolataink, kommunikációs képességünk, kijelölt saját kereteink között megélt szabadságunk útjában álló, elfojtott és ki nem élt érzelmeink (pszichogének),...

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Hogyan szolgáljuk családunkat?

Veronikát tulajdonképpen az unokatestvérén keresztül ismertem meg.Ő volt Anikó, akinek szintén elkészítettem a horoszkópját. Neki éppen ellenkező életfeladata van a jelenlegi életében, mivel Anikónak az egyéni elképzeléseit kell megvalósítania. Akaratát és önállóságát...

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

IBOLYALÁNG – A SZERETET ALKÍMIÁJA

Ez egy olyan titokzatos, spirituális mesterek, gyógyítók által évezredek óta használt energia, amelyre fokozatosan derült fény és a mai világunk eltévedt, nehezen utat találó, emelkedni vágyó lelkeinek ad nagy segítséget, világosságot, megtisztulást, átalakulást. Ez...

Univerzum egy életet sugárzó egyedi Individuuma vagy

Univerzum egy életet sugárzó egyedi Individuuma vagy

„Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriási hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.” Szent Ágoston Nagyon találóan...

<a href="https://csillagido.hu/author/jarvasmonika/" target="_self">Járvás Mónika</a>

Járvás Mónika

Szerző

Röviden úgy mutatnám be magamat, hogy Oriflame szépségtanácsadó, közgazdász és spirituális kutató vagyok. A küldetésem az, hogy felderítsem és másokkal is megismertessem az emberi lét megtudható és megtapasztalható misztériumait.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő