Írta: Medek Tamás
Budapesti útjaim során nem egyszer botlok utcai zenészekbe, akiket sokszor szívesen hallgatok. Amikor különösen tetszik, egy kis videót is igyekszem készíteni, egyfajta emléknek, illetve hogy ilyen formán később is újra tudjam élni az adott pillanatot.
Olyan is sokszor előfordul, hogy egy plázában járva nagyon megtetszik egy (számomra ismeretlen) zeneszám, ami éppen ott szól – ilyenkor előveszem a telefonomat és a zenefelismerő alkalmazáson keresztül keresem meg az adott dalt, hogy később is újra tudjam hallgatni.
Nem mondom, hogy minden alkalommal, de olyan sokszor előfordul a következő két eset, hogy már egyszerűen nem tudom nem észrevenni.
Játszik az utcazenész, mikor odaérkezem. Megtetszik, így úgy döntök, felveszek egy picit a játékából. Előveszem a telefonomat, hogy kapcsoljam a videórögzítőt… de már erre nem tud sor kerülni, mert szó szerint abban a pillanatban véget ér az éppen játszott dal, sőt, maga a játék is, az utcazenész pedig csomagolni kezd…
Szól egy számomra nagyon tetsző dal egy plázában, amikor odaérek. Veszem elő a telefonomat, hogy kapcsoljam rajta a zenefelismerő alkalmazást. Ám ez utóbbira már nem tud sor kerülni, mert szó szerint abban a pillanatban a dal véget ér s kezdődik egy másik…
Mivel ez a két eset túl sokszor, feltűnően túl sokszor megtörténik velem, mindenképpen elkezdtem megvizsgálni, milyen üzenetet, tanítást hordozhat számomra.
Az eddigi ismereteimet és szellemi közléseimet felhasználva a következőre jutottam:
„Csak éld meg a pillanatot, ne akard rögzíteni, megfogni és magaddal vinni. Add át magad a pillanatnak, amíg tart, de ne akard birtokolni azt.”
S itt természetesen nem elsősorban a zene felvételére gondolnak az Égiek (bár bizonyos értelemben arra is), hanem ezen esetek kapcsán üzenik e szimbolikus tanítást, az élet komolyabb életeseményeire vonatkozóan.
Hogy ne akarjunk görcsösen kapaszkodni senkibe és semmibe. Éljük meg minden pillanatát, mit adni tud és mit megadhat, de sose akarjuk magunkkal vinni vagy birtokolni. Éljük meg ott és akkor, amikor megadatik, aztán hagyjuk meg a szabadságát.
Ez nekem nagyon komoly felismerés volt, s tudom, hogy nem véletlenül küldték az Égiek, nem véletlenül vezettek rá oly sok megélésen keresztül.
Miután e felismerés igazán megszületett bennem, másnap szintén Budapest utcáin jártam. Egyszer csak egy utcazenészbe botlottam. Nagyon tetszett a játéka és – mivel még új volt e szóban forgó felismerés, erős volt a megszokás – elővettem a telefonomat, hogy felvegyem videóra. Ám csak addig jutottam el, hogy a telefont elővegyem, szó szerint abban a pillanatban a zeneszám véget ért, sőt, a zenész nem is kezdett már új dalba, pakolni kezdett.
Ekkor azonnal eszembe jutott a tanítás. Most már tényleg mélyebb rétegeimbe is beleivódva így, elhatároztam, legközelebb megfogadom a sors üzenetét. Tovább mentem. Talán csak egy utcát kellett sétáljak, hogy ismét egy utcazenésszel találkozzam. Neki még jobban tetszett a játéka. Ezúttal viszont csak álltam és hallgattam. A zenész pedig csak játszott és játszott…
Medek Tamás
