Amikor ránk tör a környezetünk – családi, párkapcsolati, baráti kötelékekről beszélek érzelmi indíttatású dolgokban -, hogy változtassuk meg ezt vagy azt, valójában kétesélyes, hogy miért történik mindez.
Lehet, hogy végre megérkezett az égi segítség mások képében, és saját érdekünk megfogadni azt, még ha az egónknak nem tetszik is.
Lehetséges azonban az, hogy ennek pont az ellenkezője igaz, és arra tanít, hogy húzzuk meg végre a határainkat. Tanuljunk meg végre nemet mondani a külső akaratra, akár elnyomásra.
Ezek a dolgok asztrológiai jegyektől függetlenek, minden embernél működő jelenségek.
Honnan tudhatjuk mégis, hogy mi a helyes? Hogy mit kell tennünk?
Egyrészt ha a belső hangot követed, másrészt pedig a következményből kiderül.
Ha mindig „behódoltunk” különböző érdekekből kifolyólag – hogy elfogadjanak, szeressenek, ne rekesszenek ki, ne maradjak egyedül -, és mégis boldogtalanok vagyunk, nagy valószínűséggel eljött az ideje nem-et mondani.
Ha eddig mindig ellenálltunk, és sose tettük meg, amit tőlünk kért vagy akart a környezetünk, és mégis boldogtalanok vagyunk, akkor annak nagy a valószínűsége, hogy eljött az ideje megtenni végre, amit szeretteink kérnek tőlünk.
Ha egy esemény végeztével leülünk számot vetni, és azt tudjuk mondani – bárhogy is éreznek mások -, én azt tettem, ami szerintem helyes, ami belőlem ŐSZINTÉN fakad, nyugalom tölt el, azt tettem amit a szívem diktált, akkor biztosan jól döntöttünk. Mindegy mások mit mondanak, idegesek, haragszanak, vagy netán lelkiismeret-furdalást próbálnak kelteni, esetleg még el is fordulnak tőlünk. Sőt! Mi több, akár büntetnek, és megvonják a szeretetüket.
Miért olyan fontos ez?
Mert, ha valamit nem önazonos módon teszünk meg, annak a vége a biztos boldogtalanság. Hiába teszünk mások kedvére, ha az nem belülről fakad, nem tudjuk őket boldoggá tenni. Hiszen másoknak is vannak megérzéseik, és belső hangjuk. Érezni fogják, hogy nem szívből tesszük. Így végül teljesen fölösleges ez az erőfeszítés.
Amikor nemet mondunk, az akár önazonos, akár nem, nem fog kiváltani üdvrivalgást, az bizonyos. Azonban nemet is lehet mondani szeretettel, kedvesen, és nem egót támadó módon.
Mondjuk így: sajnálom, hogy most nem tartok veletek, biztosan nagyon jó lesz, talán majd legközelebb. Érezzétek jól magatokat.
Nem arra inspirállak benneteket, hogy mindent önző módon úgy tegyetek, ahogy nektek jó, nem törődve szeretteitekkel. Nem, dehogy!!!
De olyat nem szabad megtenni, ami zsigeri ellenérzést vált ki, ami teljesen hamis, ami őszintétlen, amivel erőszakot tesztek saját magatokon. Akár újra és újra. Inkább ha már meg akartok felelni, az jöjjön belülről, jöjjön szeretetből, együttérzésből. Ha pedig nem megy, akkor pedig lehet mondani, hogy nagyon szeretlek, kedves vagy nekem, de amit most tőlem kérsz, azt nem tudom megtenni. Ezért, vagy azért.
Úgy látom az emberek nagy többségének gondja van ezzel, és tényleg nem könnyű az önfelvállalás, sokszor ez kapcsolatok megszakadásával, elválással végződik, még családtagok, vagy barátok esetében is.
Ezzel együtt saját magunk is el kell fogadjuk, ha valaki NEMET MOND NEKÜNK, hiszen a másik embernek ehhez ugyanúgy joga van. Ilyen esetben példát tudunk mutatni, hogy bár nemet mondtál nekem, megértelek, elfogadom, és ugyanúgy szeretlek téged. Talán majd máskor, más alkalommal.
Hosszú tanulási folyamat ez, és nem mondom, hogy nem lesznek pillanatok, amik ne fájnának. Lesznek olyan kapcsolatok, melyeknek elvesztése szintén igen fájdalmas lehet. De ha valaki egy”nem” miatt megszakítja velünk a kapcsolatot, az nem is annyira biztos, hogy fontosak voltunk neki, és hogy szeretett bennünket. Ha magunkat megtanuljuk szeretni, és tisztelni, más is így fog tenni, és már nem kérdőjelez meg bennünket.
Véleményeteket önmagatokról ne a külvilág és a megtanult dolgok alapján alkossátok meg, hanem önmegismerés, önelfogadás és tudatosság által.
Minden csak viszonyítás kérdése, ezen emelkedjetek felül! Egy túlérzékeny ember mondhatja rólad, hogy érzéketlen vagy, de ez csak hozzá képest van így. Egy katonatiszthez képest ugyanakkor lehetséges, hogy te vagy a túlérzékeny.
Akkor most melyik az igaz?
Mindkettő, és egyik sem. Te ilyen vagy, más meg olyan. Ha szeretjük egymást, nincs méregetés, és nincs alá-fölé rendelés.
Ha azt mondjuk: Te nem vagy olyan érzelmes, ezért rosszabb vagy, mint mi. Valóban így lenne? Nem hiszem.
Ez olyan, mintha azt mondanám, én fizikai munkát végzek, te rosszabb vagy nálam, mert gyengébb vagy. Badarság nemde?
Vagy, én több pénzt keresek, mint te, ezért te rosszabb vagy nálam. Ugyan! Ez nem igaz természetesen.
Senki sem jobb vagy rosszabb ilyen dolgok miatt. Csak más, ennyi az egész. Más feladattal születtünk, így az adottságaink is mások.
Értékrendbeli, politikai, vagy életviteli vélemény különbségek nem zárják/zárhatják ki a kapcsolódást szeretteinkkel, de az elfogadás hiánya, a szeretet hiánya, a másik tisztelete igen.
Kívánom Nektek az éber tisztán látást, a tiszta tudatosságból jövő helyes döntéseket, az önbecsülés megfelelő szintre emelését, mások és saját magatok elfogadását, a félelem nélküli önfelvállalást.
Szeretet és áldás kísérjen utunkon
S M
