A halál parapszichológus szemmel

Írta: Pallai Krisztina parapszichológus

Szombat reggel kaptuk a telefont, hogy nagymama meghalt.

Nagymama házához indultunk. Mielőtt még kiszálltam volna a kocsiból, bepillantottam a ház udvarára, és megláttam a nagymamát a hintaágyban. Azt gondoltam ott szeretett ülni, biztos hülye vagyok és csak beképzelem. Bementünk a házba és kint az udvaron leültünk a székekre, ismét a hintaágyra néztem, a nagymama ült a hintaágyon, még mindig.

Hallottam a hangját és azt mondta: Krisztina gyere ide hozzám, mondani szeretnék valamit. Ebben az időszakban egyáltalán nem voltam még magabiztos, így továbbültem a székemen, de lelkemben azt éreztem, hogy már rég felálltam és odamentem a hintaágyhoz. A beszélgetés továbbfolytatódott a családdal az udvaron, csendben hallgattam a történéseket.

Magammal folytattam a párbeszédet, hogy szólnom kellene a családnak, hogy maradjunk a mama házába, ne menjünk sehova. Mivel nem voltam magabiztos, hogy hallom és látom is a nagymamát, ezért csendben maradtam. Persze a másik gondolatom az volt, hogy minden ember más tudatszinten van, hogyan is állhatnék ezzel elő a családnak, hogy én látom a nagymamát! Az évek alatt megtanultam, hogy ha valaki nem nyitott erre a szemléletre, akkor csendben maradok és tiszteletben tartom a körülöttem lévő embereket. Ez a parapszichológus etika.

Miközben harcoltam a saját gondolataimmal, megszólaljak-e vagy sem, addig már a kocsiban ültünk és úton voltunk a helyszínre. A kocsiban hallottam a nagymamát, egyszerűen ott volt velünk, mivel ő nem akart egyedül maradni a házban és csak azt mondogatta: „Forduljunk vissza!” Eközben erőteljes érzés is volt bennem, hogy vissza kellene fordulni.

Ez a történés lelkileg annyira sok volt bennem, hogy ott a kocsiban kitört belőlem a zokogás, hát mondanom se kell, a család rémültem nézett rám, mi bajom. Nem tudtam elmondani, nem tudtam beszélni, csak sírtam. Azért is sírtam, mert éreztem a nagymama fájdalmát, hogy miért megyünk mi el az ő házából. Azt is mondta, hogy ő otthon szeretne maradni. Mire a helyszínre értünk, családi csetepaté tört ki, és azzal a lendülettel vissza is fordultunk a nagymama házához.

Útközben a kocsiban megkérdeztem a nagymamától: „Ezt a családi kirobbanást te csináltad??” Azt mondta: „Igen, mondtam, hogy vissza kellett volna fordulni.” A nagymama látta előre a történéseket és figyelmeztetni akart, hogy ne menjünk sehova. Aznap este elmondtam a páromnak, mi történik velem, és mondtam neki, hogy én ebben a formában nem tudok mellette lenni és nem tudom végig csinálni a temetést, mert másképp látom ezt az esetet. Teljes egyetértésben sajnos a páromat egyedül hagytam a mindennapos történésekben!

Amíg a család siratta a nagymamát, ami természetes dolog, addig én nem tudtam sírni, mert a nagymama teljes egészében ugyanúgy nézett ki, mint amikor élt, csak épp átlátszó alakban mászkált körülöttünk.
A temetés napján elvittem a szertartás megkezdése előtt egy csokrot, a család már megérkezett, a koporsó mellett álltunk, épp arra gondoltam, hogy vajon most hol a nagymama?
Egy perccel később megéreztem, hogy ismét megállt a jobb oldalamon és azt mondta: „Itt vagyok Krisztina mondd el nekik!!”
Hogyan szólalhattam volna abban a pillanatban meg??

Az idő eltelt, ma már tudom, hogy minden úgy volt, ahogy láttam és hallottam.

A kislány, macival a kezében

Egy lakástisztítás utáni hajnalban arra ébredtem, hogy kinyitottam a szemem az alvásból, megkérdeztem magamtól, hogy miért ébredtem fel. Nem szoktam hajnalban soha felébredni. A következő pillanatban a takaró huzatját valaki felhúzta az arcomra, ettől annyira megijedtem, hogy majdnem kiugrottam az ágyból. Mereven feküdtem az ágyban és le is izzadtam. Azt gondoltam, hogy reggel, amikor felkelek, akkor megnézem. Így is lett: reggel felültem az ágyban, tettem magamra védelmet.

Kérdeztem, hogy „van holtlélek ebben a házban”?
Hallottam a választ, hogy „igen”.
Álljon ide elém a holtlélek, vártam, az ágyamon ültem, és pontosan velem szembe megállt egy kislány, macival a kezében.

Mivel hangját nem hallottam, ezért mondtam neki, képekkel segítsen nekem megérteni, hogy jött ide.

Azt láttam, hogy ahol tisztítottam a lakást, abban a lakásban volt, de én a lakástisztítás alkalmával nem láttam a kislányt, hogy ott lett volna. Mutatta még a további képeket, akinek a lakását tisztítottam, és aki sokat jár a temetőbe. A kislány pedig a temetőben élt, ott maradt. A kislány a hölggyel haza ment a házába. Miután tisztítottam a lakást, a kislány haza jött velem, gondolom azért, mert láthatta, hogy látok dolgokat. A képekből megértettem mi történt, ezután kérdeztem, hogy szeretne-e üzenni valakinek valamit?Nem mondott semmit, csak közölte velem tovább a képeket.

A kislányt láttam a macijával a kezében, ahogy süllyed a vízben, és halad lefelé a vízben, haja pedig a vízben szállt.

Kérdeztem utána, hogy csak ezt szeretted volna nekem megmutatni?
Azt mondta: „Igen”.
Azt mondta még, hogy nem tudja, hova kell mennie.
Mondtam neki, hogy tudok neki segíteni, hogy hova kell mennie.

Elkészítettem a fehér fény lepedőt. Mielőtt a kislány ráállt, a kislány ráborult a védelmemre, de nem tudott közelebb jönni a védelemtől. Láttam magam körül a védelmet, üvegszerű gömb volt körülöttem. A kislány át szeretett volna ölelni, ahogy ráborult a védelemre, majdnem elsírtam magam. Így köszönte meg.

A kislány 5 éves volt, macival a kezében.