Írta: Ilyés Alexandra
Ne hidd el, hogy az a fájdalom, amit cipelni próbálsz, örökre a tiéd kell, hogy legyen. Ne öleld át a szenvedést, mint egy drága kincset, amit a világ elől elrejtettél. Mi van, ha mindez csak egy hazug illúzió?
Mi van, ha mindössze azért ragaszkodsz a fájdalmaidhoz, mert így könnyebb elkerülnöd a változást, a saját felelősséged szembenézését? Mert ha nem nézel szembe a saját életed színjátékával, akkor továbbra is a passzív szereplőd maradsz, aki a múlt díszes álarcában, csukott szemmel botorkál.
A legnagyobb átverés, amit eladtak neked, hogy a fájdalom szükségszerűen a részed kell, hogy legyen.
Mégis, mindent a te döntésed alakít. Nem a másik tettei, nem a világ kegyetlensége, hanem az, hogy mit választasz. Mikor lesz már eleged abból, hogy másokat okolj, mikor fogsz végre odanézni, hogy „hol is vagyok én?”
Mert csak az számít, hogy te mit teszel. A szenvedés nem egy örökkévalóság, hanem egy választás. Az, hogy ragaszkodsz hozzá, már a te döntésed. Ha az életed mindennapi tragédiái és bűnös játszmái határozzák meg a létezésedet, akkor ez is a te választásod.
De tudd: mindez csak hazugság.
A világ tele van okkal, hogy szenvedj. Minden egyes nap megkínál egy újabb kifogással, miért ne kezdj új életet. Mindig van ott valaki, akit hibáztathatsz, valami, ami elég kézenfekvő ahhoz, hogy rádumálja a világot, hogy „te nem érdemled meg”.
Mi van, ha te vagy az egyetlen, aki képes felelősséget vállalni?
Mi van, ha elhagyod azokat az átlátszó kifogásokat, és egyszerűen csak kiállsz és megéled azt, amit valójában keresel?
Nem a mások döntései határozzák meg az utadat, hanem a te tudatos választásod. Ha mindig a külső világra mutogatsz, akkor csak azt teszed, hogy hagyod magad vezettetni a szenvedés vágányán.
A legnehezebb és legdrámaibb kérdés tehát: képes vagy elengedni azt, ami már nem szolgál?
Képes vagy áldássá alakítani azt a fájdalmat, amit most átadsz magadnak, vagy örökké a múlt árnyékaiban akarsz rekedni?
Mi lenne, ha az a fájdalom, ami már eddig is végigkísért, most végre végigkísérhetne a szabadságod felé?
Mi van, ha már nem is kell a sebeket tovább hordoznod, hanem megértheted, hogy a fájdalom csupán a tanítódvolt?
Mi van, ha minden egyes szenvedés, amit magadra róttál, végül abból a bölcsességből született, amit a valóság megértését hozhatja el?
Ehhez azonban el kell engedned azt a pitiáner játszmát, amit magadnak játszol le magaddal, a világ ellen.
A világ mindig tud elég ocsmány lenni ahhoz, hogy indokot adjon, miért ne változz. Mégis, minden nap újabb lehetőséget is ad, hogy egyre inkább felismerd: te magad vagy az egyetlen, aki a kulcsot tartja a saját szabadságodhoz. Az emberek nem fognak helyetted dönteni, nem fognak helyetted ébredni. Te vagy az, aki eldönti, hogy a fájdalom vagy a szabadság felé lépsz. Ha nem teszed meg, akkor soha nem fogsz kilépni abból a mocsárból, amit magadnak hoztál létre. Az életed nem a múlthoz való ragaszkodásról szól, hanem arról, hogy mi lesz az, amit mostantól magadhoz veszel, amit megélsz.
Hagyj fel a bűnbakképzéssel, hagyd abba a sírást, és állj fel végre!
Az életed nem egy végtelen halom akadály, hanem egy lehetőség, hogy megtaláld a legnagyobb kincset: önmagadat. Ha nem találod meg a belső erőt, akkor minden külső szenvedés csak tükrözni fogja a belső zűrzavart. Ha mindig másokat hibáztatsz, sosem találod meg azt a mély bölcsességet, ami csak benned rejtőzik.
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
0 hozzászólás