“Az a baj veletek (pszichológusokkal), hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség. Én viszont úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség.” – mondta Pilinszky János dr. Popper Péternek.

Asztrológusként nap mint nap látom, mennyire igaz ez. És azt is, hogy a spiri térben mennyire kevesen vagyunk, akik felvállaljuk ezt. A mindentudás, és mindent megoldás gőgjében tetszelegve sokan úgy képzelik, hogy tökéletes biztonsággal megállapítanak bizonyos időpontokat, sőt, tegnap olvastam egy hozzászólásban, hogy van parapszichológus, aki saját megismert halál időpontját is képes “átírni”.

És mindezt azért, mert annyira ki akarják elégíteni az emberek életük feletti kontrolligényét, és saját uralkodási vágyukat egyes segítő hivatásban dolgozók, hogy képesek simán soha ki nem deríthető, utána nem nézhető, igazolható tényeket állítani, csak, hogy saját nagyságukat, az általuk használt módszereket, hataloméhségüket, spirituális egójukat egyre jobban felfényezzék.

Hogy ez hogyan hat a totálisan nyitott, és hiszékeny elmékre, hát az már más kérdés. Kit érdekel. A felelősség azé, aki kérdez, nem azé, aki válaszol. Pont.
A józan paraszti ész hiányzik.

Miért? Mert nincsenek már józan parasztemberek, akik azt át tudnák adni a jelen generációknak.

Talán mi, 50-esek, és a nálunk idősebbek az utolsó generációk, akik között még van, akik rendelkeznek ilyesmivel, de neveltetésük folytán gyakran elnyomják, hiszen tekintélytiszteletre lettek idomítva. Ez pedig elnyomja a józan paraszti észt. Persze tisztelet annak a kevés fiatalabbnak, akiket szüleik, nagyszüleik még úgy nevelték, hogy használják az eszüket, a valóságban éljenek, ne az illúziókban.

Én nem mondom már, hogy érthető a menekülés az illúziókba, megtévesztésekbe, mert azt látom átbillent a mérleg: véleményem szerint már a valóság, az igaz, a természetes és a tiszta őszinte valódiból van a kevesebb. Minden szinten. Olyan mértékben ömlik a megtévesztés, a hülyeség, a megvezetés, az illúziókeltés, nem csak a spiriben, hanem a médián keresztül minden szinten, ami bőven meghaladja a felfoghatót. Tehát ha már menekülés, nem ezekbe kellene, hanem mindettől minél messzebbre. Vissza a valódiba, az igazba, a tisztába, a természetesbe. Egyelőre nem ez a tendencia.

A születési képletben ott vannak a feszültségek. A nehéz kapcsolódások, akkor is, ha egyes asztrológiai ágazatok szerint csak szép és jó dolgok vannak egy képletben. Ott vannak a családi minták, a hozott terhek, az alapszemélyiségi attitűdök. Ott vannak a lehetőségek, az esélyek, a fejlődési irányok.

Ezeket nem lehet kiradírozni. Nem lehet áthelyezni a nekünk nem tetsző, nehéz dolgokat egy másik házba. Nem lehet kitörölni a térképről (horoszkópból) a nehéz fényszögeket.

Csak megélni lehet őket. Viszont a megélésnek vannak szintjei.

Éppen ma olvastam AstroSupport oldalán (kövessétek be, Ági mindennap képes valamivel meglepni az olvasóit) a neptuni személyiségekről.

Mert Halak időszakot élünk, most előtérbe kerülnek a neptunos dolgok kívül és belül is. A Halakban jár egy rakás bolygó, nem csak a Nap, és még követik őket többen is, így még inkább aktuális ez a téma. És a megélések is felfokozottak.
És ahogy olvastam ezt a neptunos dolgot Áginál, annyira magamra ismertem. Életem első ötven évének emléktöredékei zúdultak rám kinn a hatalmas fák alatt reggel, ahol lassan sétálva futtattam szemeim előtt a sorokat. És az azóta meglévő fokozatos, és sokszor nagyon nehéz ébredezés darabkái is.

Mert a megélésnek vannak szintjei. Nem megváltoztatni kell akarni a megváltoztathatatlant, hanem más szinten megélni. Hogy ez mivel jár? Törvényszerűen veszteségekkel. Mert ha más vagy, akkor az addigiak, akik „szerettek”, majd nem fognak. Ha másként éled meg ugyanazokat az energiákat, akkor te magad is el akarsz már távolodni azoktól, akikbe belerokkantál eddig mentálisan, pszichésen, fizikailag. Ha kimondod: eddig és tovább nem, és ezt TÉNYLEG hosszútávon, sőt innentől mindig be is tartod, akkor törvényszerűek a fájdalmas szakadások, ami a szeretetkapcsolataidat is érinti.

Mert sokat beszélünk a határhúzásról, és sokan el is kezdik ezt. „Ezt én tovább nem bírom, nem csinálom, elegem van!” – harsogják főként nők, majd a hirtelen harag elmúltával pontosan ugyanott folytatják, ahol abbahagyták az imént. Ez nem határhúzás. Ez csak hiszti, amit senki nem vesz komolyan. Miért is vennék?

A hiszti unalmas egy idő után, csak legyintenek rá, ezekből lesznek az otthoni mártírok, akiket már meg se hall a környezetük az örökös önismételgetés miatt, de rohadtul unják az időről időre feljövő cirkuszolást.

A határokat MEGTARTANI, BETARTATNI nem csak másokkal kell – mert erről is sok szó esik -, hanem önmagamnak határt szabni, és azt meg is tartani! Ha határt állítok fel, azt én ugyanúgy nem léphetném át, mint ahogy másnak sem engedem. Ha kimondom: eddig és nem tovább, akkor azért felvállalni azt, hogy ennek rám, és a környezetemre nézve is hatásai lesznek. Valószínűleg senkinek nem tetsző hatásai .

Azokhoz az energiákhoz, amelyet a horoszkópunk hordoz lehet viszonyulni. És a viszonyulásnak vannak szintjei.
Ugyanazt a konstellációt másként éli meg valaki húszévesen, negyvenévesen vagy hetvenévesen.

Ugyanaz a feszültség lehet romboló – maradjunk az én neptuni energiámnál – és lehet érett erőforrás. Az én neptuniságom saját és mások számára is romboló volt. Ma már csak arra használom, amire a pozitív értelmezése szerint való. És nagyon észreveszem, mikor negatív energiája át akarja venni felettem a hatalmat. Amikor fáradt vagyok, tartósan túlterhelt időszakban vagyok, sima liba, öröm nézni, ahogy átcsúszok a negatív neptuniságba.

Öröm, mert már csak röhögök rajta magamban, hát itt vagy te kis alattomos, látlak ám… Ha az ember tudja milyen személyiség, és ennek a személyiségnek hány rétege van – neptunnál megszámlálhatatlan, mert megfoghatatlan -, azért úgy sokkal könnyebb magunkkal az élet.

Ilyenkor próbálok más energiákra támaszkodni, mert nem csak neptunból áll a horoszkópom, akkor sem, ha ez prominens. Vannak ott jócskán rejtett tartalékok.

Az alaptermészetünk nem törölhető. Csiszolható. A felmenőinktől átvett terhek nem semmisíthetők meg. Tudatossá tehetők. Más szinten élhetők.

Az élet, a spiriben egyre jobban terjedő hülyeségekkel szemben, nem arról szól, hogy minden „megoldódjon”. Hogy minden megoldható. Hogy mindenre van megfelelő megoldás, adekvát válasz. Mert ez hazugság.

Megvezetés, megtévesztés. Az élet arról szól, hogy hogyan viszonyulok ahhoz, ami adott. Hogyan illesztem be saját, többé-kevésbé megismert személyiségemet ebbe a hatalmas puzzle-ba, ami a földi élet.

És itt lép be az irgalom, amiről Pilinszky olyan találóan beszélt. (Ő is érintett volt, szóval pontosan tudta miről van szó…)
Az irgalom pedig nem szabad, hogy egyenlő legyen az önfelmentéssel, vagy önsajnálattal.
Az irgalom az a képesség, hogy szembe tudok nézni azzal, aki vagyok, és nem akarom erőszakkal mássá tenni. Hogy kegyelmet adok magamnak, hogy nem keresem és kutatom állandóan éjt-nappallá téve azt, hogy hogyan lehetnék más, mint aki vagyok. Mert ez minden, csak nem irgalom és ez minden, csak nem önszeretet, ez minden, de nem az önismerethez vezető út. Vagy hangsúlyosabban, ahogy a spiriben ez divat: önMAGamhoz való visszatérés egyik legnagyobb gátja.

Az önmagamhoz való irgalmasság az érettség egyik legnehezebb formája.

• Mert ez egy életre szóló, folyamatos jelenben és figyelemben levést igénylő vállalás.
• Mert nem minden nehéz fényszög „javítandó”. Ellenben megértendő. Érlelendő.
• Nem minden családi örökség „hiba”, hanem egy besűrűsödött energiagóc.
• Nem minden belső konfliktus „elakadás”, „blokk”, hanem éppen az a feszültségmező, amiben fejlődés történhet.

Az irgalom nem azt jelenti, hogy elnézem magamnak a működésemet, hanem, hogy nem gyűlölöm meg magam azért, mert ilyen képlettel születtem. Nem sajnálom magam szegény énként, hogy ezekkel a terhekkel jöttem, és nekem minden sokkal szarabb, mint másnak.

Ez nagyon más minőség, ami az én munkám lényege is: nem átírni a térképet (horoszkópot), hanem megértetni, hogy együtt kell élnünk vele. A fejlődés nem azt jelenti, hogy meg akarom haladni, ami ott van, hanem azt jelenti, nem ők irányítanak engem, hanem én használom az adott energiáimat. Nem a halálomat kutatni a képletben, hanem azt, hogyan tudom a rámszabott időmet, az életemet a lehető legmagasabb szinten megélni.

Aki halált kutat, az élettől fél, ez örök igazság. Aki élni akar, azt nem foglalkoztatja a halál, mert az élet természetes részeként tekint rá.

A fejlődés nem azt jelenti, hogy „ezt már megoldottam” – oh, hányszor hallom én ezt, és forgatom a szemeimet, mert tényleg azt hiszik egyesek, hogy a horoszkópban lévő energiák mellé csak egy pipát kell tenni, oszt le van tudva, többé nincs vele dolog -, hanem, hogy megértettem, és használom akkor és ott és úgy, ahogy szükséges adott pillanatban.

Ugyanaz az állás a képletben húszévesen sorscsapásnak tűnhet, hatvanévesen pedig méltóságot ad.

Ez az én ars poeticám. Én így dolgozom. Más halált jósolgat, meg mindenféle egyebet a képletekből, megint más csak a fantasztikus dolgokat emeli ki, ringat el mesékkel, próbálja a több száz éves módszereket alkalmazni a ma emberére. Megint más feltárja mi miért van, és van hozzá átudása is, hogy segítsen hol, hogy és milyen módon vezetnek a legrövidebb kivezető utak a pokolból.

Mindenki úgy használja, ahogy úri kedve tartja. Van, aki az életet támogatja, van, aki a halálra esküszik. Van, aki újabb és újabb neveket ad annak, aminek több ezer éve van neve, hogy kielégítse az újdonságokra éhes klienseket.

Sajnos sok képviselőjük, használójuk viszont megegyezik abban: kizárólag az általuk használt módszer az egyedüli üdvözítő, a tökéletes, mindenki másé hülyeség. Egymás tudását degradálják, ezzel próbálva megemelni saját magukat. És mindig van követőtábor, aki tapsol nekik.

Ám egy biztos: ebben a világban, ahol kontroll és szabályok nélkül ömölhet bármilyen mocsok és persze bármilyen tiszta energia is, mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága. És az szintén biztos: minden egyes egymásnak feszülés, egymás bántása, degradálása egy-egy koporsószög az asztrológia már amúgy is rendesen megtépázott hírnevébe.

De… a muglitársadalomban az a módi: minden mást hitelteleníteni, ami nem egyezik az általam preferált módszerrel. Mint a politikában láthatjuk.

Mondhatnám így zárszóként, hogy „lelkük rajta”, de mivel teljesen más a tapasztalatom a lélekkel, mint azt a vallásokból átvett spirituális szemlélet manapság hirdeti, ezért nem mondom.

Mert a Lélek az ezt képviselő embertől olyan messze távolodik, amennyire csak tud. Mert nem a Léleknek van szüksége az emberre, hanem az embernek lenne szüksége rá. Viszont, ha az ő halk sugalmait követnénk – amit ez a típus egyáltalán nem hall meg -, az irgalom önmagunkhoz és másokhoz annyira evidens lenne, hogy nem is kellene erről beszélni, sem írni.

Vadász Mária Magdolna
asztrológus – családi terhek a horoszkópban / ŐsErő©Módszer

www.fenyem.net

e-mail: csontasszony67@gmail.com