Milyen szimbólum a bagoly?

Analógiák

Mágia, előjelek,​​ jövendőmondás, bölcsesség, sötétség, tudatalatti, önismeret

A cikk előzménye: Az állatok, mint szimbólumok

Talán​​ a legtöbb mítosz a bagolyhoz kapcsolódik, éjszakai életmódja, sajátos mozgása, az emberéhez hasonló „arca” miatt. Mindig is az ember közelében él, mert fő táplálékát, a rágcsálókat ott találja meg elegendő mennyiségben. Nagyon​​ sok babona, hiedelem​​ is ismert, a legelterjedtebb az, hogy​​ képes kitudni a bagoly (és akinek a bagoly toteme) mások titkait.​​

Az asztrológiában a Kos és a Skorpió állata, bár az indiánoknál az európai Nyilasnak felel meg.A görög Pallas Athéné madara, a bölcsesség jelképe. A kelták számára üzeneteket hozott az alvilágból és az ősök világából. A hinduizmusban Jámának, a halottak istenének küldötte. Afrikai, ausztrál őslakosoknál a varázslók és varázslónők követe.​​



Összességében​​ a boszorkányok és varázslók hírvivőjének számít. Tudást és üzenetet visz más szférákból, megtanítja védenceit a másik világ szabályaira és figyelmeztet a veszélyre.​​ Segít a szellemekkel való kapcsolatteremtésben és a médiummá válásban, a belső hangok vagy a lelkek hangjának meghallásában.




Ösztönöz, hogy​​ teljes potenciálunkat bontakoztassuk​​ ki, és bízzunk intuíciónkban. Tanuljunk meg a​​ megfelelő időben a megfelelő helyen lenni​​ és energiáinkat koncentrálva, célirányosan cselekedni.​​ Lárma nélkül, csendben tegyük a dolgunkat, ez vezet sikerre.



Átvezet másokat a lélek sötétjén keresztül, ebben rejlik​​ gyógyító​​ küldetése. Javasolja, hogy ismerjük meg bensőnk erdejét és a benne rejlő titkokat. Bevezet a teremtés bölcsességébe és megtanítja a kozmikus törvényeket.​​ A sötétséget és a benne szunnyadó erőt meg kell tanulnunk megérteni.

A kozmosz és a valóság legnagyobb része sötét és üres. A sötétség se nem gonosz, se nem rossz, csak egyszerűen: létezik, a teremtés és az önteremtés ereje rejlik benne és a saját sorsunk alakításával kapcsolatos titok. Találkozzunk saját árnyékunkkal, második arcunkkal, érzéseinkkel, emlékezetünkkel, és vizsgáljuk meg, hogy mennyire alakítjuk saját magunk az életünket és a benne lévő körülményeket.​​ Belső vizsgálatot, önfejlesztést és meditációt követel.​​





Kérdések, amiket érdemes feltenni, ha sokat találkozunk a bagollyal:​​



Távol tudjuk-e tartani magunktól a haszontalan, káros tényezőket?​​

Hagyjuk-e, hogy elrabolják energiánkat, esetleg mi magunk tesszük ezt másokkal?​​

Használjuk-e intuíciónkat és ha igen, miképpen?​​

Hogyan viszonyulunk saját tudatalattinkhoz, általában a sötétséghez, s ahhoz, ami abból megfejthető?​​

Vannak-e félelmeink és mit tudunk kezdeni velük?​​

Vannak-e az őseinkkel kapcsolatos tisztázatlan kérdéseink?​​

Elég céltudatosak vagyunk-e és milyen módszereket alkalmazunk a cél elérése érdekében?​​

Tudunk-e fókuszt váltani szükség esetén, mennyire vagyunk rugalmasak?

szerző: Gál Judit karmaasztrológus

Honlap: www.karmaasztrologia.info

Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)

Telefon: +36308966069

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A természet törvényei ellen küzdeni ?

A természet törvényei ellen küzdeni ?

Amikor egy bebábozódott hernyót látunk, még nem gondolunk arra, hogy belőle nemsokára egy gyönyörű lepke lesz. Éppen az átalakulás fázisában van, ami nem éppen egy kellemes látvány. Most küzd azért az életért, amiért megszületett, amivé válnia kell. A szárnyait saját...

Mi az a Symbolon kártya?

Mi az a Symbolon kártya?

A kártya Ingrid Zinnel és Peter Orban munkásságának az eredménye, melyet Thea Weller művésznő alkotásaival keltettek életre.A hosszú évek tapasztalatai alapján, mint asztrológus-pszichológus és terapeuta az emberi psziché működését megismerve...

A Gyógyuló Harcos Újjászületése

A Gyógyuló Harcos Újjászületése

A Bika fix földjegyében létrejövő Újhold együtt áll a Merkúrral: a gondolat anyaggá válik, a szó testet ölt, a szándék formát kap. Ez az energia lassú, mély, stabil – olyan, mint amikor a föld végre befogadja a magot. ( budapesti idő szerint május 16-án 22 órakor)•...

Szakrális táplálékunk, a magyar kenyér

Szakrális táplálékunk, a magyar kenyér

Írta: Sóvári Melinda asztrológus Ahány ország annyi féle, de kenyér szinte van mindenütt. Minden nemzetnek valamilyen formában szerepel a hagyományaiban egyfajta saját kenyér készítési mód, egy hagyomány, egy tradíció. Itt és most a MI KENYERÜNKRŐL fogok írni, a magyar kenyérről. Ami a maga nemében a legegyszerűbb, egyben mégis legbonyolultabb ételünk.Ha valaki azt gondolja, hogy a […]

<a href="https://csillagido.hu/author/karmaasztrologia/" target="_self">Gál Judit</a>

Gál Judit

Szerző

Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. A pedagógia, pszichológia, szociológia nem ad választ az ilyen kérdésekre, csak skatulyákba próbálja rendezni az emberi jelenségeket, s néhány kategóriában hogyan is lehetne jellemezni azt, hogy mindenki egy-egy külön Univerzum. Ma már nemigen teszek fel kérdéseket, hiszen minden válasz után 10-15 új kérdés keletkezik. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem. Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakoroltam, néha most is gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam.) Elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is. Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben, vagy másoknak történő ajánlásként használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele. Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni. Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel. Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni. Honlap: www.karmaasztrologia.info Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia) Telefon: +36308966069

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő