Sosem hibázunk helyrehozhatatlanul

Spiritualitás

Írta: Medek Tamás

A szellemi segítőink, őrangyalaink a legtöbb esetben miért nem adhatnak egyértelmű és közvetlen választ a kérdéseinkre?


Nem mondhatják meg a legtöbb esetben, legalábbis konkrétan, hogy merre menjünk, milyen döntéseket hozzunk, minek a megélését kerüljük vagy éppen segítsük elő az életünkben.


Odaát sokat tanítanak bennünket a szellemi segítőink, illetve alaposan át is beszéljük mindazt, amit előző testi életünkben, életeinkben tettünk, s iránymutatást is kapunk a leendő testi életünkre vonatkozóan. Itt azonban – ilyen értelemben – éppen számot adunk mindarról, amit tudunk, ami bennünk van. Éppen dolgozatot írunk, éppen felelünk, minden egyes élethelyzetünkben.


Érthető, ha nagyon szeretnénk, ha a szellemi segítőink egyértelműbb utalásokat és segítségeket nyújtanának nekünk a mindennapjaink során. Azonban fontos tehát tudnunk, hogy azzal éppen hogy nem segítenének. Mint ahogy a tanár sem a diák valódi érdekeit szolgálná, ha dolgozatírás közben konkrét megfejtésekkel szolgálna számára.


Minden bennünk van ehhez, hisz ott van – még ha tudatosan nem is emlékszünk most rá – minden korábbi tapasztalatunk, mindaz, amit eddig életeken átívelően és odaát megtanultunk, s ott vannak a szellemi segítőink sugallatai is. S végül, de nem utolsó sorban, a külső körülményeink sem a véletlen művei, azok is mind az Égiek munkája, melyek a sorsunk beteljesülését szolgálják. A sorsunkét, melyért a lelkünknek most le kellett születnie.


Finoman vezetnek, segítenek bennünket odaátról, de a munkát, melyet a saját lelki előzményeinkkel kiváltott karmánk eredményez, nem végezhetik el érdemben helyettünk. S ezt – beláthatjuk a fentebbi iskolai példán – a saját érdekünkben teszik.


Medek Tamás

Email címem: thoomas26@gmail.com

Weboldalam

FaceBook oldalam

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

Mit üzennek a rúnák szeptemberre?

Mit üzennek a rúnák szeptemberre?

Rúnajós Borbás János mesél arról, hogy mit üzennek a rúnák szeptemberre. Elérhetőségei:runatitkok@gmail.com , runaverzum.podia.com Ha érdekelnek a rúnák, János kurzusait megtalálod a Csillagidő Klubban:...

A holnappal egy új időszámítás kezdődik

A holnappal egy új időszámítás kezdődik

Tavaly karácsonykor volt utoljára mágikus szertartás itt az oldalamon, most ideje van ismét. Augusztus 28-án hajnalban részleges holdfogyatkozás kíséri a Halak Teliholdat. Különösen érintett vagyok, mert gyakorlatilag egzakt a radix Napomon jön létre. A múltkori...

Megnyugtató gondolatok

Megnyugtató gondolatok

Megnyugtató gondolatok, amik a belső felismerésekből erednek. Az élet élménye. A teremtés és az alkotás művészete. A megnyugtató gondolatok áramlása, önmagad igaz valója, ami szabaddá tesz.

Soha nem vagy egyedül

Soha nem vagy egyedül

Őrangyalod egy melléd rendelt sokdimenziós fénylény, aki mindig melletted van, amíg a földi síkon vagy. Úgy szeret téged, ahogy senki a Földön. Ismeri minden titkos gondolatodat, a világon mindent tud rólad, a legjobbat akarja neked. Védelmez, sugall, üzeneteket...

<a href="https://csillagido.hu/author/medek-tamas/" target="_self">Medek Tamás</a>

Medek Tamás

Szerző

Medek Tamás vagyok, örülök, hogy most itt vagy és olvasol. Kérlek engedd meg, hogy pár mondatban bemutatkozzam. A lelki dolgok ugyan mindig közel álltak hozzám, azonban komolyabban a lélekkel, sőt, annak testi életen túli létezésével pár éve kezdtem foglalkozni. Ez számos olyan spirituális élménynek volt köszönhető, melyek számomra egyértelműen bizonyították a túlvilág létezését. A spirituális felismerő utam, melyen ekkor elindultam, nagyon izgalmas és hasznos volt számomra. Mivel mindenképpen szerettem volna, hogy az így megszerzett ismereteim másoknak is legalább annyi segítséget nyújtsanak, mint amennyi nekem adtak, illetve mivel az írás mindig is része volt így vagy úgy az életemnek, ezért nem is volt kérdés, hogy az írásaim döntő részét innentől fogva ez a témakör ihlesse. Kívánok a kedves Olvasóknak minél több hasznos percet az írásaimhoz, s kívánom, hogy minél több kérdésre választ leljenek bennük. Valamennyi cikkem megtalálható a https://tudatostudat.blog.hu oldalon, illetve napi rendszerességgel a Facebook-on, a Tudatos tudat nevű oldalon találkozhatnak az írásaimmal, a téma iránt érdeklődők.

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő