...MÉG 2025. MÁRCIUS 30-IG
Utána minden más lesz. Ugyanis 14 éven át – Halak Neptunusz érában – a szokásosnál mélyebb pszichikai tapasztalatokat szereztünk .
2011. IV. 4-én 11ʰ21′ óta – bőven megtapasztalhattuk – nem akartunk valakit, vagy valamit szabadjára kell engedni 2025. III. 30-ig. Még egy hét ebből. Sokaknak fel sem tűnik, vagy még tűnt ez, a spirituális halandó is óhatatlanul magában tarthatta.

A Neptunusz a horoszkópban emberről-emberre jelképezi a mély lelki életet, az álomvilágot, a művészi érzékeket. Továbbá, az érzékek feletti jelenségeket, az önösség mindenfajta feloldását.
Tetszik-e vagy sem, ahogy a katolikus vallásban, mint a gyónás, vagy más esetben jóga gyakorlat közben képesek lehetünk még itt utoljára a sima mezei józan ész segítségével sallangtól felszabadítani magunkat.
Meggyőződésem, hogy ez a kevés sor is sok(k) lesz az egész felismerésekhez!
Kos jegyűek esetében 2025. III. 30-ig a helyzet a következő, önkritikát kell gyakorolniuk, és utoljára felismerni a saját kettős életvitelük nem szolgálták a remélt sikereiket. Jobban teszik, ha még meglapulnak, és nem harciaskodnak!
Bika jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, még itt és utoljára az utolsó számvetést ideje, mennyire feleltek meg az ideái valóságnak, vagy a plebsz miért tudta önöket már-már annyira lelketlenül ellehetetleníteni?
Ikrek jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, ez a tipikus mea culpa helyzet, hogy még „csak a szépre emlékszem” élmények soraival találják szembe magukat, sajnos büszkének sem érezhették ettől magukat!
Rák jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, hogy az egoikat túlbecsülhették, és a kesze-kusza lelkesedéssel elvétették az arányokat, és bántóan sokat engedhettek meg maguknak rokonaikkal, mindenki mással szemben…
Oroszlán jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, egy hét és csak önök lehetnek a tudói, de az orvosolói is, hogy az egészséges centralizálás hiányában miért volt az, hogy itt-ott elveszítették az uralmat önmaguk felett is.
Szűz jegy esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, hét nap innentől miért is nem ismerték fel alapjaiban a romantikus lehetőségek sorát, hogy momentán akár zavartalanul is élvezhették volna a páros élet összes örömeit…
Mérleg jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, a maradék egy hétben, az önök esetében, valaminek a szolgálatát adta feladatául, hogy: dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, s miért is nem?
Skorpió jegyűek esetében 2025. III. 30-ig a helyzet a következő, egy hete van utoljára átrágniuk magukat azon, miért is volt: hol erősen prűd, vagy hol pedig erősen kicsapongó. Kinek akartak jót? Önök halomra döntötték a szép érzéseket!
Nyilas jegyűek esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, valóban igaz-e, hogy tizenegy év nagy zömében mások jóléte jobban érdekelte önöket, mint a sajátjuk! A jeles igyekezete ellenére miért rettegett a szeretetteik elvesztésétől?
Bak jegyűek esetében 2025. III. 30-ig a helyzet a következő, s még bő hét nap zárszóra a neptunuszi idők lezárásának a mottója, rögtön ismerjék fel itt, és még legutoljára, hiba lesz nemet mondani a reformációkra! Ne kérdezze, hogy miért?
Vízöntő jegy esetében 2025. március 30-ig a helyzet a következő, van még bő hét nap, nem sok, de van! Érzékeltesse és utoljára, hogy olyan magot ültetettek végig az emberek tudatába, hogy érdemes lenne önöket követni, de határozottabban!
Halak jegyek esetében 2025. III. 30-ig a helyzet a következő, 2011. IV. 4-én 11ʰ21′ óta tiszta képet kapott arra, hogyan is sikerülhet még utoljára felszabadítaniuk a lelküket, mások hamisságai alól, akkor az új 14 évben kitakarodnak az életükből.
Akik tudják a születési Nap jegyük mellett ebben az ascendensünk, vagy a Hold csillagjegyüket, bátran vegyék bele az értékelés során.
Steiner Gergely asztrológus
Információ:
skype: steiner.gergely
steinergergely@gmail.com vagy
+36-30-9391-338 telefonon.