Mindent másokért kapunk

Asztrológiai alapok

Jupiter és Szaturnusz kapcsolata



Egészen más megvilágításban szeretnék néhány gondolatot leírni röviden e két bolygó kapcsolatáról. Ma felmerült egy beszélgetés kapcsán, hogy talán a tradicionális elvek elavultak, idejét múltak. Talán igaz, talán nem. Mindenki mást tud elfogadni igazságnak, és mással tud azonosulni.



Egészen mást jelent a világ mindenkinek. Az én véleményem is ugyanúgy egyéni, nem fogja tudni elfogadni mindenki alapigazságnak. Ez csak az én alapigazságom. Számomra a tradicionális elvek többet jelentenek hagyománynál, mindennek az alfái és omegái. Én úgy gondolom, hogy sosem változnak, még ha a társadalmi alapigazságok változnak is. A tradicionális elvek nekem egyenlők az isteni tudás alapjaival, a teremtés soha nem változó elveivel.

A Jupiter és Szaturnusz tradicionális kapcsolatát úgy tudnám jellemezni, mint az ok és okozat összefüggését.

Amit a Jupiter mint feladat megkíván tőlünk, a Szaturnusz behajtja, avagy megjutalmazza. Ki mint vet, úgy arat, ahogy a mondás is szól.

Másképp fogalmazva ha helyesen éljük jupiteri feladatunkat, kellemes következményekre számíthatunk a “Szaturnusztól”. (Persze nem a bolygótól kapunk bármit is, csak azzal az energiával térnek vissza hozzánk tetteink következményei, amilyen helyzetben van a Szaturnusz a születési képletünkben.)

Ha pedig a Jupitert nem méltón éljük,
a Szaturnusz nagyon meg tud sanyargatni bennünket.


De hogyan éljük helyesen, vagy méltón a Jupitert?



Jupiter ugye az isteni szimbólum. Jelképezi a hitet, vallást, erkölcsöt, a jogot, törvényt. A magasabb rendűt mindenben. Gondolkodásban, beszédben, tettekben.

Ahol a Jupiter áll a képletünkben, azt a területet kell NEMESÍTENI. (Jupiter pl. ugye a IV-es házban jelenthet nemesi származást konkrétan.) Tehát emelni, törvényesíteni, erkölcsössé, hittel telivé, ISTENIVÉ kell emelni.

Ha pl. az I-es házban áll, magunkat kell nemesíteni. Ha a VII-ben, a párunk legyen törvényes pár. De ugyanígy, a 2-ben úgy keressünk pénzt, vagy szerezzünk anyagi javakat, hogy az tiszta, szép, emelkedett legyen. Ne ártson másnak!



Ha nem tudjuk hol áll a Jupiter a horoszkópunkban (felkereshetünk egy asztrológust természetesen 🙂), akkor is a legfontosabb, hogy

MINDIG NEMES és emelkedett CÉLT tűzzünk ki, bármilyen területről is legyen szó.

Ez az, amit mindig támogatni fog a Sors.

Minden olyan célt pedig, ami becstelen, alantas, bárki másnak ártó, nem fogunk tudni sikerre vinni. Egyszerűen mintha a Szaturnusz őrködne Jupiter felett. Vigyáz rá, és nem engedi, hogy bántódása essen.


Mondok példát:

Nem nemes cél a válás, de ha a párunk el akar hagyni, és békésen elengedjük, az az.

Nem nemes cél, ha meg akarunk gazdagodni, de nemes, ha azért gyűjtünk javakat, hogy a családra fordítsuk.

Nem nemes cél, ha kérdés nélkül beleszólunk
, vagy véleményt formálunk más életéről, de nemes akkor, ha kérik a véleményünket, és segítő szándékkal építő jellegű őszinte, melegszívű kritikát fogalmazunk meg.



Annyira egyértelműen súgja egyébként a belső hangunk…

Csak néha nem akarjuk meghallani. Ezért van az, hogy másoktól próbálunk visszaigazolást szerezni, jó hangosan, és meggyőzően. Ugye jól teszem, hogy pl. nem akarom kifizetni a házastársamat váláskor? Mert ugye ő “csak” otthon volt a gyerekekkel, én kerestem meg mindent.

Ezt jó sok embertől kell megkérdezni, mire elhisszük, hogy igaz. De belül nem fogjuk helyesnek érezni, csak jól elnyomjuk az érzéseinket. Hiszen a férfi is csak úgy tud a munkára koncentrálni, ha a párja minden otthoni, és gyerekekkel kapcsolatos gondot levesz a válláról.

Sajnos legtöbben nem tudják, hogy csakis azért lettek gazdagok, mert családot vállaltak, és ha elválnak tönkremennek.

Mert a javakat nem magunkért kapjuk, hanem másokért.

Ha magamat akarom gazdaggá tenni, az nem jupiteri. Nem nemes.



Így hát Kedves Olvasó, ahogy érzed ott legbelül, úgy helyes. Annak nagy jutalom lesz az eredménye. De ha a belső hangot elnyomod, és nem jössz rá, hogy rossz úton jársz, ott meg kell állítson az Univerzum. A “Jupiter” (hívhatjuk Istennek is) vészcsengője mindig csilingel ha baj van. Hallgassunk rá!



Mindent másokért kapunk. A javakat, a tehetségeinket, a szépségünket, az erőnket, teherbírásunkat, eszünket… semmi nem öncélú. Ha azzá válik, a Sors kitépi a kezünkből.

Jobb, ha magunktól adunk oda mindent.

Ha pedig elkezdjük szórni a javainkat, annyi fog felénk áramolni, hogy álmunkban sem hittük volna. Kifogyhatatlan kúttá válik az életünk, de csak ha magunkon keresztül áramoltatjuk amit kapunk, adjuk tovább. És megint kapunk, és megint adjuk tovább. És minél többet adunk, végül már annyi lesz, hogy nem tudjuk kinek adjuk hová tegyük. Hiszen Jupiter a bőség is. Hihetetlen bőség.

Itt már nem kell a hit. Itt már tapasztalás van.

Csodálatos.



Ekkor pedig a “Szaturnusz már nem egy mumus lesz”, hanem egy jóságos, mosolygós bölcs öregember, aki az ölébe vesz, mesét mesél, és elrepít Csodaországba.



Szeretet, bőség, nemes célok, és áldás kísérjen utunkon

S M

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com

Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu

Telefon: 06-20-420-8611

Szeretettel: Sóvári Melinda

Csillagidő Klub Előfizetés

Részletekért kattints ide!

Elérhető a Csillagidő Klub Havi és Éves előfizetés, illetve Csillagidő Magazin Éves Előfizetés,
amely lehetővé teszi a Klub tagok számára elérhető cikkek olvasását.

Válaszd ki az előfizetésed,
kattints a megfelelőre!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó cikkeink

A természet törvényei ellen küzdeni ?

A természet törvényei ellen küzdeni ?

Amikor egy bebábozódott hernyót látunk, még nem gondolunk arra, hogy belőle nemsokára egy gyönyörű lepke lesz. Éppen az átalakulás fázisában van, ami nem éppen egy kellemes látvány. Most küzd azért az életért, amiért megszületett, amivé válnia kell. A szárnyait saját...

Személyi jelölők a Rákban

Személyi jelölők a Rákban

A Rákban álló személyi jelölők mind az érzelmi biztonság, a kötődés, a gondoskodás és a belső otthon témáit erősítik. Ezek a szülöttek mélyen érzékelik a környezetük hangulatát, és ösztönösen tudják, hol van szükség gondoskodásra, törődésre vagy védelemre. Nagy...

Chiron a Bikában 4. rész

Chiron a Bikában 4. rész

A Bikában járó Chiron tranzitja a házak felett A Bika Chiron aktuális házhelyzete azt mutatja meg, hogy az önértékelés, biztonság, test, anyagiak, pénz, birtoklás, földi stabilitás ésa „jár-e nekem?” kérdése melyik életterületen aktiválódik.A Chiron 2026. június 19-én...

Chiron a Bikában 3. rész.

Chiron a Bikában 3. rész.

Mi a Bika leghőbb vágya? Idézek az első részből:"Egy olyan élet, ahol nem kell állandóan készenlétben lenni." Hozzáteszem, hogy amíg az Uránusz a Bikában járt, pont ezt tekerte fel, szinte áramot vezetett minden kis utolsó kapaszkodónkba, amivel jól megrengette a...

<a href="https://csillagido.hu/author/csillagmessenger/" target="_self">Sóvári Melinda</a>

Sóvári Melinda

Szerző

Sóvári Melinda tradicionális asztrológus vagyok.

Asztrológiát a kiváló, és kiemelkedő asztrológusnál, Takács Tibornál tanultam, mely tanulmányok gyökeres és radikális változást hoztak az életemben, és amelyért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ezt a tudást szeretném továbbadni, amely hatalmas segítséget jelentett saját életemben, és remélhetőleg mások javát is tudom szolgálni általa.

Kora gyermekkoromtól barátnőim „pszichológusa” voltam, mindig is a lelki segítő és támogató szerepét osztotta rám a Sors, amit nagy örömmel vállalok mind a mai napig is. Családomban felmenőim között volt asztrológus, így már 10 éves korom környékén találkoztam először az asztrológiával.

Az asztrológia mellett régóta foglalkozom Ayurvédikus gyógyászattal és gyógynövényes gyógyítással. Az egészséges táplálkozás és a mozgás nagyon fontos számomra, ezért aktív jóga gyakorló vagyok.

Online asztrológiai konzultációkat tartok, mert az a tapasztalatom, hogy a hozzám fordulók sokkal oldottabban tudnak így beszélgetni velem, sokkal jobban megnyílnak, hogy a saját otthonuk biztonságát élvezik, ráadásul sokkal kényelmesebb. Az én ügyfeleim kedvelik ezt a módszert, de természetesen van mód személyes konzultációra is, ha valaki szeretné.

A beszélgetések célja, és értelme, hogy feltárjuk a klienseim feladatait, a problémáikra megoldást találjunk, és ami a legfontosabb, megtörténjen a megértése annak, hogy mi miért történik, vagy történt a Sorsukban. Valahogyan kitörni a szenvedés programokból, feloldani a transzgenerációs traumákat, befejezni a sodródást, és saját Sorsunkat kezünkbe venni. A jóslásoktól tartózkodom, mert az asztrológia célja nem ez.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a munkám során az asztrológiai képlet, azaz radix horoszkóp alapján dolgozom, (de!) és itt jön a lényeg: nem véletlenül választottam a Csillagmessenger nevet, hiszen úgy vélem, hogy a jó asztrológusnak, az intuíciója segítségével valamilyen módon a születési képlet elemzése közben „le kell csatornáznia” az Égi üzeneteket, és azokat a saját belső hangján keresztül közvetítenie kell a kérdezőnek. Vagyis egyszerre működtetni a racionális és az intuitív elmét. Én ezt a ráhangolódási képességet szervesen használom a konzultációim során, sokszor maguk a feltett kérdések már mutatják, hol vannak elakadások, problémák az ügyfelek életében. A konzultációk egyéni beosztással, rugalmasan történnek, előre egyeztetett időpontban. Olyan ügyfeleknek ajánlom az elemzést, akik eljutottak arra a pontra, hogy szeretnék megérteni életük eseményeit, és úgy érzik készen állnak szembenézni problémáikkal.

E-mailben szoktam küldeni egy hosszabb tájékoztatást, és kérem a születési adatokat, a bepontosításhoz. Harmadik felet nem elemzek, csak és kizárólag 14 éves kor alatt, de ezt is a gyermek tudtával.


Várom az érdeklődőket

Üzenet: csillagmessenger@gmail.com-on
Honlap: www.csillagmessenger.webnode.hu
Telefon: 06-20-420-8611

Szeretettel: Sóvári Melinda

Legfrissebb videónk

Friss cikkek

Címkefelhő