Rendet tehetünk életünkben

Bolygók

ÍRTA: FELKAI TÍMEA KARMAASZTROLÓGUS

Astraea, vagy Csillaglány, aki a szabad akaratunkban rejlő sorsváltoztatásunkat képviseli, július 17-től a Szűz jegyében halad.



Nagyon érdekes, mert az ötödiknek felfedezett aszteroida, azaz a Mars és a Jupiter között elhelyezkedő kisebb égitest. És amíg őt meg nem pillantották, addig a csillagászok úgy vélték, hogy az előtte felfedezett égitestek bolygók, csak kisebb méretűek. (Ceres, Juno, Pallasz Athéné és Vesta)


Ám amikor Astraea-t végre megpillantották, köszönhető az egyre fejlettebb távcsöveknek, akkor kiderült, hogy az Aszteroida-övet alkotó törmelék annak a bolygónak a szétrobbant maradványdarabjaiból áll, amelyet a Naprendszerbe belépő Vela szupernóva semmisített meg i.e. 9600-ban. Több mítosz is dokumentálta az eseményt, mint pl. Atlantisz pusztulását is.


Így válik a bolygók között is karmatörővé, mert neki köszönhető, hogy megnyílt az aszteroidák világa.

Ami pedig alaptétel a transzcendentális karmaasztrológiában :

amit megpillantunk az égen, az attól kezdve jelen van, hat ránk, tehát figyelembe kell venni.


Zeusz lánya, aki nagyon jól érezte magát az emberek között. Segített, támogatott bennünket – ez volt az igazi Aranykor.


Sajnos az emberi gonoszságot egyre kevésbé bírták az istenek,
ezért mindannyian felmentek az Olümposzra. ( Vaskornak hívjuk ) Csak ő tartott ki mellettünk.
Amikor már végképp elege lett, akkor ő is úgy döntött, hogy felmegy az Égbe. De már nem találta a helyét az istenek világában, ezért jósága jutalmaként a Szűz csillagképbe távozhatott.


Így lett belőle Csillaglány, aki a szabad akarat és karmatörés istennője.

Csodálatos energia és erő, amelyet senki sem kényszerít ránk. A segítségével képesek vagyunk kilépni egy helyzetből, amely igazságtalan, vagy megbetegítő, netán szeretet-nélküli.


Ahogy a Szűzbe lép, abban gyógyító erejű rendezésre van lehetőségünk.


Érdemes megnézni a horoszkópunkban, melyik életterület van Astraea figyelmével megáldva.


Ami a Szűzben van, az a sebzett gyógyító üzenetével is társul, mert Chiron ennek a jegynek az uralkodója.

Ő a beavató, megbetegítő tapasztalatainkban rejlő felismeréseket hozza felszínre.

Ezzel a tudással felvértezve tehetünk rendet az életünkben.


Szeptember 12-ig van rá időnk, mert akkor lép át a Mérlegbe.


Most, belépésekor, július 17-én 150 fokot alkot két levegős jegyben lévő égi testvérünkkel.
A Vízöntőben hátráló Plútó levegős trigont alkot az Ikrekben járó Sednával.
A Plútó által fémjelzett radikális átalakuláshoz rengeteg ötletet kapunk.
Sedna pedig teremtőerőt hoz: újra kezdve, egy magasabb energiában-ez a dolgunk.



Áldott jegyváltást kívánok!
Szeretettel,
Timi

Felkai Tímea –  karmaasztrológus


telefonszám: 06-30/483-1594


email cím: felkaitimea@gmail.com


skype: felkaitimea

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Helyzetjelentés szeptember elején

Helyzetjelentés szeptember elején

Habár ma megkezdődik a meteorológiai ősz, mi akik a csillagok járását tanulmányozzuk másként gondolkodunk. Valóban beléptünk Szeptemberbe, de a csillagászati ősz majd akkor jön el számunkra, amikor a Nap belép a Mérleg jegyébe, az őszi napforduló alkalmával. A Szűz...

7 szűk esztendő

7 szűk esztendő

Remélem nem lesz igazam A vizsgálódásaim alapján úgy tűnik, hogy amikor a Neptunusz tűz jegyben halad, és a Szaturnusz vagy az Uránusz erősen kapcsolódik hozzá, gyakrabban látunk vízhiányhoz és százazsághoz kötődő szélsőséges éghajlati megnyilvánulásokat. Az utolsó...

A  Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja

A Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja

Augusztus 15 -én élesedik és pontosan egy hónapon át lesz velünk a Jupiter és a Szaturnusz tűztrigonja. Milyen tendenciák érvényesülnek ebben az időszakban? A lelkesedés/ötlet formát öltA Jupiter abban támogat, hogy növekedjünk, merjünk többet/nagyobbat álmodni,...

Oroszlán Újhold – A kapcsolatokban új fejezet indul!

Oroszlán Újhold – A kapcsolatokban új fejezet indul!

Augusztus 12-én 19:38 kor különleges energiák érkeznek: az Oroszlán Újhold együtt áll az Oroszlán fix, tüzes jegyében hátráló leszálló Holdcsomóponttal, szemben a Vízöntő fix, levegős minőségében hátráló felszálló Holdcsomóponttal. A Sorstengelyek dimenzió-kapuként is...

<a href="https://csillagido.hu/author/timeafelkai/" target="_self">Felkai Tímea</a>

Felkai Tímea

Szerző

18 évvel ezelőtt szerettem bele a karmaasztrológiába. ☺ Olyan szenvedéllyel tanultam, kutattam, hogy egyre inkább mindennapjaim részévé vált. Hihetetlen önismereti út, mely sosem ér véget. Karmaasztrológus lettem, Griga Zsuzsanna szárnyai alatt. Mindig hálával gondolok arra a tudásra, melyet a legnagyobb szeretettel adott át nekünk. Ez a módszer, mellyel a születési horoszkópokat elemzem, egyfajta gyógyító asztrológia. Azt mesélem el, hogyan lehetünk boldogok azokkal a lehetőségeinkkel, melyekkel erre az életre születtünk. Asztrológiai hivatásomat pedagógiai tudásommal és tapasztalatommal ötvözöm: nagy szeretettel készítek gyermek horoszkópokat is. telefonszám: 06-30/483-1594 email cím: felkaitimea@gmail.com skype: felkaitimea

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő