A fájdalom, mint visszatérő kór: az állatkínzás antropozófiai és ökológiai következményei
„Nem történhet semmiféle fájdalom, szenvedés vagy halál, hogy az ne okozna valami olyat, ami később kiegyenlítődik.” (R. Steiner GA 143)
Az antropozófiai orvostudomány és a spirituális világszemlélet szerint a fájdalom nem tűnik el. Nem oldódik fel a semmiben, nem foszlik szét a szélben. A fájdalom energetikai-lélektani struktúrája átváltozik, formát ölt, és visszatér , épp abba a világba, ahol keletkezett.
Rudolf Steiner száz évvel ezelőtt írt, ma szinte prófétikus sorai szerint azok a fájdalmak, amelyeket az ember az állatoknak okoz, élősködő kórképekként, járványokként és betegségekként térnek vissza az emberhez. A szenvedés szellemi archetipikus törvénye szerint minden kiegyenlítődik, és ami pusztító indulatból, közömbösségből vagy anyagi haszonszerzésből fakad, annak az emberi lét különféle szintjein megjelenik a következménye.
Ma Magyarországon ez a fájdalom kézzelfogható: több tízezer állatot ölnek le járványmegelőzésre hivatkozva, brutális, ipari módszerekkel, amik sem etikailag, sem ökológiailag nem igazolhatóak.
Ezek nem valódi járványok, hanem adminisztratív döntések, amelyeket gazdasági racionalitásnak álcáznak – ám valójában spirituálisan irracionálisak, erkölcsileg tarthatatlanok és ökológiailag pusztítóak. A sertések, baromfik, szarvasmarhák tömeges elpusztítása során az állatok nemcsak meghalnak, hanem megtapasztalják a halál előtti rettegést, a kínzást, a fájdalom kémiai és lelki áthatottságát. Ezek nem humánus elaltatások: ezek rítus nélküli véráldozatok, amelyek során az életet értelmetlen, steril kegyetlenséggel oltják ki.
A föld, ahova ezeket a tetemeket minimális földborítással egymásra hajítják, dögtemetővé válik, nem csak fizikailag, hanem szellemileg is.
Az ilyen helyek a Föld aura-rendszerében fájdalomcsomópontokká alakulnak. Nem steril hulladékkezelés történik, hanem a szenvedés tudattalan leplének földbe süllyesztése. A rothadó hús, a vér, a rettegés rezgése beleivódik a talajba, a vízbe, a levegőbe – és visszahat.
A Föld nem felejt. A fájdalom anyaggá válik, s onnan új életformákban tér vissza hozzánk.
Steiner világos képet fest arról, hogy az állatokkal szemben elkövetett fájdalom nem marad következmények nélkül. Ami most az állatokkal történik, az később az ember testében, lelkében és közösségi rendszereiben manifesztálódik. Egy olyan korban, amikor a bioszféra kollektív immunrendszere meggyengült, amikor az emberiség már saját ökológiai lábnyomától fuldoklik, különösen abszurd és végzetes ez a fajta „járványvédelem”.
Az antropozófiai nézőpont tehát nem pusztán egy spirituális látomás: ez egy morális diagnózis. Egy figyelmeztetés arra, hogy a szenvedés nem elvágott láncszem a világ folytonosságában, hanem ok és következmény; időn és téren átívelő, visszatérő erő. Ha ma tízezrével öljük az állatokat, nem védelmet teremtünk, hanem karmát. Ha a fájdalmat csak számként, hulladékként, biohaszonként kezeljük, akkor saját emberi méltóságunkat is elrothasztjuk vele.
A kérdés tehát nem csupán az, hogy meddig tart a „járvány”, hanem az, hogy milyen emberré válunk közben. Az etikai vakság és a gazdasági kegyetlenség egy olyan jövőt hív be, amiben nem vírusok pusztítanak el minket, hanem a saját, másokra mért fájdalmunk.
Ilyés Alexandra
Ilyés Alexandra terapeuta
Honlap:
email:
antrotrener@gmail.com
Facebook:
